Magyar Országos Tudósító, 1939. július/2
1939-07-26 [209]
Budapest, 1939. július 26, OQSZ POLITIKA . /s'0~ /gblytatás/ A miniszterelnök bemutatkozó beszédében és a mostani parlament megnyitása alkalmával elmondott beszédében is kijelentette, hogy a kormányzatnak egyik legfontosabb igazságügyi feladata e valutabüncselekmények hatályosabb megtorlására vonatkozó jogszabályok r megteremtése, «. törvényjavaslat néhány nap múlva a képviselőház elé lesz terjeszthető és a kormány azt (az augusztusi ülésszakban kivánja letárgyaltatni. Tekintettel arra, hogy az igazságügyminiszter e törvényjavaslatra még nem ütott^je reá az utolsó pecsétet, ő az igazságügyminiszter táollétében nem érzi magát felhatalmazottnak arra, hogy e törvényjavaslat tartalmát már most ismertesse* Javasolja tehát azt, hogy az igazságügyminiszter visszatérése után e javaslatot a párt igazságügyi és közjogi csoportja vegye tárgyalás alá és e csoport határozata párthatározat jellegével ruháztassák fel, f^oX A párt a javaslatot elfogadta, s ezzel az értekezlet véget ért, A pártértekezlet után a Gellért-szálló különtermében pártvacsora volt. A vacsora során Bencs goltán a párt nevében üdvözölte Varga Józsefet iparügyi miniszterré tortént kinevezése alkalmából,. Varga József iparügyi miniszter hálás szavakkal köszönte meg a meleg ünneplést. Hangoztatta, hogy munkájában mindenekfelett a közérdeket, a magyar haza és a magyar fajta iránti szeretetet tartja szem előtt, rámutatott az ipar jelentőségére és hangsúlyozta, hogy nemcsak nagyiparra, de a többé-kevésbbé elhanyagolt kisiparra is igen nagy szükség van. Nincs helye annak a régi felfogásnak, hogy az ipar csak arra való, hogy egyeseknek kiváltságos helyzetet teremtsen. Azt kivonjuk, hogy az iparabban lássa feladatát, hogy minél több igazi magyar, keres ztény érzésű ember számára adjon biztos kenyeret és megélhetést. LZunkámban, miként eddig s em, a jövőben sem fog vezetni semmiféle gyűlölködés, hanem csupán hazám és fajtám szeretete,Most, amikor nyersanyagkincsekben gazdagabbá tette nemzetünket a Mindenható, móg inkább megvan a lehetőség arra, hogy a munkát adók és a munkavállalók közötti harmónia fenntartásával jobb jövőt teremtsünk. Az iparügyi minisztert a megj elentek 1ics szantartó, lelkes, meleg ünneplésben részesitették. Vitéz Táglássy Béla . . a párt legutóbb kitüntetett tagjait ; üdvözölte, s utána a megjelentek még hosszabb ideig együttmaradtak a fehér asztal mellett./x