Magyar Országos Tudósító, 1939. július/1

1939-07-12 [208]

—REGGELI BOROZGATÓ BŰNÜGYI KÖVETKEZMÉNYEKKEL. A kir. ügyészség hatósági közeg elleni erőszak vétsége miatt emelt vá­dat Tóth Sándor ko-sis, fivérei Tóth István napszámos és annak feles ege ellen, akik - a vád szerint - néhány nappal ezelőtt a Rózáa utca sarkán az őket csendre intő rendőrt megtámadták* Török Zoltán dr. büntetótöry y­széki egyesbiro ma targyalta a"z ügyet. Elsőnek Tóth Sándor állt az Íté­lőbíró elé, , ' - Ittunk kérem, azért volt az egész - kezdte védekezését, ­Kert tetszik tudni, az Istvánt behívták katonának. Azután gondoltuk, lelőtt bemegy a laktanyába, Iszunk egy kis biífelejtőt. Be is rúgtunk csi­nosan 5a bizony hangoskodtunk is az utcán. Jött a rendőr, szólt, hogy csendé - . ,-ben, de mi kész részegek voltunk és tovább ordítoztunk. - Bántotta a rendőrt? - kérdezte a biró. - Nem tudom. Lehetp hogy hadonásztam^ment be akart kis érni ben* nünket, de nem emlékszem, hogy megütöttem-e. Az igaz, hogy összementünk • • Igen bánom az esetet, de mit Csináljak, nem tudok már segíteni a dolgon, - vallotta Tóth Sándor kocsis, Tóth István már tagadta bűnösségét. Védekezése szerint ő is erősen ittas volt, de nem támadt a rendőrre. Annyit beismert, hogy ami­kor az meg akarta szijjazni, kihúzta a kezét és elhárította a szíjjatt Tó^h Istvánné kihallgatása következett ezután. - En nem ittem, csák egy frö^csöt, - mondotta az"asszony.- A barátok itatták az embereket, azt mondták:"Mo komám igyunk, vagy látjuk egymást, vagy sel" Aztán alaposan felöntöttek a garatra^' alig álltak a lábukon, A Pista'a kaszárnyába készült s azért tiltakozott az ellen,hogy a rendőr bevigye, - De maga is rángatta a szijjatl - sáólt közbe a biró, - Egy ujjal sem nyúltam hozzá, kérem, - tagadott az asszony,, Ezután kihallgatták a rend őr t f majd Mészáros Miksa dr. király:'. ügyész tartotta meg vádbeszédét, A törvényszék végül is bűnösnek mondot­ta ki mind a három vádlottat hatósági közeg elleni erőszak vétségében ós fejenként 3o-pengő pénzbüntetésre itélte őket, de a büntetés végrehajtá­sát próbaidőre felfüggesztette. Az itólet jogerős. /MOT/Sy, MEG AKARTA SOKSZOROZNI A LOPOTT PÉNZT, A LÓVERSENYEN ELVESZTETTE, ' Török Zoltán dr, büntetőtörvényszéki egyesbiro ma tárgyalta Zsemba Jó­zsef urasági inas lopási bűnügyét, A vádlott a mult hónap 26-án inas tár­sa: Trosztmér Antal lezárt szekrényét feltörte és ellopott 35o pengőt. Nyomban letartóztatták és a királyi ügyészség vádja alapján ma már a bí­róság elé került, Zsemba beismerte bűnösségét, - Meg akartam nősülni - mondotta védekezésében - és'szükségei volt pénzret Amikor a kezemben volt az összeg, arra gondoltam^ hogy ló­verseny ;n megsokszorozom és nyomban visszafizetem kollegámnak, a többi­vel pedig az esküvői kiadásokat fedezem. Sajnos pechem volt, elvesztet­tem az egész pénzt. Kihallgatták tanúképpen Trosztmér Antalt is, aki elmondta, hofj megtakarított pénzét őrizte a szekrényben, amit a kollegája feltört, ' Mészáros Miksa dr, királyi ügyész vádbeszéde után a törvény­szék bűnösnek mondotta ki Zsemba Józsefet lopás vétségében és négyhónapi fogházbüntetéssel sújtotta. Az Indokolás szerint súlyosbító körülményül mérlegelte a bíróság, hogy barátját, szegény embert'fosztotta meg megta­karított pénzecskéiétől. Az Ítélet iőéeros. /MOT/SV.

Next

/
Oldalképek
Tartalom