Magyar Országos Tudósító, 1939. június/2
1939-06-16 [207]
Budapest, 1939. június 16. ^ J XXI. évfolyam, 141, szám, FŐVÁROS /Ülést tartott az ipari és kereskedelmi szakbizottság. Folytatás 1./ Barcs Kálmán szerint a nemzetközi vásárt jó helyen rendezik, nem szabad a Városligetből kitelepíteni, bővitsék ki az Iparcsarnokot. A Kisiparosok részére külön kiállítási csarnokot éoitsenek, ne szórják őket szét. A Kisipari Hitelintézet külön kö zszállitá s i osztályt létesítsen .. Az elhangzó tt felszólalásokra Felkay Ferenc dr. tanácsnok válaszolt, többi.között megemlítette, hogy régen foglalkoznak az illetékesek a nemzetközi vásár területének problémájával, ezt a kérdést állandóan napirenden tartják. A déli ebédszünetet intézményesen biztosftisák, A munkások nem hivei a csoportos nyaraltatásoknak, lépéseket tesz majd a főváros, hogy a munkásak kapjanak kedvezményes vasúti jegyet, amikor szabadságra utaznak T A jövőben nem engedik meg, hogy a nemzetközi váitófbál zsibvásárt csináljanak az árusok. A kontárok ellen szigorúan eljár a főváros. A kisiparosok már kapnak termelői hitelt a Kisipari Hite Unté zet tői. A tanácsnok részletes felvilágosítása után a bizottság egyhangú helyesléssel elfogadta az ügyosztály jelentésót, majd a Kisipari Hitelintézet multévi zárszámadá sá. t is elfogadták, Gidró László köszönetet mondott az intézet vezetőségének. Az utóbbi időben gyakran hangzott el panasz, hogy elszaporodtak a masszázs-szalonok, a rendőrség cöbb ilyen szalont bezáratott^ mert melegágyai voltak a titkos prostitúciónak. A polgármester felterjesztést készített és sürgeti a kereskedelmi minisztériumtól, hogy a masszázs-kérdést rendezze és Iparengedélyhez kösse. A 11 zottság a tanácsnok felvilágoatásai után egyhangú helyesléssel fogadta el az előterjesztés t./iiOT/Lá.vr. :. rl ÜLÉST TARTOTT A KÖZLEKEDÉSI S ZAXBI ZOTTSÁG. A közlekedési szakbizottság báró Babarczy István tanácsnok elnöklésével ülést tartott. Mint ismeretes a Közmunka Tan ács a felemelt útadóból eltünteti fokozatosan a pestkörnyéki halálscrompókat. Elsőnek a Kőbányai-uti halálsorompót bontják le, ezen a helyen aluljáró épül, s a Ceglédi vasutvonalat felemelik. A Közmunka Tanács a fővárostól 2or ,ooo penge hozzájárulást kér. A polgármester előterjesztésében a közgyűlés beleegyezését kéri ehhez. Magyar Miklós kifogásolta, hogy a vasúti vonalat felemelik, meg fog akadni a töltésen tul elterülő városrész fejlődése. Ne csak a Kőbányai-uti, hanem az Erzsébet királyné, a Thököly-és Kerepe3i-uti halálsorompókat is szüntessék meg, még pedig minél előbb. Szántay István helyeselte a Közmunka Tanács elgondolását, Haltér Károly Kőbánya közönsége nevében megköszönte a fővárosnak és a Közmunka Tanácsnak, hogy végre megszűnnek a halálsorompók. A tanácsnok felvilágosítása után a bizoufcság hozzájárult a polgármesteri előterjesztéshez, Napirend után Miliők Sándor a BESZKÁET személyzeti kérdéseivel foglalkozott, több közlekedési hibát tett szóvá, sürgette az Aréna-uti j aluljáró megépi tését, s a nagy ,forga Ima s terek rendezését. Patz Sándor vezérigazgatóhelyettes megígérte, hogy az összes *"\ kívánságokat kivizsgálják és a lehetőség keretein belül tel le sitik,AíOT/ A —