Magyar Országos Tudósító, 1939. június/2

1939-06-27 [207]

1. törvényszéki kiadás. Budapest, 1939, junius 27. MÁLNÁSI ÖDÖN ÉS BARCSAI ÁRPÁD BÜNTETÉSÉT FELEMELTE_A KÚRIA. A nyilaskeresztes párt két vezető embere dr. Málnási Ödön^tanár es Bar­csai Árpád katonai nyugdíjas'a rend törvénybe ütköző izgatás vétsége miatt, kerültek a'-vádlottak padjára. A vád szerint dr. Málnási és Barcsai ^mint y a Hubay-féle nemzeti ' szocialista párt tagjai tavaly szeptember 16-án autó­val Kőszegre utaztak, az ottani pártvezetőkkel való szóbeli tárgyalás le­bonyolítása végett. Többszáz példányban röpiratokat is vittek magukkal, amelyek a Szálasi-féle eszmét és tervet propagandisztikus nyomtatványai voltak. Útközben Málnásiék Magyaróvár környéken kiszórták'a röpiratokat azzal a célzattal, hogy a járókelők kezeibe jussanak azok. A budapesti büntetőtörvényszék ötöstanácsa előtt lefolyt tár­gyalás után bűnösnek mondották ki mindkét vádlottat a rendtörvénybe ütkö­ző izgatás vétségében és ezért az enyhitő szakasz alkalmazásával a vád lottakat fejenként 5o pengő pénzbüntetésre Ítélte el. Az ügyészség semmis égi panasza folytán ma tárgyalta ezt az ügyet a kir. kúria dr. Kvassay-tanácselnök vezetése mellett. Dr. Moldoványi Gé­za kir. koronaügyészhelyettes az ötöstanács által kiszabott büntetés sú­lyosbítását indítványozta főként azért, mert mindkét vádlott büntetett előéletű, de az általuk elkövetett bűncselekmény súlyával siács arányban az elsőbiról fórum által megállapított pénzbüntetés. A magyar "királyi kúria megsemmisítette az ötöstanács Ítéletét és Málnási Ödönt, valamint Barcsai rpád vádlottakat a vádbeli cselekményért fejenként egyhónapi fog­házra Ítélte el s mellékbüntetésül háromévi időtartamra terjedő jogvesz~ tést mondott ki a vádlottak terhére. /MOT/G. - - ­—HALLER ISTVÁN VOLT MINISZTERT lo.OOO PENGŐ FIZETÉSIRE KÖTELEZTE Á BÍ­RÓSÁG. Haller István volt miniszter, vállalati elnökigazgató alperesként szere­pelt a budapesti kir. törvényszék előtt. Lázár István volt bányamérnök, százszázalékos hadirokkant inditott ellene pert lo.ooo pengő tőke és já­rulékai iránt. A kereset tényállítása szerint Haller István még 1926-ban bérbevette az Apostol nyomdát majd ezzel kapcsolatban könyvkiadó válla­latot is létesített és megszerezte az Apostol nyomda részvényeinek többségét is s e vállalat elnökigazgatója lett. Az Apostol nyomda körül később i^en'komplikált bonyodalmak, polgári és bűnügyi pere s eljárások keletkeztek, majd csődöt nyitottak az Apostol nyomda r.t. ellen. Lázár István annakide jén fc mint első tisztviselője az Apostol könyv kiadó" válla­latnak lo.ooo pengőt adott át óvadékul Haller Istvánnak és most eat az összeget követelte vissza, Dr. Friedrich Péter budapesti kir. törvényszéki biró tűzött ki tárgyalást ebben a perben és elrendelte az Apostol nyomdára vonatkozó különböző előzetes peres iratok beszerzését, majd végül Ítéletet ho­zott, amely végrehajtás terhével arra kötelezi Haller Istvánt, hogy 15 nap alatt lo.ooo pengő tőkét, ennek 1931 januárjától járó kamatait, to­vábbá 490 pengő perköltséget fizessen meg,. /MOT/G. —SZIGORÍTOTT DOLOGHÁZRA ÍTÉLT TYÚKTÓL VÁJOK. Nagy Lajos kecskeméti hentesnél albérletbe lakott ifjú Bartók Ferenc ál­lástalan kőművessegéd. Egyiküknek sem volt rendes keresete, elhatározták, hogy baromfi tolvajlásokat követnek el. Álkulccsal, bemászással igen sok' tyukolb • rengeteg aprójószágot loptak el. A kecskeméti törvényszék a ro vottmulta vádlottakat fejenként két és félévi fegyházra Ítélte. J zt az Ítéletet a tábla helybenhagyta. A kúria Bolla tanácsa \r. Kéler Béla kc v,„ na ügyészbe lyettes felazólalása után a vádlottakat szigorított dologházba utalta és e dologházi őrizet legkisebb mértéke 3 évbön szabta meg. /MOT/O,

Next

/
Oldalképek
Tartalom