Magyar Országos Tudósító, 1939. június/2
1939-06-27 [207]
A HADIROKKANTAK ORSZÁGOS NEMZETI SZÖVETSÉGE SAJTÓÉRTEKEZLETE, A HONSZ junius 27-én délután 4 órakor a Savoy-kávéház különtermében a fővárosi lapok képviselőinek bevonásává.! sajtóértekezletet tartotté Az értekezleten Árvátfalvy Nagy István elnök ismertette a sajtó képviselői előtt a hadirokkantak és hadiárvák nehéz helyzetét s azokat a tárgyalásokat, amelyeket illetékes tényezőkkel folytatnak e helyzet könnyítése érdekében. A HONSZ a folyó évben 28,000 pengő kamatmentes kölcsönt folyósított, rendkívüli segély cimén 76 3 000 pengőt adott, Karácsonyi segélyképpen 37,000 pengőt juttatott, Most július 1-ével az évi megtakarítások 1,100,000 pengőt kitevő összege kerül kiosztásra, melyből az elaggott szülők fejenkint 50 pengőt, a szülőtlen árvák gejenkint 50 pengőt, a hadiözvegyek pedig 20 pengő segélyt kapnak, A megmaradt pénzből a legtöbb gyermeki:el biró II, járadékosztályba tartozó rokkantak egyenkint 10 penge segélyben részesülnek^ A törvényhozás által megállapított 17,735,000 pengő a hadigondozottak ellátására szolgál, A HONSZ ez évben 5000 pengőt fordított formaruha beszerzésére. Ezután hangoztatta az elnök, hogy szükségesnek tartják a hadigondozottak járadékainak rendezését. E járadékrendezés - a HONSZ elvi álláspontja szerint - a százszázalékos rendezéshez viszonyittassék. Nagy jelentősége van ennek a rendezésnek, különösen a 75 százalékos rokkant aknáig A HONSZ tárgyalásokat indított, hogy javitsák meg véglegesen és rendszeresen a hadirokkant szülőknek, a szülőtlen árváknak és a hadiözvegyeknek a járadékátj Végül megköszönte a magyar sajtónak a gONSZ ügyei iránt eddig tanusitott jóindulatú támogatását és kérte azt a jövőre is./MOT/Na, -HALÁLOZÁS. Özv. eörSi ós kisszentmihályi Vida Lajosné, szül. szomorl és somodor! Pázmándy Vilma Mignon, Abbáziában meghalt. Az elhalt, aki néhai Pázmándy Déüesnek, a neves publicistának leánya vol~, az abbaziai magyar kolóniában előkelő szerepet játszott és kedvelt tagja volt az ottani nemzetközi társaságnak. Halálát fia, eörsi és kisszentmihályi Vida Lajos kir. törvényszéki jegyző és testvére, szomori és somodori Pázmándy Olga gyászolja, /MOT/B* Pro domo: S hir szives közlését kéri a t. Szerkesztőségektől a Pesti Hírlap szerkesztősé AZ IDEGENFORGALMA PROPAGANDA MUIHCAKÖZOSSÉG KÜLFÖLDI AKCIÓJA, A napokbar megjelent - idegenforgalmunk első négy hónapját tárgyaló - kedvező statisztikai eredmények arra késztették: a magyar idegenforgalmi szerveket, hogy külföldi propagandánk érdekében ujabb intézkedéseket foganatosítsanak azokban az államokban, ahol a Magyarország iránti érdeklődés érezhetően fokozódott. Az Idegenforgalmi Propaganda Munkaközösség elhatározta ezért, hogy a Magyarország idegenforgalma szempontjából fontos államokban propagandáját megerősiti c E célból az Országos M a gyar Idegenforgalmi Hivatal részéről Kibódy Albert sajtóeláadó körútra indul Jugoszláviába, Olaszországba, Franciaországba, Belgiumba, Hollandiába és Dániába,, ahol az Országos Magyar Idegenforgalmi Hivatal és az Idegenforgalmi Propaganda Munkaközösség külföldi szerveinek és kirendeltségeinek bevonásával egyrészt előadásokat fog tartani, másrészt tárgyalásokat fog lefolytatni Magyarország sajtó, - rádió- és filmpropagandájának intenzivebbé tétele, illetőleg annak megszervezése érdekében. Ebben a propagandaakcióban sze^-repet fognak kapni azok a külföldi irók, hirlapirók, tudományos és társadalmi előkelőségek, akik Magyarországot már többször felkeresték és /„..baráti összeköttetésben voltai: a magyar hivatalos és társadalmi szervek-