Magyar Országos Tudósító, 1939. június/2

1939-06-27 [207]

/A magasépítési szakbizottság ülése. Folytutá s.i./ Ezután Szerény 1 Ödön főmérnök ismertette az uj Központi ^Vá­rosháza tervpályázatának kiírását. A tervpályázat elkészítésére a fováro; összesen 97.000 pengő pályadíjakat tűzött ki. - Gidré .László szerint a fővárosnak nemzetközi tervpályázatot kellene hirdetnie és javasolta, hogy a pályadijak összegét, emeljék fele, - Schcditsch Lajos/.'/ellisch^ Andor, ellenezték a nemzetközi tervpályázat kiírását, annál is inkább, mert ma már minden nemzet maga készítteti el egyéni stílusában nagyobb építkezéseit. A megjelentek helyeslése közben hangoztatták,hogy a ma­gyar épitész és tervezőgárdát nem lehet megsérteni egy nemzetközi pá­lyázat kiírásával, mert" hiszen a magyar építőművészet már olyan felké­szültséggel'rendelkezik, hogj világviszonylatban is első helyen aLljr tehát meg tudja majd oldani az uj városháza tervezésének ós felépítésé­nek kérdését, A bizottság végül is elfogadta a polgármester előterjesz­tését , /IIOT/Lá. Vr. H I R E K FELAVATTÁK VEREGKE ORSZÁGZÁSZLAJÁT, Fényes ünnepség keretében, or­szágos küldöttségek, magyar és lengyel katonai díszszázad jelenlétében avatták fel Verecke országzászlaját azon a ponton, ahol Árpád fejedelem bejövetele van megjelölve. Többezer főnyi közönség gyűlt egybe zászlók alatt az avatási ünnepségen, ott voltak Jó 7 sef Ferenc királyi herceg, gróf Festetics Pál, Szűcs Gábor tábornok, ímecs L a szló főispán, 'Fok és­házy alispán és sokan mások, Lengyel részről megjelentek Podhalahszki hadosztálytábornok, Lubomérszky K a zmér herceg, Potoczki Móric gróf, Tiskyenicz Vladimir gróf, akiket a magyar hatóságok ünnepélyesen fogad­tak c A magyar Országzászló melett lengyel Országzászló árbocot is emelte! s mindketííflfes. a lengyel katonazenekar által előadott magyar és lengyel Himnusz^hangjai^mellett vonták fel a lobogókat, A nagy magyar ci#eres Országzászlót félárbocra, a lengyel zászlót az árbó c csUcsra vonták, Dr. Szádeczky Kaross Boldizsár a zászlóadományozó Hubertus Országos Ma­gyar V a cászegylet nevében beszélt, majd vitéz József F 0 renc királyi her­ceg tartott ünnepi beszédet, amelyben az országzászló jelentőségét és a magyar-lengyel testévrisóget méltatta. Az EONB nevében vitéz Csácsy Nagy Imre ny, altábornagy avatta fel az Országzászlót és utána Lubomirszki he,] ceg^lengyel nyelven köszöntötte a két nemzet barátságát. Néhány perceg némán tisztelgett a közönség a felvont Országzászlók alatt és utána a kivonult csapatokat szemlélték meg a magyar és lengyel katonai és polgári előkelőségek. Az ünnepség diszmenettel fejeződött be, madd délben közös ebéd volt, amely e a l kormányzóra és a lengyel köztársaság elnökére mondtak pohárköszöntőt./MOT/B. HELYREIGAZÍTÁS, Néhány napilapban közlemény jelent meg a Voloczon és f Vereckén lefolyt Országzászlóagató ünnepségekről, amelyekon állitóiag Jó­zsef királyi herceg és Magdolna királyi hercegnő is megjelentek. Illetéke i helyről annak megállapítás át .kérik, hogy a megjelent hirek tévesek ás \ minden alapot nélkü&öznek./MOT/B,

Next

/
Oldalképek
Tartalom