Magyar Országos Tudósító, 1939. június/2

1939-06-20 [207]

& v törvényszéki kiadás. Budapest, 193 9. június 2o. -BEPERELTE A FŐVÁROSÉ A ROSSZ ÉJ.SZAK J KÖZVILÁGÍTÁS MlA.ÍT. Különös kártérítési pert inditott a budapesti kir. törvényszék előtt dr­Bossányi Péter felperes, aki az alperesként perbefont Budapest Székesfő­város közönségétől 354o pengő kártérítést igényelt. Keresetében előadta a felperes, hogy tavaly október 2-én éjszaka autójával a Pozsonyi utón és a Szent István körút közelében haladt, de ebben az időben a főváros közvilágitása olyan gyenge volt, hogy a fekete uttestén á tárgyakat nem lehetett észrevenni. Ez a sötétség okoata azt, hogy autójával nekiment a járdaszigeten elhelyezett kivilásitatlan lámpaburának és ez alkalommal autója olyan súlyosan megsérült, hogy ezzel *fc 3 54o ' pengő'kár érte. A főváros - mondj'a a kereset - köteles ezt a Kart megfi­zetni, mert nem gondoskodott arról, hogy a járdaszigetét kivilágítsák, bár az e tárgyban kiadott közlekedési rendelet előirja, hogy a járdaszi­geteket szürkülettől napkeltéig maradandó jellegű fehérszínű szegéllyé^ kell ellátni és ki kell világitani. Dr. Hankovszky Dezső kir. törvényszéki tanácselnök elé kitű­zött tárgyaláson a székesfőváros képviseletében megjelent tisztiügyész a kereset elutasítását kérte, de ezenfelül még viazontkeresetet is tá­masztott a felperessel szemben, aki tönkretette a járdasziget lámpabu­ráját és ezzel a fővárosnak 158 pengő kárt okozott. A kir, törvényszék a per további során tényként állapította meg, hogy a szóbanforgó időben az akkori feszült külpolitikai viszonyok­ra való tekintettel a főváros egész területére csökkentett világítást rendeltek el. Abban az időben még fennállott Csehszlovákia s Budapest mindössze hat re püle parány ire volt a áTshhszlovak határtól. Éppen ezért egy perc alatt kellett afőváros területén a lámpák eloltását végrehaj tanj, E ténymegállapítások alapján a törvényszék a felperest kerese­tével elutasította, azonban helytadott a főváros viszontkcresetének és a felperest kötelezte a 158 pengő és ezenfelül 256 pengő perköltség meg­fizetésére. Az ítélet indokolása kiemeli, hogy nem a főváros mulasztásá­ból, hanem az qkkori rendkívüli .'iszonyokra való tekintettel,felsőbb pa­rancsra nem világították ki a járdaszigeteken lévő lámpaburákat. Az autó balesetért tehát, a főváros felelőssé nem tehető, hanem egyedül felperest terheli a felelősség, mert kiderült, hogy az autóját jóval nagyobb sebes­séggel vezette, mint ahogyan szabad lett volna. /MOT/G. ————— - - ­LAZÍTÁSÉRT ÉS NElrfZETGYALÁZÁSÉRT ELÍTÉLT TAKAR. ' 3aál Jenő rákospalotai lakos, polgári iskolai tanár, aki'saját bemondá­sa szerint most fényképésztanuló, különbözű pestkörnyéki, időközben be­tiltott nyilasujaágokban cikkeket irt, amelyek miatt a vádlottak padjára került. A Vecsés és vidéke cimü lapban közreadott cikkében a történel­mileg kifejlődött magyar alkptmányosság helyreállítását és az állami fő­hatalom gyakorlását szabályozó 192o évi I, t.c.-ben lefektetett intéz­mények egyetemét támadta. A közlemény miatt aZ ügyészség sajt ü utján el­követett lázítás ..vétsége cimén vádolta meg. Ebben az ügyben a budapesti, kir. bünte tőtörvénysz ék ötös-tanácsa 15 napi fogházra Ítélte a vádlottat ­A másik cikke az "E r zsébeti Hirlap"-ban jelent meg tavaly julJi-e ban s ennek tartalma miatt osztály elleni izgatás, továbbá a magyar ál­lam megbecsülése ellen irányuló vétség cimén vonta felelősségre a bünte­tőtörvényszék ötös-tanácsa és e két vád alapján egyhónapi fogházra Ítél­te. Ma tárgyalta ezt a két ügyet a kiri kúria Kvassay-tanácsa s az első .ügyben a semmisééi panaszok elutasitásával jogerőssé vált a törvényszék Ítélete. Azutéfcbl tt gyben a kúria az izgatás vádja alól felmentette ós a fennmaradó nemzetrágalmazás miatt ugyancsak 15 napi fogházra ítélte el ,

Next

/
Oldalképek
Tartalom