Magyar Országos Tudósító, 1939. június/1
1939-06-03 [206]
ZU ÁRZBNES PER.. #/ a. folytatás./ A tanú remegő hangon mondotta: - Szégyent hoztatok o családra, eltettétek lábjalói az apánkat,. ' szembesítések következtek, amelyek azonban eredménytelené/ r. áradtok. Molnár Miklós alsónén-dii községi éjjeliőr orról tett vallomást, ho y S, Nagy Menyhértnó leánya a cstndőrség őrizetébevjLévő anyjának odasúgta, hogy ne tegyen beismerő vallomást. Nagy Menyhértnó és a tiniként kihallgatott leánya az éjjeliőr vallomását igy ekéztek'megcáfolni, <-A Ezután még nyolc tanút hallgatott ki a bíróság, majd befejezte a tárgyalást és oz iratokat móg szombaton visszaküldik a tábla Kállo y-tanócsártak, amely valószínűen még o nyári szünet előtt megtartja o felle?b, vitttt tárgyalást az árzénesek bűnügyében. /MOT/B, IllcRÓP AMERÓZY GYULA ftffefeM **B É BÍRÓIM ELŐTT. Gróf Ambrózy Gyula 36 éves banktisztviselő ellen a kir. ügyészség gondatlanságból előidézett súlyos testi sértés vétsége miatt emelt vádat és ma ntárgyalta ügyét a büntetőtörvényszék Gátay Endre dr. elnöklésevelitelke " ZŐ tanácsa. A gróf autója a mult év júliusában a Széchenyi'utca és Nádor utca keresztezésénél összeütközött egy motorkerékpárral, amelynek vehetője, Krüger Károly gépszerelő megsérült. A vád szerint grof Ambrózy idézte ölő a karambolt, mert nem vigyázott eléggé és sebesen is vezette a kocsiját, , A „^ A A mai főtárgyaláson azzal védekezett, hogy a motorkerekpáros ment neki az autónak s a baleset miatt őt terheli a felelősség is, A torvényszék több tanút hallgatott ki, majd Sefly Béla dr. kir, ügyész vadbeszéde után bűnösnek mondotta ki gróf Ambrózy Gyulát a vádsáerinti gondatlan cselekményben és ezért loo pengő pénzbüntetésre Ítélte, amely azonban nem jogerős, /MOT/Sy. FOGHÁZRA ÍTÉLTEK KÉT KÖZOKIRATHAMISITÓT. A. büntet' törvényszék Gátay tanácsa ma tárgyalta Rwsinger György ügynök Lippert . argit varrónő bűnügyét, <rkike-t a kir. ügyészség közokirathamisitás bűntettével vádolt meg. A vád szerint -mindketten albérleti szobát vettek ki, hamis néven jelentették be magukat éa ilyan néven is szereztek útlevelet. Rósinger kihallgatása során azt adta elő, hogy feleségétől külön váltan él, nem akarta, hogy felesége rátaláljon, szándéka volt egyébként is külföldre menni, hogy ott állást szerezzen magának és ezért használta a hamis nevet. Lippert Margit szintén beismerő vallom :st^ tett • Ser *ty Béla dr. kir. ügyészwádbeszéde és Traytler Endre dr. védőbeszéde után a törvényszék közokirathamisitás vétségében mondotta ki bűnösnek mindkettőjüket és ezért Rosingert hathónapi, Lippert Margitot peüig "íétkónnpi fogházra ítélte el. Az Ítélet jogerős. /MOT/Ma. PLÁGIUMPER KODOLÁNYI "BŐIDINDULÁS" CIMÜ SZÍNDARABJA MIATT. Kodolányi János "Földindulás" cimü nagysikerű színdarabja miatt érdekes plágiumper keletkezett, Dr. Erdős László főorvos keresetet nyújtott be a kir, törvényszékhez szerzőjogi bitorlás címen Patkós György, a Belvárosi Szinház igazgatója és Kodolányi János iró ellen. Ebben elmondotta, hogy" még 1935 évben "Megkondult a harang,," cimen drámát irt, amelyet benyújtott a Nemzeti Színházhoz. Németh Antal igazgató intézkedésére darabja Patkós Györgyhöz, a szinház akkori titkárához került átolvasás végett. Da rabja nem kbrült előadásra, de amikor Patkós a Belvárosi Szinház igazgatója lett, előadatta Kodolányi János "Földindulás" cimü darabját, amelyről megállapította aztán, hogy azonos az ő^Megkondult a harang'cimü darabjával. Kérte, hogy a torvényszék állapítsa meg a szerzőjogi bitorlást, Dr, Cserényi-Tergovics törvényszéki bíró ma tartotta ez ügyben az első tárgyalást, amelyen az alperesek ügyvédié tagadta a kereset állításait. A tör** vénynzék végül elrendelte szakértői biz'ottság véleményének kikérését at?kintetben," n **át. Mi-devab azonos-e. A tárgyalást alnapolták* /MOT/Lfe