Magyar Országos Tudósító, 1939. május/2
1939-05-16 [205]
BORIS BOLGÁR CÁR k-VÜNNEPE. A Magyar "emzeti Szövetség magyar-bolgár bizottsága III, Boris bolgár cár őfelsége névünnepe alkalmából ülést tartott, amelyen. Szabó Mihály mérnök mondott ünrepi beszédet- Kéthelyiné Wakots Mar it énekművésznő néhány bolgár és magyar dalt adott elő, PXnclc Magda zongorakiséretével, H a rgittayné Roltay Kató s zavalómüvés znő Boiklief Dimó bolgár versfordításaiból szavalt el három nagysikerű költeményt. Az illusztris ós nagy számban megjelent közönség, amelynek soraiban megjelent Saev budapesti bolgár követségi ügyvivő és Tczvetkov Lázár követségi saj-tóelőado, az elnök indítványára táviratban fejezte ki hódolatát III r Beris bolgár uralkodónak névünnepe alkaImából,/M0T/3 n CSOKONAI KIIkiüRTERiuLT LJÍTESU DEBREOEH VAROSA kZ EPERJESI ÍMAGYAR RAZBAKO Lebrecen szabad királyi, város törvényhatósági bizottsága legutoubi közgyűlésében elhatározta, hogy az elszakitct t felvidéki magyarok- számára megépítendő Magyar Ház létesítésére 3,ooo pengős alapítványt tesz c A város kikötötte, hogy az alapítvány felhasználásával az eperjesi Magyar Házban Cgokona* Vitéz Mihály nevét viselő kultúrtermet létesitsenek c /MOT/B, KOZLLLLDkSI .^Lk;..ETEK;, Kedden délelőtt Labancz Ferenc MAV kocsikis érő a Keleti pályaudvaron fel akart ugrani az egyik mozgásban lévő vonat szerelvényére* Labancz az ugrást elvétette, leesett, a kerekek alá került, amelyek jobb lábát bokában lemetszették., ball lábát pedig összeroncsolták, A szerencsétlenül járt embert a mentők életveszélyes állapotban a budapesti MAVÜ korházba vitték,, Hertzka Nathánné 74 éves vendéglő—tulajdonosnő a városligeti m^fszínkör kezeiében leszállás közben lezuhant az egyik mozgó villamoskocsiról,, A mentők az idős asszonyt súlyos cjbmbtöréssel a budai János-szanatóriumba szállították, Kcs.-suth István 71 éves nyugdíjas tisztviselő a Krisztinatéren hirtelen rosszul lett az egyik villamoskocsin. Mire a mentők a helyszínre érkeztek, az öregúr már jobblétre szenderült 0 Holttestét a törvényszéki .orvostani' intézetbe szállították, Szekeres Vendel 59 éves földmives a üi ester utcában menetközben lezuhant az egyik 22-es jelzésű villamosról, A mentők koponyaalapé töréssel és combtöréssel életveszélyes állapotban a Szent István kórházba vittékPusztai József né"48 éves takarítónő a Nyár utca 9 0 számú ház közelében véletlenül lelépe! *.z egyik rooogó villamosról., A mentők súlyos térdszallaga>zaK.adassal. a Szent István korházba szállították, /kOT/M 0 PEJüRE ESETT EGY KüTVÓDÖRo Gammer Imre 22 éves munkásra kutatás köz^ ben az üres .:.utvödör,rázuhant, a mentők súlyos fejsérüléssel a Szent 4 István korházba vittek c /MOT/M, _ .