Magyar Országos Tudósító, 1939. május/2
1939-05-15 [205]
---ZU 0 KI RATHAM ISI TASS ALVAD OLT ÜGYVÉD.../l. folytatás./ Hangoztatta oz ügyvéd, hogy az engedményezési okirat sem hamis. Békés Lászlóné irta alá oz okiratot egy vendéglőben, ahol együtt vacsoráztok. Nem volt nála más papiros, mint egy levelezőlap, amelyen ügyfeleivel au irodájának áthelyezését közölte ós erre a levelezőlapra irta az engedményezés szövegét. Az özvegy elolvasta oz irást ós ezután irta alá az okmányt. Ismételten hangoztatta, hogy bűncselekményt nem követett el ós az özvegyasszony akkor indította ellene o hajszát, amikor ő polgári pert tett folyamatba özvegy Békés Lászlóné ellen. Az asszony ugyanis ügyvédi honoráriummal tortozott neki a régi üsyekből kifolyólag, Özvegy dr, Békós Lászlóné szül. Mangold Anna tanúvallomásában elmondta, hogy o nem adott felhatalmazást dr. Stein Pálnak olyon perek vitelére, amelyekhez neki semmi köze nem volt. Amikor a gyermekének ügyeiben pereskedett,Stein Pál számos meghutolmazási blankettát tett eléje s ezeket o blankettákat aláirta, de odaírta azt is, hogy mint kiskorú Békés P*ter gyámja cd oz ügyvédnek felhatalmzást. Azt elismerte, hogy oz ügyvéd áltól becsatolt meghatalmazáson az aláírás tőle szár. rzik, szerinte azonban oz ü gyvéd üres blankettát Íratott vele alá, A levelezőlapon lévő eng-dméiy eaési szövegre vonatkozóan azt mondta a tanú, hogy amikor a vendéglőben a levelezőlapot aláirta, még üres volt a papírlap s azt hitte, ho^y üdvözlő sorokat fog az ügyvéd Írni. Tanúként hallgatta ki o törvényszék Fodor Miklós lapkiadót, majd több tanú tett vallomást. Boronkoy István dr, kir. ügyészségi alelnök vádbeszéd ében oz ügyvéd megbüntetését l ndlb^ványozt a, Sgentpétery Gyula dr. ügyvéd felmentő Ítéletet kért, mert szerinte Stein Pál nem követett el bűncselekményt. A büntetőtörvényszék dr. Stein Pált bűncselekmény Jviányában fel* mentette f /%iegállcpitotta o törvényszék több tanú vallomása alapján,hogy Békós Lászlóné nevét arra a keresetre, omelyet Fodor Miklós ellen indított, nem a jogtalanság tudatában irta alá. Nem látta bizonyítottnak o törvényszék, hogy Békósné tudta nélkül indította a vádlott a pert. Az engedményezési okirat szövege a biróság megállapítása szerint, rajt volt o levelezőlapon, amikor azt az asszony aláirta. Az Ítélet ellen a.'kir. ügyész fellebbezést jelentett be. /M0T/P. —-ZU HÚSZEZER PENGŐ ÉKSZERCSEMPÉSZÉS,. ,/2, folytatás,/ Az Ítéletben a törvényszék .lezenkivül ugy határozott, hogy o szökésben lévő Ernszter Adolfnét kötelezi 2o,5oo pengő értéknek o megfizetésére . A bizonyítási eljárás odotoi alapján a törvényszék minden kétséget kizáróan megállapította a vádlottak bűnösségét, Wolflnák Máriánál enyhítő körülménynek vette büntetlen előéletét, töredelmes beismerését, s azt, hogy o bűncselekményből haszna nem volt. özvegy Kolosiénál enyhítőként vette figyelembe, hogy büntetlen előéletű, haszna oz ügyből nem volt és hogy rokoni érzés folytán cselekedett. Schwelsz Gizellánál enyhiző körülmény a büntetlen előélete, viszont súlyosbító, hogy ő volt oz egész bűncselekménynek splritus rectora. Végül özvegy Schweisz Miksánónál figyelembe vették büntetett előéletét, ez azonban 25?3o 'évvel ezelőtti időre nyulillyissza, tehát sulyosbitónak nem tekinthető. Enyhítő körülmény viszont nála is, hogy rokoni kötelékek és rokoni érzés folytán cselekedett, továbbá élemedettebb kora és beteges ';llapotfe"„ t Az indokolás kitér a szökésben lévő Ernszter Adolfnó szerepére is és megállapítja, hogy a csempészési tervnek az összeállításában tevékeny részt vett és ennek folyamán vagyona egy részét sikerült is kimentenie. Ezért vált szükségessé ez, hogy Ernszter Adolfnét, oki ellen nyomozóiéval von kibocsájtvo, kötelezni kellett a kicsempészett értékeknek, amelyek 2o.ooo pengőt tesznek ki a megfizetésére. /Folyt„ köv./Ma,