Magyar Országos Tudósító, 1939. május/2

1939-05-24 [205]

/á főváros közélelmezési helyzete, Polytatá s.l,/ Ugyanerre vezethető vissza a burgonyaáraknak a fogyasztók­ra nézve kedvezőtlenül történt áralakulása is c Ismeretes ,hogy az elmúlt év burgonyatermése alig maradt alatta az előző évinek, ennek ellenére a folyó évi termelői minimális ár megállapítása az elmúlt évinél maga­sabban történt és ennek lett következménye, hogy például a nyári rózsa burgonya az 1938.évi január 20-iki 11 pengős árról 1939.január 20-án 15 pengőre emelkedett, A többi burgonyafajoknál is hasonló arányú emel­kedés mutatkőzik. Szendy Károly polgármester éppen ennél az oknál fogva, a közelmúltban előterjesztéssel fordult a kormányhatosághoz, amelyben rá­mutatott a burgonyaforgalom kötöttsége és a főváros fogyásztoközönségére nézve kedvezőtlen fogyasztói ár között fennálló kétségtelen kapcsolatokra, AZ állatvasárok és közvágohidak forgalmában az 1939„ év el­ső négy hónapjában az előző évi első négy hónappal szemben ugy a szarvas­marha, mint a borjú, továbbá a juh és bárány felhajtása és vágásánál lényeges emelkedés mutatkozik. Ez következménye a megnövekedett orszá­gos állatlétszámnak és főként az export bizonyos mértékű visszaesésének, illetve szünetelésének, A felhajtás megnövekedésének következményeképen a husnemüek fogyasztói árának alakulása is kedvező képet mutat,, A megnövekedett állatállomány és az export csökkenésének következtében a silányabb, főleg ki nem hizlalt szarvasmarhák kinálata fokozódott igen nagy mértékben a budapesti piacon. Ennek ellensúlyozá­sára, hogy a gazdák állataikat termelési költségükön alul ne kótyavetyél­jék el, a földmivelésügy 1 kormányzat nagyarányú vásárlási és hizlalási akciót kezdett, főként a beállítani alkalmas tinók árának javítására. A sertésfölöslegek külföldi értékesítése Január 1-től erő­teljesebb ugyan, mindamellett a felduzzadt állatállományból igen nagy tömegű sertés keres belföldön piacot 0 Ü buaapesti hus, zsir és szalonna fogyasztás adatai szerint aj^. w . év első négy honapjának fejadagja a tavalyi esztendő hasonló időszakával szemben 2,07 dkg-al növekedett. A főváros tejfelhozatala az 1939. év első négy honapjában kielégítő volt, különösen ha figyelembe vesszük, hogy a száj- és köröm­fájás éppen a lefejő tehenészetek sújtotta a legnagyobb mértékben. A fogyasztó közönség helyzetének javítására alkalmas le­hetőségekre a polgármester most is felhivta a kormányhatóság f igy elmét 9 ilyenek*.a vajexport érdekében bevezetett és a tejet terhelő illeték,a búzaexport érdekében életbeléptetett lisztforgalmiadováltság, a sertés értékesítési hozzájárulás és a burgonya vizsgálatánál szedett vizsgála­ti dij megszüntetése e Ezek az illetékek főként és elsősorban a fővárosi fogyasztókra nehezednek és a lakosságot évi sokmillió pengővel terhelik, s ha ezek megszüntetésére a korma^nyzatra háruló súlyos feladatok meg­oldása érdekében a jelen pillanatban talán nincs lehetőség,de megvan a lehetőség azok mérséklésére olymódon,hogy ezek az illetékek az egyenlő teherviselés elve alapján volnának megállapitandók, tehát ugy, hogy eze­{ ket ne kizárólag a főváros fogyásztoközönsége, illetve a városi fogyasztó 1 közönség viselje, hanem a belföldi fogyasztok összessége, /MGT/LÁ t Vr.

Next

/
Oldalképek
Tartalom