Magyar Országos Tudósító, 1939. május/2
1939-05-23 [205]
H I E E K HALALÖZAS, Besenyei László Albert nyugállományú altábornagy, a MagyarSzentkorona országaihoz tartozó csendőrség volt felügyelohelyettese, a III, osztályú vaskoronarend éa Prrenc József Rend, valamint több hazai és külföldi katonai érdemrend tulajdonosa május 23-án, nyrólcvanliatéves korában meghalt. Temetése május 25-én, délután négy órakor lesz a farkasréti-temető halottasházából, a romai katolikus anyaszentegyház szertartása szerint. Az engesztelő szentmiaeáldozatot május 26-án délelőtt 10-órakor mutatják be az elhunyt lelkiüdvéért a Csaba-utcai plébániatemplomban,/EOT/B, Pro d o m o : Fenti &ir szives közlését kéri a t„ Szerkesztőségektől dr, Matolay Géza, a Függetlenség főszerkesztője, F C V ÁROS e—A BULY.PESTI NEMZETKÖZI VAROSEUNGRESSZUS ELOKbSZITüSE, A Budapesten 1940ben megrendezésre kerülő Nemzetközi Városkongresszus munkálatai már teljes erővel folynak, A rendezés munkáját végző Magyar /áros ok Országos Szövetcége ezzel kapcsolatban kedden délután értekezletet tartott, amelyen dr, Harry Goetz, a német birodalmi közigazgatástudományi intézet helyettes el- é nöke is résztvett„ Lukács ódon, a Városszövetség ügyvezető elnöke ismertette a szövetség eggig végzett munkáját, maj^d referátuma alapjáén dr, Goetz, dr, Harrer Ferenc, dr, Eagyary Zoltán egy.-etemi tanár szolalt fel, A megbeszélések eredményeként végleges formában megállapodtak azokra a kérdőpontokra nézve > amelyek alapján majd a budapesti kongresszus napirendjére tűzött tárgyakat kidolgozzák, A német vendégei? a Magyar Városok Országos Szövetsége kedden este a Gellért-szállóban ünnepi vacsorán látta vendégül, Dr, Goetz budapesti tartózkodását arra is felhasználja, hogy a szerdai nap folyamán látogatást tegyen Szendy Károly polgármesternél és tanulmányozza a székesfőváros különböző intézményeit, /MOT/H, HÍREK A MAGYARORSZÁGI NOEGYESÜLJETEK SZÖVETSÉGÉNEK 1JZ GYŰLÉSE, Magyarország N Nőegyesülőtőinek Szövetsége június 4-én, vasárnap délelőtt 11 órakor tartja 36, évi rondes közgyűlését Jászberényben, az ottani Városháza nagytermében, A vendéglátó Jászberényi Keresztény Nőegylet a következő programot állította össze: Indulás Budapestről: június 4-én, vasárnap reggel 6 óra 55 perckor a Keleti pályaudvarról, érkezés Jászberénybe 8 óra 50 perckor. Reggeli utál Szentmise a jászberényi nagytemplomban, majd a közgyűlési tagok testületileg Megkoszorúzzák Apponyi Albert gróf szobrát, 11 órakor kezdődik a közgyűlés, amelyen elnöki megnyitót özv. gróf Apponyi Albertné mond. A közgyűlés befejeztével, körülbeiül 13 órakor: ebéd a jászberényi Lehel-szállóban, utána a múzeum és a Déryné-emléktáblán megtekintése. 16 órakor kirándulás Monostorra, a NépmÍvelő Testvérek Házába, ahol a Jászberényi Keresztény Nőegylet uzsonnával vendégeli meg a közgyűlés rőszt) vevőit. Visszaérkezés ő U dapestre 21 óra 30 perckor. A gyorvonati utikölt^ ség és az ebéd együttes dija: 9 pengő 20 fillér. Akik a közgyűlésen résztvenni óhajtanak, legkésőbb május 22-óig szíveskedjenek jelentkezni Oberle I Károlyné álclnöknőnél /Budapest, IV., Petőfi Sándor-utca 2,/. /KOT/B.