Magyar Országos Tudósító, 1939. május/2

1939-05-21 [205]

. II I P. E K A BUDAPESTI ÖNKÉNTES i-iXIITÖECTrCSÜLET MUNKÁBA A KATOLIKUS ^XOflkc'ÚjJiÜ ÜNNEPSÉGEIN. A Budapesti önkéntes i'entőogyesület kirendolt Őrségeit i nagygyűlés résztvevői 696 esetben vették igénybe 0 Ezek közül kórházba szállítottak egyet, a mentők székázába vittek 45 embert, akik. rövid . s után lakásukra távoztak, .' Ezen munkát a Budapöst3 Önkéntos • tőegyesület egész személyzete, dr. Ruszwurtn Dezső IgazgatófŐorvoo• dr. Szőke Lajos szolgálatvezető örves és Dozsery László, őrsvezető orvé;-- íré­nyitása mellett a bivők legnagyobb raegelógndeséro végezte, /MOT/B* MEGKEZDŐDÖD A KÖZÉPISKOLÁSOK TANULMÁNYI VERSENYE-. Hétfőn reggel nyolc órakor kezdődött a magyar középiskolai tanulok idei tanulmányi versenye a Barcsay--utcai Madách Imre áll ám j. gir náziumban. Az intézet tornatermében gyülekeztek a versenyben résztvevő diákok és diáklányok, s vártak Pintér o'eno dr„ kir.tankerületi főigazgató érkezését, akié a tanari kar élén az intézet Igazgatója, Roder Pá] tan­ügyi főtanácsos fogadott. Pintér Jenő rövid. beszédet intézett a verseny­zőkhöz, amelyben méltatta a tanulmányi versenyek jelentőségét, s külön kiemelte azt az uj versenyszámot, amelyet idén iktattak először be,a szép magyar kiejtés versenyét. A szép magyar kiejtés ugyanolyan fontom mir.t a stílus és ezért a magyar tanulóifjúságnak ugyanúgy kell törekednie a szép kiejtésre, mint logulmazáscO-ban a stílusra, A főigazgató üdvözlő szavai után kiosztottak az egyes tételeket: H magyar verseny tétele a következő; szabadon választhat a következő tételek Közül: a/ A legnevezetesebb magyar szótárak ismerteté­sé, b/ Felvidéki tájak a magyar regényirodalomban, c/ Újítsuk meg Endrődi Sándor, vagy Varga Gyula emlékét, Lati n verseny: Ki kell dolgozni a következő tételeket: a/ latin szöveg fordítása magyarra: Butropxus részlet, b/ Magyar szöveg for­dítása latinra Friedl Frigyes munkáiból, c/ Szabad latin fogalmazás: Xár­pátulja ujra u mienk. Történelmi verseny: Szabadon választható a következő tételek közül: a Á szepesi városok jelentősége hazánk történetében, b/.Jellemez­zük a következő történelmi személyeket: Marcus Aure 1?as, Nagy Alfréd, Vasa Gusitáv, Kant Imánuel, Koszciuszko Tadr-->.<*. Bolivár Simon, körösi Osoma Sáador, Garibaldi József, posteu^ '*-J 0S es "' üil —^dsen Roald s c/ Milyen történelmi munkákat olvastam- hogyan hatottak rom ... +.<$ r ténetirOk. Földrajz verseny: svadon választható a kovctía..._. y^^ lc y. közül, a' fc ^a/M.r kereskedelmi tengerészet a XX c században, b/ ­: iöb nevezetesebb erdélyi wiatígok. c/ A földkerekség legnagyobb mükede tűz­hányói, y Mit jelentenek é'z'ck a földrajzi műszavak: DoJ-ina, Defláció, Srozio, .itoszféra, Tektonika, Szeizmológia. Természetrajzi versei : Szabadon választható á következő tételek iözül: a/ A csiga élete, b/ élősdi növények, rovarfogé cserjék, c/ A hi,any. d/ A vegyi anyarf eldolgo zác gyakorlati eljárásai. F izika verseny Ki kell dolgozni a következő tételeket.: a/ keizora annak a galvón elemnek belső ellenállasa és elektromotoros ereje r p,E/ utaely elem rövidre zárva 5 amperes, 0,6 ohmos vezetékhez zárvaj amperes áramot szolgáltat, b/Va.lamejy hur 4 kg,súllyal feszítve R adj.. ÍZ alaphangot. Hány kilogrammos súllyal kell megfeszíteni,hogy a \\ terce- adja, c/MUyen fizikai elveken alapuló eszközöket ismerünk oz U egéj.ffé-gügy szolgálatában, d/milyen fizikai elvek érvényesülnek a légi \ harc'x.n, a támadásban és a védekezésben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom