Magyar Országos Tudósító, 1939. május/2
1939-05-15 [205]
-—Dr .NÉMETH ANTAL IGAZGATÓ BESZÉDE AZ EMBER TRAGÉDIÁJA STUDIó-ELőABÍlíáN. A kassal vendégszereplés után a Nemzeti Színház Karaara Színháza vasárnap délelőtt mutatta be dr.Németh Antal Igazgatónak rendezésében az Embertragédiáját. A rendkívül érdekes előadást., amely Madách h. Ihatatlan müvét mint filozófiai költeményt állította a közönség elé, ugy a kritikusok, mint a közönség nagy megértéssel fogadták e Az előadás előtt dr .Németh Antal m-«kir T kormányfőtanácsos, a Nemzeti Színház igazgatója mondott bevezető beszédet: - Három esztendővel ezelőtt - mondotta - 19 .3.február 10-én a Nemzeti Színház színpadán lezajlóit első studló-el iád ásunk: Ha uptmann Gerhard "És Pippa táncol" cimű mesejátéka« Akkor az előadás megkezdése előtt megpróbáltam néhány szóval Vázolni a Nemzeti Színház stúdió— előadásaftáak célját és rendeltetésé t c Mint célt, ~n Ind éneke lőtt megemlítettem a színházunk repertoárjába, fel nem vehető, különl6< es, újszerű,-' de mégis fijgyclemreméltó szinmüalkctások megismertetését, Ilyen fajtájú szinmüjvol még Saoya dán Írónak "Ki vagyok én" és Pete fi finn fordít ójának"Tarin Kyöst-nek kísérletképpen bemutatott szimbolikus álomjátéka. A stuei&*előadások további célja fiatal szinósztekn tségeknek uj területeken való kipróbálása, A harmadik feladat: ismert klasszikus müveknek teljesen uj ós kísérleti jellegű színpadi beállítása* - A mai délelőtt itt, olyan .nagy magyar irodalmi alkotás jelenik meg Önök előtt, amely irodalmi mü már 56 -ik esztendeje a Nemzeti Színház legnagyobb sikerű állandó műsordarabja és amely mü páratlan színháztörténeti jelentőségét misem bizonyltja jobban, mint az a körülmény, hogy ^ néhány nap múlva érkezik, el hatszázadik előadásához* Ez a ma., délelőtt kísérlet,tehát nem kérkedik azzal, hogy ő fedezi fel ezt a páratlan müvet a magyar színpad számára. Ezt a felfedezést elvégezte ötvenhat évvel ezelőtt Paulay Ede- aki ezzel a cselekedetével, amelyet, akkor a megvalósítás napjaiban ugg a szakemberek, mint a kri lka részéről a legnagyobb bizalmatlanság kísért, örökre be-irta nevét a magyar színészet történetébe. Ez a mostani studio-előadásunk szerényebb kísérlet: keresi azokat az utakat és módokat, miképpen lehetséges e csodálatos költői alko ást rendkívül korlátozott színpadi lehetőségek között is lehetőié- mi -ól hűségesebben és illúziói, keltőén, a költőhöz méltóan megszólaltatni. Még meg sem kezdődtek a próbák, már sok jó és kevésbbé jóindulatú tréfa született meg "Az emberke tragód1ácskájá"-rül» p edlg az előadás megteremtésében nem vezet más szándék, mint az előbb említett, tudniillik, hogy talán Így sikerül olyan megoldás i formát találnom, amely a vidéki városok szerény s ziupad ja in., nem túlságosan költséges módon, térben, anyagban, színészben-, korlátozott keretek között is lehetővé teszi a nagy mŐ megszólaltatását. Tehát önök most egy kísérletnek a tanúi, amely kísérlet egyetlen ;;élt tekint csak: a Ié*dách-kultusz minél szélesebb körben való terjesztését- Nem színházi cél és nem előadássikd-r vezetett egyikünket sem ennek a pro grammon kívüli munkánál: a vállalására. Számiunkra most ez a színpad nemcsak formailag oltár, hanem lényegéberi Is • "-özülünk senkit sem az u.n. "nagy alakítás", -hagy produkció" vágya fűtött,hanem a zseni szolgálata, Időtlen igéink h'tóeté's©-© Szándék szerint nem színpad ez a színpad, hanem keretes pódiunij amelyen jelmezes recltátorok egy Madách szertartást óhajtanak celebrál 1 ' Szeretném, hogyha nemcsak ez a keret bizonykodna- amellett,hogy a közönség vallásos játék tanujá lesz. Vallásos játóké. amely az életről gondolkozik ós az életről való gondolkodása közben eljut az ember örök és megöl Ihatatlan problémáira adható etyetlen feleletig- a le-térdeplósig Isten előtt! A középkorba virágzott az egyetemes költészetnek egyik legkülönösebb és legcsodálatosabb hajtása: a haláltánc játék.. Ezekben a különb&nő népeknél, különböző formákban megjelenő haláltánc játékokban minién életen diadalmaskodó halál'eszméltct: rá a föld I embert a földi célkl1 tűzések hiábavalóságára« A mindenható halál eljön az uralkodóért, lelj gyen az bármilyen hatalmas, eljön a földi • gyönyörökbe merült Akárkiért, \! a" Jefiormannért, eljön a virágzó leányért ős eljön a katonáért, hogy ]L lg' 7 , a s z inja.ók pé le ázat án keresztül rámutasson a földi utak cóltalanl\ sására, /folyt P köv./