Magyar Országos Tudósító, 1939. május/1

1939-05-04 [204]

—-FELESÉGÉT AKARTA MEGÖLNI ES A FIAT SEBESÍTETTE MEG, Penoz János 56 éves székesfehérvári kútásó nyolc évvel ezelőtt elhagyta a feleségét és három gyermekét, azóta külön él a családjától, Pencz nem szerette, sőt gyűlölte a családját, feleségét állandó rettegésben tartot­ta és folyton fenyegetőzött, hogy az asszonyt megöli, A fiai közül csu­pán a 17 éves József nevűt szerette, Istvánt és Jánost éppen ugy gyűlöl­te, mint a feleségét. Másfél esztendővel ezelőtt Budapesten^ a Teleki­téren vásárolt egy pisztolyt hozzávaló töltényekkel együtt es elhatároz­ta, hogy a felesegét megöli s azután önmagát is agyonlövi. Hazautazott Székesfehérvárra "és leseöcedett a feleségére. Előbb azonban egy hosszú bucáulevelet irt, amelyben többek között ez állt} "Halálom oka a felesé­gem, aki tiz éve üldöz, és két gaz fiam, a Pista és a Jani, Ezt a két fickót állítsák holttestemmel szembe, hadd nyíljon meg a lelkiismere­tük!".,. Azután'elbujt az asázony lakása mellett egy bokor mögé. Arra jött József fia. az egyetlen, akit a családjából szeretett, Józsi egy barátjával beszélgetve közeledett. Pencz János azt hitte, hogy a gyűlölt ­két fia közeledik. Előkapta pisztolyát, elsütötte és a golyó Józsit a hü* velykujján sebesítette meg. A sétülés nem volt súlyos, a fiu nyolc nap alatt meggyógyult. I^yen tényállás mellett a székesfehérvári törvényszék szándé­kos emberöles bűntettének kísérlete miatt vonta felelősségre Pencz Jánost és a megtartott főtárgyalás után négyévi fegyházra Ítélte el, A budapes­ti tábla három évre szállította le a vádlott büntetését. Ezt az Ítéletet a kúria a semmiségi panaszok elutasításával jogerőre emelte, /ÍÍOT/G, LEHET-E KISKORÚ NEVÉRE VÁLTÓT HAMISÍTANI? Elvi jelentőségű döntést hozott a kir, kúria dr, Gergics"Károly tanácsel­nök vezetése mellett tartott tárgyaláson. Az ügy vádlottba Záhkai Béla székesfővárosi tanitó volt, akinek különböző családi bajok folytán pénz­re volt szükségei Egy ügynök vállalkozott a pénzszerzésre, de csak olyan" feltétel mellett, ha a váltót Zánkain kivül legalább még egy fővárosi ta­nitó is aláírja kezesként, Zánkai nemsokára átadott nyolc darab egyen­ként 75 pengőről kiállított váltót, amelyen a saját aláírásán kivül Köd-' mön János fővárosi tanitó kezestb aláírása is rajta volt. A váltók lejár­takor kiderült, hogy a nyolc Ködmön-féle aláírás hamis, azokat Zánkai ön­hatalmúlag irta a váltókra. A büntetőtörvényszék ezért nyolcrendbeli ma­gánokirathamisitás büntette miatt Z^bkait hathónapi börtönre itélte, A tábla érdekes indokolással megváltoztatta ezt az Ítéletet és a vádlottat felmentette a váltóhamisítás vádja alól. Megállapítást nyert ugyanis,hó^y a^válto aláírása idején Ködmön még csak 22 éves volt, tehát a váltótör­vény alapján, mint kiskorú érvényes kötelezettséget nem vállalhatott, A kurla előtt megtartott tárgyaláson dr. Balogh István királyi koronaügvész­helyettes előadta, hogy a kiskorúság csak váltójogi szempontból fontos, ao büntetőjogilag lényegtelen, mert Ködmönre igy is kár hára olhatott, sot kár is érte, mert a váltóperben védekeznie kellett, ami költségekkel Járt, Az okirathamisitás a váltók benyújtásával létrejött s a büncselek­u.my csak fokozódott a váltók érvényesítésével. A kúria magáévá tette a koronaügyészhelyettes jogi érvelését, a felmentő itéletot megsemmisítet­te és a törvényszék marasztaló Ítéletét helyezte joghatályba. /MOT/G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom