Magyar Országos Tudósító, 1939. május/1

1939-05-12 [204]

Kézirat. Budapest, 1939, május 12 Huszonegyedik k i a d á s e XXI, évfolyam, 108. szám. /imrédy ^..kla beszéd. a MÉJ? női 'nagygyűlésén. Folyt a a s 7 - Választás előtt nagy szerep vár a keresztény női állunk és ebben a választási har^a -h ós táborra. Azt kell kérnem, hogy ne' csak a Magyar Elet Pártjára szavazzanak, hanem fejtsenek ki prqgagativ s apostoli munkát is, ahol megfordulnak, hogy az emberek lássák azt, hogy van itt egy jegocedésl pont, amelyik körül ogy keresztény politikai társadalmi élet alakul ki. Ez a magyar élet, amely körül a keresztény tábor tömörül. Igen nagy eredmény az, hogy kisebb taktikai előnyök feláldozásával a főváros­ban a két nagy keresztény párt megtalálta a helyes utat és tfcrtt áll Önök előtt a Magyar Elet Keresztény Községi Pártja. Minden választási beszédem­ben elmondo-tam, hogy a választási harcot magyar emberekhoz, a magyar méltósághoz illő, tisztességes fegyverekkel akarom végigküzdeni,, Sem nem fogom túlzásokba menőieg dicsérni azt, amit tettünk, vagy amit tenni akarunk, sem nora vagyok hajland 0 arra, hogy locsepülj^ másnak a program­ját, még kevéstobé, hogy annak a programnak a hordozóit csepüljem és kiaeb— öltsem. Remélem* hogy az ellentábor részéről is hasonló lelkület fog gyakor­latilag megval sülni, akkor is, ha néhány túlbuzgó fegvyerhordozó máris A választási harc tisztességében is számitok a női akik már a természotüknél és női gyengédségüknél fogva sem haj la­választási harc eldurvulását aegengedni, Imrédy Béla ezután rámutatott arra, hogy a választási harc­ba induló pártok közül Igen sok hirdet keresztény programot és mindegyik az egységet, az cs széfogast hangoztatja. Mégis azt kell látni,, hogy a Magyar Elet Pártjának programján kivül jelentkeznek programok, pártok és listák, amelyek csaknem szórul-szóra ugyanazt hi detlk és akarják, mint a Magyar Élőt Partja, em lehet megérteni, miért akarják a keresztény szerve zetoket megosztani. Nyilvánval 0 , hogy a MÉP a legnagyobb és legerősebb * A ~ nem lehet kívánni, hogy ez a párt csatlakozzék kisebb kipróbálat­oretlo - táborhoz, feladja a maga önállóságát, amikor oz a párt eredményekre hivatkozhatik« A keresztény Budapestet cz a két párt mc r j és az a kormányzati irány, amelyet a MEp hordoz, m as táborra mosaic a hangokat üt meg. pár lan, isi konkrét teremtette az ntolsó hon-,­Magyar négy esztendő során nem csekély eredményeket mutat fel, külpolitikai védelmi, belpolitikai, szociálpolitikai és gazdasági téren* A továbbiakban arról beszólt vitéz Imrédy Béla, hogy a Pártjának prggrámja ószprogram, ami benne van az okos dolog, ószprogram, hanem lélekprogram, erkölcsi program ls, nem hagyja Ívül az emberi természet lelki tényezőit sem, mert nagyon jól uj magyar ölebet nem lehet felépíteni lelkireform nélkül» van arra, hogy a katonás fegyelem és katonás áldozatkészség költözzék, szükségünk van az egész életben a-i keresztény elvek Elet Do nemcsak figyelmen V tudja, hogy Szükségünk a lelkekbe érvényesülós épülhet fel rolSBrmra és :azt mond ja, r üt-öic, szükségünk van az egész életben a-.i koroí ére, az önzés levetközésére, mert csak önzetlen aagáavéleten a közélet tisztasága 0 Szükségünk van egy nagy társadalmi lelki­ez a Magyar Élet Pártjának ujitása, ez a párt uj haügja, amely hogy a népk egységen kell felépíteni Magyarországot,, /Folyt »köv./ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR ' K szekció

Next

/
Oldalképek
Tartalom