Magyar Országos Tudósító, 1939. április/2
1939-04-24 [203]
— - FÉLREVEZETTÉK A TELEFON IGAZ GA TÓS ÁGOT - A BÍRÓSÁG ELE KERÜLTEK. A büntetőtörvényszék Krayzell-tanácsa ma tárgyalta Remény /Pereszlényi/ László hangversenyrendező és Rákos Tibor magántisztviselő bűnügyét. A királyi ügyészség köz okirathamis itás és csalás büntette miatt emelt ellenük vádat. Keménynek régebben volt telefonja, de adós maradt a számlák összegével s igy ujabb állomás felszerelését nem kérhette. Ugy segitett^ magán, hogy barátja, Rákos Tibor nevére kérte a készülék felszerelését, ami meg is történt. Egy hónap alatt Kemény 449 pengős összeg nek megfelelő telefonforgalmat bonyolított le, amikor azonban a'számla kifizetésére szólították fel, kiderült, hogy egyikük sem tud fizetni. • Mindkettőjük ellen megindult a bűnvádi eljárás s a királyi ügyészség vádja alapján a bíróság elé kerültek. Kiderült a mai főtárgyaláson, hogy Keménynek nem ez az első szélhámossága, hasonló csalás miatt már a bíróság felelősségre vonta. Egyébként tagadta bűnösségét. Azzal védekezett, hogy albérlői: laktak a lakásában és legnagyobbrészt ezek telefonáltak. Rákos Tibor szintén ártatlanságát hangoztatta. Védekezése szerint hangversenyrendező irodát tartottak fenn es ezért volt szükség a telefonra. Közbejött anyagi zavarok akadályozták meg a számla kiegyenlítését. A törvényszék lefolytatta a bizonyító eljárást, majd Vasváry Jenő dr. kir. ügyész vádbeszéde és a védő felszólalása után,bűnösnek mondái ki Kemény /Pereszlényi/ Lászlót a vádbeli cselekményben ós ezért hathónapl börtönbüntetésre Ítélte, vádlott-társ át pedig, akinek terhére a bíróság vétséget állapított meg, háromhónapi fogházzal sújtotta. Az Ítélet nem jogerős. /MOT/ Sy. — ELITÉLTEK A POHÁRDOBÁLÓ KORCSMAI TÁMADÓKAT, Néhány hónappal ezelőtt Bugyi községben Hirth Jánoő kereskedő a község egyik korcsmájában kártyázott ismerőseivel. Később, araikor eltávozott, felemelt karral,"Bátorság!"-kiáltássál búcsúzott a jelenlévőktől. ^Erre többen poharaikat utánavágták, amiből szóváltás, majd verekedés támadt és eközben Lencsés Imre gazdálkodó bicskájával gyomronszurta Hirthet,akit súlyos sérülésekkel szállítottak a kórházba. A pestvidéki ügyészség a verekedés résztvevői el^-en súlyos testi sértés cimén vádat emelt és a pestvidéki törvényszók dr, Handlovits Gusztáv elnöklete mellett ma tárgyalta az ügyet, A bizonyítási eljárás lefolytatása és a perbeszédek után a törvényszék Lencsés Imrét kéthónapi'fogházra, a verekedésben szintén résztvett Ullmann Gyulát. Fait Gyulát, Fait Istvánt és Fait Lászlót pedig egyenkint száz pengő pénzbüntetésre itéltc Valamennyi itélet jogerős, /MOT/ B. " V — KÉNYSZEREGYEZSÉGEK, - A budapesti királyi törvényszék megindította a kényszeregyez ségi eljárást Garai Dezső nőiruhakészitő és árusító kft, /Rákóczi-ut lo/ "bejegyzett cég ellen. Vagyonfelügyelő Beregi Endre dr. ügyvéd 0 Követelések bejelentése május 6-ig az OHE-nól. * Spiller Ernő /Kazár-utca 11/ cipészkellék nagykereskedő bejegyzett cég, - Orbán Zoltán Géza /Fiumei-ut 21-23/ vendéglős, - Práger Henrik /Csanády-utca 3/ be nem jegyzett rőföskereskedő, valamint DIckstein Jenő /Szent István-körut 29/ be nem jegyzett divatárukereskedő kényszoregyezségi ügyében a törvényszék az egyezséget jóváhagyó végzést'jogerősnek nyilvánította és a vagyonfelügyelő diját és kiadását 4o8.22, 292.68, 32.8o, illetve 57 pengőben állapította meg, /MOT/