Magyar Országos Tudósító, 1939. április/2
1939-04-25 [203]
/Hóman Bálint előadása a Tudományos Társulatok stb. közgyülósén .Folyt »!<•/ A szövetség e célkitűzés szerint a tudományos egyesületek és intézményei: érdekképviseleti szerve és mint ilyen, első kísérlet arra, hogy a gazdasági érdekképviseletekhez hasonlóan a tudományos munkát, annak eredményességét központi irányítással fokozza és a tudós munka anyagi díjazását biztosítsa,, Szerepe még inkább kibővült és jelentősége fokozódott azáltal, hogy 1923 októberé ben történt megalakulása óta a szövetség^osztja szét a tagegyesületek között a vallás- és közoktatásügyi miniszter által évenkint a tudományos tásulatok segélyezésére a szövetségnek kiutalt összeget. Értékes támogatásban részesíti a szövetség azáltal is a tagegyesületeket, hogy a tagdijak behajtásának feladatát és annak minden k öltse gét is magára vállalja 0 Az uj módszerrel évenkint mintegy 10-15.000 pengőt^ tudtunk igy a társulatok vérkeringésébe vinni, mely összegek jórásze már mindJ behajthatatlan hátralék szerepelt a kimutatásokban. E gazdasági természetű eredmények mellett komoly munkát végzett a szövetség szellemi téren is, több alapvető jelentőségű munka kiadásával, igy i:agyary Zoltán szerkesztésében jelent meg "A magyar tudománypolitika alapvetése" cimü munka, Kornis Gyula németnyelvű müve a magyar közoktatásügy állapotát foglalja össze. A szövetség megelégedéssel tekinthet vissza másfél évtizedes munkásságára és annak eredményeire, Nemcsak az alapítója által kijelölt feladatokat oldotta meg becsülettel, de a magyar tudomány nemzetközi megbecsülésének is utlát egyengette, Szily Kálmán államtitkár ezután közölte, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter más irányú nsgy elfoglaltsága miatt lemond elnöki tisztségérel. Ezután Magyary Zoltán egyetemi tanár, a szövetség ügyvezető alelnöke terjesztette elő beszámolóját a szövetség 1936-39 évi működéséről. Eszerint a'szövetség tagjainak száma ezldőszerint 54, A szövetség tiszta vagyona 28.500.76 pengő. A továbbiakban kérte a közgyűlést, hogy ügyvezető alelnöki megbízatásának megújításától tekintsen el, majd áttekintette a szövetség egész múltját, megalakulásától kezdve mindmáig. Hangoztatta, hogy a szövetségnek közös pénzbeszedők alkalmazásával a tagegyesületek számára tizennégy év alatt 136,040 pengő behajthatatlannak"tekintett követelést hajtott be, ami pénzbeszedő hiányában a társulatok számára valószínűleg nagyrészt veszendőbe ment volna, A szövetség tizenhat évi munkája kellőképpen igazolta azt, hogy a szövetségre szükség volt és szükség van. Megköszönte a bizalmat és támogatást, amelyben munkája sorát részesítették és köszönete mondott munkát .'..vsainak is. Kuncz Ödön dr.- egyetemi tanár, a számvizsgálóbizottság elnöke ' törjes ztette be ezután az 1936-38 évkor számadásair°l készült jelentést. A felmentés megadása után az elnöki és ügyvezető alelnöki tisztség betöltésére, valamint 15 válaszmányi tag, 3 szamvizsgálóbizottsági rendes és egy póttag választására került sor. Az 1939-41 éykörre elnökké dr. Gajzágó László rendkívüli követet és meghatalmazott miniszter^ egyetemi tanárt, ügyvezető alelnökké pedig dr* Németh Gyula egyetemi tanárt választották. A választmány tagjai a következők lettek: dr, ű uza László, dr„ Darányi Gyula, dr. Darkó Jenő, dr. Domanovszky Sándor, dr, űombócz Endre, dr. Gorka Sándor, dr. Magyary Zoltán, dr. MolicH János, őr., Pasteiner Iván, dr. Pogány Bélai dr. Prohászka Lajos,'űr. Szily Kálmán, dr ; Szombatfalvy György, dr. Thlenemann Tivadar és dr. Lóczy Lajos, a számvizsgálóbizottság tagjai pedig dr, Kuncz Ödön, dr, Jeszenszky Sándor, Schiller Rezső és dr. Róthly Antal. Végül a lelépő Hóman Bálint elnöktől Thlenemann Tivadar egyetemi tanár, Magyary Zoltán alelnöktől pedig Gorka Sándor egyetemi tanár vett bucsut, kiemelve a magyar tudománypolitika terén szerzett hervadhatatlan érdemeket, /Folyt.köv,/