Magyar Országos Tudósító, 1939. április/1

1939-04-18 [202]

HALÁLRA ÍTÉLTÉK A REST SZENTERZSÉBETI RABLÓGYILKOS KERESKEDŐT,, /Eleje a MOT törvén; szókI kiadásaiban/a A délutáni folytatólagos főtárgyaláson több tanút, köz­tük a nyomozó detektiveket és dr. J uhász József kispesti rendőrkapitányt hallgatta ki a bírósága^Ealamennyien súlyosan terhelő és az előre meg­fontoltságot alátámasztó vallomást tetteke Majd dr. B oros László kir. ügyész vádbeszédében halálos Ítélet kiszabását indítványozta, mig dr s Rosenfeld Zoltán védő irgalmas ítéletet kért. Három órás tanácskozás után este kilenc órakor hirdette ki dr? Nagy Miklós tanácselnök a törvényszék Ítéletét, mely szerint a bíróság bűnösnek mondotta ki Lázár Sándort gyilkosság bűntettében, to­vábbá rablás bűntettében és egyrendbeli folytatólagosan elkövetett csalás vétségében ós összbüntetésül halálra Ítélte,, Ezután a tanácselnök az ..télét rés zletes indokolását fej­tette kieA törvényszék megállapította, hogy Lázár Sándor már a bűncse­lekmények elkövetése előtt egy nappal baltát kórt és azt elrejtette az üzlethelyiségben azzal a céllal, h-.gy társát meggy ilkol ja .Tehát már ek­kor elhatározta a gyilkosságot..Ugyancsak az előre megfontoltságot támaszt­ja alá az a cselekménye, hogy az üzlet ablakait már délután zsakdarabok­kal elfüggönyözte, hogy kívülről ne láthassanak be. amikor Igrinyi Lajos­ra rátámad. Majd azt a körülményt hogy az üzletbe eíőre vizet^észitett be, hogy majd a véres kezelt megmoshassa, előkészítő és premeintált cse­lekményként kellett a bíróságnak elbírálni« Mindent egybevetve a vádlott a gyilkosságot higgadt.,, nyugodt; mérlegelés után követte el'* ,A biró s ág silyosbbitó körülményként mérlegelte azt, hogy nyerésegvágyb°l követte el a csélelmiényt, továbbá a hallatlan cinizmusát, amely a cselekmény elkövetése után megnyilvánult tetteiben. Ugyanis az egész éjszakát sértett mellett átaludta, májd másnap megfosztotta a holt. testet ruháitói_és azt később értékesítette. ányhitő körülménynek csupán a családos állapotát találta a bírósága Er , Boros Zoltán királyi ügyész megnyugodott áz Ítéletben, Ezután a tanácselnök a halálraítélt rablógyilkoshoz fordulti - Fellebbez.; vagy megnyugszik az Ítéletben ? - Fellebbezek, mert nem érzem magamat annyira bünö snek,hogy felakasa* zanak-. A védő la fellebbezést jelentett be az enyhítő szakasz nem alkalmazása miatt? Ezután a tanácselnök ismét a halálraítélthez intézett kér­dést? - Kegyelemért folyamodik-e, vagy nem óhajt élni e/zzel a jo­gával ? - Az életemhez nincs nagy kedvem ugyan - válaszolta ciniku­san az elitélt - , de azért Kénytelen vagyok kegy elemért ^f oly_amodni» 1 A törvényszék tanácsa ezutarn kegyelmi tanáccsá alakult át, ÍS. Ezután'a szurony/os íogházőrok este 10 órakor az elit éltet vx levezették cellájábaO/MOT/BT E f

Next

/
Oldalképek
Tartalom