Magyar Országos Tudósító, 1939. április/1
1939-04-17 [202]
/Kereskedőnap volt Győrött, Folytatás 1,/ Délben a Royal-szállóban társasebéd volt^ amelynek során Vértes Emil, Fejes László, majd Marsohall Béla ipartestületi elnök, Sulyok Dezső és Malasits Géza országgyűlési képviselők, továbbá Balkányi Kálmán, az OMKE igazgatója és Reiner Mihály felsőházi tag szólaltak fel, /MOT/B. —MEG: RKEZETT BUDAPESTRE A LONDON-BUDAPESTI REPÜLO'JÁRAT ELSŐ UTASSZÁLLÍTÓ GÉPE* Hétfőn délután öt óra husz perckor érkezett meg a budaőrsi repülőtérre a London-Budapest és Budapest-London közvetlen repülőgépjárat első utaszállitó gépe, amely Londonból Budapestig 5 óra 45 perc alatt tette meg az u/tat s közben csak egyszer szállt le Frankfurtban, A közvetlen repülőjárat első gépének megérkezésére előkelő közönség gyűlt egybe a budaörsi repülőtérre, a kereskedelmi minisztériumot vitéz Héjjas Iván dr* min. taháosos képviselte, ott volt a budapesti angol követség képviseletében CyHl Ogden Wakefield-Harreyt kereskedelmi attasé, P.Barcley katonai attaséi Vitéz Bánfalvy István ezredes, a Légügyi Hjvatal helyettes főnöke, dr. vitéz nemes Grosschmid István miniszteri tanácsos, a Maiért elnöklgazgatója* Istvánffy László légiforgalmi igazgató, Markos Béla, a Székesfővárosi Idegenforgalmi Hivatal igazgatója, Kertész Elemér póstaigazgató, Magyar Sándor, a neves oceánrepülő és sokan mások, a magyar légiközlekedés és idegenforgalom képviselői közül. A hatalmas angol gép megérkezése előtt G» Ilenderson, a British Airways igazgatója, a fogadásra egybegyűltek előtt ismertette, hogy már régebben ls volt Budapestnek Londonnal közvetlen légi összeköttetése, most azonban ujabb időszakát éljük az európai légiforgalomnak, mert ma már a réglekhez képest, kétszeres gyorsasággal szállítják az utasokat az európai kontinens egyik nagyvárosából a másikba, A repülőgép má már legyőzte a vonatot és az automobilt, de a hajót is, A légi járatok mindig sűrűbbek lesznek* A budapest-londoni repülőgéppel az utasok 30 percnyi frankfurti pihenővel 5 óra 45 perc alatt jutnak Budaörsről London-Hestonba* A jegy éra oda-vissza 720 pengő, A hatalmas utasszállító gép menetrendszerűen érkezett meg a budaőrsi repülőtérre és az első utat azzal géppel tették meg,'amely Chamberlain angol miniszterelnököt vitte a hires öerchtesgadoni, godesbergi és müncheni történelmi találkozóra, ^z a gép a london-stockholmi 1448 kilométeres uton 336 kilométeres rekordsebességet ért elp A gépet hár-cm egyenkint 900 lóerős motor hajtja s benne tlz utas fér kényelmesen el. Az első járat utasai újságírók voltak, három angol ujságiro érkezett a géppel és egy térképező nő, akik elmondták, hogy átlag ói-ánkónti 305 kilométeres sebességgel érkeztek s megszakítás nélkül tették meg a 3000 kilométeres távolságot. A gép csak Budapest és London között közlekedik, minden nap, kivéve a vasárnapokat. A hivatalos fogadtatás után a megjelentek mogtek int ették a nagy kényelemmel berendezett repülőgépet ós a látottak felett teljes elismerésüket nyilvánították. A rendes járatok - mint ahogy a Maiért vezetősége közölte - feiinden nap délelőtt 10 óra 15 perckor Indulnak és délután 5 óra 20 perckor érkeznek Londonból. A budaőrsi repülőtéren egyébként már életbelépett a légiforgalom nyári menetrendje s hetenkint 242 külföldi és belföldi utasgép érkezik és indul a repülőtérről./MOT/J.