Magyar Országos Tudósító, 1939. március/2

1939-03-22 [201]

FŐVÁROS A SZiók^FŐVÁROSNÁL ALÍNALMAZÜI T ZSIDOVALLASU TANERŐK, A képviselőház 1939, március 21-én tartott ülésén az egyik interpelláló képviselő ada­tokat sorolt fel a székesfőváros all almazásábra álló zsidó tanerőkről. Ezzel kapcsolatban illetékes helyről a következő nyilatkoza­tot kaptuk: - Meizler Károly országgyűlési képviselő az úgynevezett zsidótörvény j.,vuslat tárgyalása során történt f elszolalááában^fhogy a fő­varos polgári és kereskedelmi iskoláiban sok a zsic.ofelekezetü tanár. A zok az adatok, amelyeket a képviselő beszádáben felsorolt, csak részben felelnek meg a valóságnak. Nevezetesen többek között azt állította, hogy é #111, kerület rj-'isza Kálman-téri polgári leányiskolában 15 keresztény tanárral szemben 6 a zsidó felekezetű, holott nyilvántartanunk ..datai sze­ri 1 ^ megallapithato, hogy ezek mind keresztények a így pfa 9 többi között dr. Hajdú Józsefnét is zsidónak tünteti fel, aki Kun Gyula volt fővárosi tanácsnok leánya, viszont róla teljes bizonysággal tudjuk azt, hogy ke­resztény volt és leánya is annak született. Meg kell állapitani, hogy az emiitett tanárok alkalmazásakor nem vizsgálták azt, hogy felmenő ágon van-e csaladjukban zsidó vallású. f asyh 'A^^OU&:\, - Ami a felsorolt kereskedelmi iskolák zsidovallasu ta­narainak nc.gy szamát illeti, tájékoztatásul meg'kell jegyezni, hogy amig 1921-ben az alkalmazott kereskedelmi iskolai tanárok mintegy 70%-a zsido­vallasu volt, ez az arányszám jelenleg 30$-ra csökkent. Minthogy a meg­lévő zsidó tanárok működése és magatartása az arra illetékes tankerületi királyi f uigaz'atoság és a legfőbb felügyeleti hatóság, a m.kir. vallás­és közoktatásügyi minisztérium megállapitásc. szerint kifogás alá nem esett ennél fogva alkalmazásuk megszüntetését az ez idő szerint fennálló tör­vények nem teszik lehetővé,/M0T/Lá,Vr o HÍREK A HUNGÁRIA MAGYAR TECHNIKUSOK EGYESÜLETÉNEK KÖZGYŰLÉSE, A Hungária Magyar'Technikusok Egyesülete március 26-án tartja ünnepi közgyűlését Kasgánj A közgyűlésen megjelenik József királyi herceg, tábornagy is, öTt lesznek a Műegyetem profes zoral és a keresztény magyar mérnökök ve­zető egyéniségei. A. közgyűlésié, a Hungária különvonatot indít kizárólag tagjai és azok hozzátartozói részére* Jelentkezni lehet a Müe getemen telefon: 259-709„/MOT/B. A RÓMAI ISTITüTé Dl STUDI ROMÁNI MAGYARORSZÁGRÓL,, Az olasz király és Mussolini védnöksége alatt álló római Sstituté dr. Stuűi Róna ni egyik fon­tos programmpontjává tette a latin nyelvnek mint a tudományosság nemzet­közi érintkezési eszközének felújítását. Az Intézet magasszinvonalu fol^r­lratot indított és első számában besz'mol arról- mi történt a neolatin mozgalom terén eddig az Intézetnek vezetésével az egyes országokban* Á vaskos kötetben, amelynek cikkei felerészben latinul vannak Írva, Magyar­ország kétizben is szóhozjut. A cikkek kiemellk r hogy Magyarország elő­kelő helyet foglal el a latin nyelv ápolg-gs terén a müveit nemzetek kö­zött 'élném tartozik nálunk a ritkaságok közé a iatin nyelv használata. /MOT/B •-— ORSZÁGZÁSZLÓ FELAJÁNLÁSOK A FELSZABADULT KÁRPÁTALJA RÉSZÉRE, Az Erek­lyés Országzászló Nagybizottságánál már sokan jelentkeztek, hogy az ujab­ban felszabadult területeken elősegítsék az országzászlók felállítás át 0 A Fejér-meg/ei tErcsl község cukorgyárának munkásság^Nagyszőlős részé­re a központi illetékkiszabási hlvati személyzete és a VOGE vecsásl cso­portja Verocke részére a j ánlottek f el Országzászlókat 9 A magyarországi r iskolákban megindított mozgalom kapcsán is sok díszesen hímzett zászlót ajánlottak fel a kárpátaljai iskolák részére „/MOT/B.­i—i n

Next

/
Oldalképek
Tartalom