Magyar Országos Tudósító, 1939. március/2
1939-03-30 [201]
Kézirat. ^£ Hatodik kiddás. Budapest, 1939. március 3Q. XXI, évfolyam, 73. szám. F ő V Á R § S /A belügyminiszter jóváhagyta az 1939.évi költségvetést. Folyt .1./ Hasonlóképen uj kiadást fog jelenteni a tervbevett uj beruházó kölcsön törlesztése, Illetve kamatszolgálata is* Az év folyamán is - miként ezt a tapasztalatok Igazolják -, kétségkívül fel fognak merülni a rendes gazdálkodás körébe tartozó, de előre nem látott kiadások» Mindezekre a kiadásokra a költségvetés keretében reális fedezet még kellő takarékosság mellett sem lesz előteremthető, amiből követtezlk, hogy a felmerülő többszükséglet fedezése és a költségvetés elkerülhetetlenül szükséges rugalmasságának biztosítása érdekében a bevételek fokozására kell törekedni, s végső eszközként számolni kell a pótadó felemelésével ls. Az üzemek költségvetései a gazdadágl helyzet megerősödését tükrözik vissza. A Lóhusüzem kivételével valamennyi üzemnél a bevételek emelkedésével számol a főváros. Az üzemek bevételi többlete kereken tízmillió pengőben került előirányzásra, s ezeket az 'előirányzatokat az előző évben elért eredmények ls Igazolni látszanak* Ilyen körülmények között - folytatja a belügyminisztefi leirat - nem lehet indokoltnak tekinteni az Elektromosmüvek által a községi háztartás részér* szolgáltatott hozzájárulásnak közel 1.5 millió pengővel törtónt leszállítását* A mostani helyzetben, amikor az üzem határozott fejlődóst mutat, - joggal meg lehet kívánni, hogy az ^lektromosraüvek a községi háztartás javára a múltban nyújtott hozzájárulást a jövőben is biztosítsák* Az évközben felmerülő háztartási szükségletek fedezésénél, tehát elsősörbán ezt a hozzájárulási többletet kell fedezetként számításba venni. Kl kell emelni még a lEözségi Élelmiszerüzstn költségvetését ls, ahel a keretek ujabb kétmillió pengős emelkedése és az üzleti eredmény előirányzata az üzem megerősödését mutatja. Ugyancsak fejlődést mutat az Autóbuszüzem költségvetése ls. Rámutat a belügyminiszteri leirat arra, hogy a Gázmüvek költségvetésében nem történt előirányzás leírásokra és a Vízmüveknél ls az avulási százalék tulalacsonyan van megállapítva* Rá kell még mutatni arra is, hangoztatja a belügyminiszteri leirat, hogy a Sudapestl H e iyi Erdekü Vasút üzletvitele óvrol-évre veszteséges és az 1939*evre is ez a veszteség 2,777*316 pengőben van előirányozva. A belügyminiszter tájékoztatást vár arra vonatkozólag, hogy a székesfőváros milyen intézkedések életbeléptetésével kívánja a vállalat mindjobban emelkedő évi veszteségeit mérsékolnl, Illetve a fedezetről miként kivan gondoskodni. Felhívja a belügyminiszter egyben a fővárost, hogy a Magyar Sertóshizlaló és Hus* ipari r.t,defioites gazdálkodásénak megszüntetése' érdekében mielőbb vegye azt beható vizsgálat alá. Nem hagyta jóvá a belügyminiszter azt, hogy a birtokelhatárolási dijaknál, az ingatlanok értékesítésénél és végül a hatósági foglalkoztatónál elért bevételi többletek póthitel kieszközlése nélküllegyenek megfelelő célú kiadásokra fordíthatók, mert ez az 1930:XVIII. t„c.-ben foglaltakkal nincsen összhangban. A székesfőváros polgármestere előterjesztéssel élt folytatja a belügyminiszteri leirat -, amelyben ...az állam beruházó programija keretében 36 millió pengő államkölcsön engedélyezését kérte, azzal . az indokolással, hogy ebből az összegből 14 millió pengő a székesfóváros légoltalmi szükségletelnek fedezésére volna fordítandó. E kölcsön kérdése külön tárgyalás anyagát képezi és a belügyminiszter az erre voI ..Tiatkozo elhatározását a pénzügyminiszterrel egyetértőleg a fővárossal \\ Később fogja közölni* Ezúttal osupán annak megjegyzésére szorítkozik, \ I hogy az 1959. évi légoltalmi kiadásokat szükség esetén a kölosent ár gy alélj sok lebonyolításáig^ háztartási költségvetés /folyt.köv./ * ~ t OT)