Magyar Országos Tudósító, 1939. március/2

1939-03-23 [201]

POLITIKA /Felejti folytatás./ - A történtekből mindonekolőtt azt a megnyugtató tanúságot meríthetjük, hogy haűsorogü»lcbon mostan: a lejek. Ezt meg is'mutattuk s hogy megmutattuk, annak igen nagy jelentősége van. Láthatjuk, hogy a világ közvéloményo.ma már mindenütt-mennyire boosüli a magyar hadsorogot. Po­litikailag is, katonailag lő annyira növőko&ott ptoeatlzeünk s>orüloti-. Icg is annyira gyarapodtunk, hogy ma orósebb tónyoaője vágyónk a középoviró­pai politikának, mint csak egy-két esztendeje is voltunk. Erre kell most okosan továbbépítenünk. Gróf Teleki Pál miniszterelnök ezután ismételten meleg szavakkal emlékezett meg arról a kitartó és eredményes munkáról, amelyet gróf Csálcy István külügyminiszter végzett. ' -Az események politikai elökószitéoo egészen elsőrendű volt. Ez a helyzet ma is,-A legteljesebb egyetértésben'és barátságban vagyunk a német birodalommal, Olasáország,, mint mindig, melegen támo­gatott bennünket, bensőséges egyetértésben vagyunk Lengyelországgal is, - Tisztában kell lennünk azzal is - mondotta a továbbiak során a miniszterelnök^hogy az elmúlt napok osomónyei mindenképpen nagy feladatokat rónak ránk. Az eddig majdnem tisztán magyar államból lassan­kint ismét több nomzütiséggel biró állam lesz, amelynek területén nemcsak olszortan laknak nomzetlsegek, hanem olyan területei is lesznek, ahol a nomzotlségok többségbon laknak, A Kárpátalja visszacsatolása már olyan gyakorlati probléma, amit meg kell oldani. Mindenki egyetért abban, hogy Kárpátaljának önkormányzatot kell adni. Ennek megvalósítása mégsem olyan egyszerű. Komplikálttá nem aZ teszi, hogy milyon lesz az önkormányzat, hogy az adminisztrációnak milyon ágait gyakorolja majd az önkormányzat és milyen vonatkozások maradnak közösök, - a legfontosabb onnok lelki végrehajtása lesz, hogy a Kárpátalján élő ruszin és az alföldi magyar megértse egymást, A rutén nép lelkiségét . - amely a hagyományban egysé­gen velünk, mort évszázadokon át velünk egy életot élt - újra bo kell illeszteni a mi lelkiségünkbe. Az önkormányzat végrehajtásában podig az a probléma, hogy nekik is bele kell tanulniok abba az önkormányzatba, amolyot eddig csak Ígértek, de soha meg nem adtak nekik, s bele kell szoknia a tisztán magyar vidékek népének is, - Ismétlem, ami t-örtént, természetoson nemcsak a saját orőnkből történt, El3e feltétele Csehszlovákia dekompoziciója volt, a második az, hogy az eseményeket mások is előmozdították, a harmadik po­dig az, hogy erősnek éreztük magunkat a történtek végrehajtására,'Ebben pedig az első érdem a magyar katonáé, A történtek után azt hiszem, még inkább bolátja az egész társadalom, hogy a magyar hadsereget jól fol kell fegyverezni. Hadseregünkre építhetünk s meggyőződésem, hogy nyugodtan' nézhetünk a jövőbe. Presztízsünk és erőnk tudatában, ismétlem, óvatos, de bátor politikával kell tovább haladnunk. Nincs okúnk semmiféle féle­lemre, barátaink, mind Németország^ mind Olaszország, erős Magyarorszá­got szeretnének Európának ezen a részén látni. Hogy ezt elérjük, termé­szetesen elsősorban tőlünk függ. Amíg'.azonban olyan legényeink vannak, mint akik a Kárpátalját megmásztak s amig ifjúságunk is ilyen szellemmel van oltclve, nincs mit tartanunk a jövőtől, A miniszterelnök beszédét hosszantartó lelkes éljenzéssol és tapssal fogadták. Báró Vay László olnök.Indítványára táviratban üd­vözöltök Csáky István gróf külügyminisztert. Ezzel a pártértekezlet véget is ért, /Polvt .köv-/

Next

/
Oldalképek
Tartalom