Magyar Országos Tudósító, 1939. március/1

1939-03-07 [200]

-—ÉRTEKEZLETET TARTOTT A MAGYAR ÉLET KERESZTÉNY KÖZSÉGI P&TJA..A Magyar Élet Keresztény Községi Pártja kedden dólutén a volt Keresztény Községi Párt Városház utcai helyiségében értekezletet tartott, amelyen a főváros törvényhatósági közgyűlésének napirendjét tárgyalták le. Az értekezleten Csilléry András elnökölt s megnyitó beszédében bejelentette, hogy az egyesült két párt intéző bizottsagánek tagjai sorába tartozik Gazdy Jenő es Téth Gábor is. A továbbiakban lelkes szavakkal emlékezett meg XII. Plus pápa megválasztásáról, a Szent Atyát nemcsak a katolikusok, hanem minden keresztény magyar a szivébe zárta ­mondotta'Csilléry András - a mult évi Eucharisztikus világkongresszus al­kalmával. Az egész magyar nemzet Isten áldását kéri XII. Plus pápa életé­re és munkájára.. Közölte ezután az elnök, hogy Karafláth Jenő titkosta­nácsos, főpolgármester a pártnak felajánlotta Gömbös Gyula és Wolff Kárcly rézkarc-képmását abb 1 az alkalomból, hogy á NEP fővárosi szervezete és a Keresztény Községi Párt Összeolvadt s a jövőben együttműködve dolgoznak az elhunyt nagy keresztény államférfiak szellemében, V Az értekezlet a szerdai törvényhat sági közgyűlés iv.­plrendjén szereplő polgármesteri előterjesztéseket elfogadta, majd a Schuler Dezső dr, alpolgármester nyugalomba-vonulása következtében megü­resedett alpolgármesteri állásra egyhangúan D 0 rogi Farkas Ákos tanác snc­kot, az elnöki ügyosatály vezetőjét s a nyugdíjazások következtében megü­rült két műszaki tanácsosi állásra pedig vitéz B ecske Kálmán és Dö^re Endre műszaki főtanácsosokat jelölték. Az értekezlet Dorogi Farkas Akos, vitéz B ecské Kálmán és Dörre Endre megválasztását pártkérdéssé tette. /MOT/Láe Vr. HÍREK BILKEI-PAPP'IAJOS DR.EGYETEMI MAGÁNTANÁR ELŐADÁSA BUDAPEST HÉWIZEINIT GYó GY HAT ÁS ÁR ÓL .Az Országos Közegészségi Egyesületben kedden este Bükel­Papp^Lajos dr, egyetemi magántanár, a székesfővárosi gy°gyfürdők és gy° t :,y­forrákok igazgat 0 főorvosa tartott előadást: "Budapest hévvizeinek gy°gy­hatásá"~rói. Az előadó kifejtette, hogy Budapest k.alakulé sára ősidők­től fogva mily nagy befolyást gyakoroltak a hévviz-források.Szek a hév­vizek azonban csupán ideiglenes idegenforgalmi vonz°erőt jelentenének, ha nem volna megfelelő gyógyhatásúk. A gyogyhatás biztositéka az a hosszú zarándokút, amelyen évszázadok óta idevándorolnak messzeföldről a betege':, a dunaparti nagy metropolisba. A magyar balneológia! tudomány fényesen igazolta a budap esti gyógyvizek csodálatos hatását s főleg Vámossy, Dalmady, Benczúr, Rausch, Kunszt és Bogárdy orvosok foglalkoztak szigo­rúan tudományos alapon a budapesti héyvizek elemzésével és azok gyógyírrá­sának portos megállapításával,A kutatómunka teljes intenzivitássál fo­lyik ma is az egyes székesfővárosi gyógyfürdőkben, de legfőképpen a Gyógy­helyi Bizottság által létesített rheuma-kutató intézetben, ahol Bélák" ' Sándor dr„ orvosprofesszor vezeti a tudományos laboratóriumi munkálaio' at, Az előadó ezután behat an ismertette a szókesfővárc•:• * hévvforrááok összetételét, hőfokát, ^energi áj át; ós a hévvizek gyógyhaszi.á­lati módozatait „Elemezte, hogy e gyógyvizek milyen hatással vannak a vér­keringésre, a vérelosztásra s az anyagcserére* Rámutatott, hogy a gyó/r. ­hatás szempontjából nem szabad figyelmen kivül har*vni az úgynevezett hidrosztatikus, vagyis mechanikai hatáselemeket,, valamint az ivókúráknál a savak, a kénes anyagok és főként a rádlum-emín ác'i'6 k .llönböző üdvös ha­tásait a gyomorra, a belekre, az epére, a mirigyekre és általában az e­gész szervezet ásványi háztartására* A sokágú h- snál fogva a budapesti hévvizek különösképen alkalmasak a rhemu&tikus betegedések kezelésé­„ re o A fürdőlaira : ikerét azonban nemcsak a gyógytenyezők, ,hanem az orvos és a környezet is elősegíti.A budapesti fürdőorv-sok valóban hivatásuk '--magaslatán állanak, a nagyvárosi környezet pedig kivál°an alkalmas a gyó~ 'A gyúlási folyamat elősegité sére .A magyar fürdőkultúra színvonalának eme lé--' / se minden magyar embernek szívügye, mert itt mindenki tisztában van ázzak hogy az idegenforgalomnak a budapesti gyógyfürdők elsőrangú tényezői ,/\ 01 /H

Next

/
Oldalképek
Tartalom