Magyar Országos Tudósító, 1939. március/1

1939-03-16 [200]

1. törvényszéki kiadás, Budapest, 1939, március 16. R0T3CHTL1 GÉZA VOLT ÁLLOMÁSI ELÖLJÁRÓT ÖT HÓNAPRA ÍTÉLTE A KÚRIA, Rotschild Géza HEV. állomási elől járó volt a csömöri állomáson, akit két esztendővel ezélőtt internáltuk, mert az a gyanú merült föl ellene, hogy kommunista érzelmű. De büntető eljárás is indult Rotschild ellen, mert a följelentés szerint több alkalommal lelkesedéssel beszélt a szov­jetről és többek jelenlétében dicsérte annak berendezkedését. A büntető­törvényszék előtt megtartott főtárgyaláson a vádlott tagadta, hogy a vód­bell kijelentéseket megtette volna, azonban a tanuk terhelő vallomást tettek, A törvényszék bűnösnek mondotta ki Rotschild Gézát izgatás és nemzetrágalmazás vétségében és ezért öthónapi fogházra Ítélte el. A táb­la előtt Rotschild azzal védekezett, hogy a terhelő vallomást tévő tanuk szolgálati ügyekből kifolyólag haragosai és ezért tettek ellene súlyos vallomást. A tábla az elsőbiróság Ítéletét megváltoztatta és a vádlott büntetését kéthónapi fogházra csökkentette, A bejelentett semmisségi pa­naszok folytén a kir. kúria Töreky-tonács a dr. Balogh István kir, koro­naügyészhelyettes felszólalása után a törvényszék Ítéletét hatályába visszahelyezte s igy a vádlott öthónapos fogházbüntetése vált jogerőssé. /MOT/ G, m mm mm mm mm — BALESETBŐL SZÁRMAZÓ ELMEBETEGSÉG. Simon Benedek boldogköujfalusi kántortanító a Magyar-Hollandi Biztosító­nál 1937 október 18.-án balesetbiztosítást kötött, amely szerint állandó rokkantság esetére húszezer pengő biztosítási összeget kap. A biztosítá­si kötvény beküldése után néhány hét múlva Simon Benedeket baleset érte. Amikor kijött az Iskolai tanteremből, az udvarra vezető lépcsőn megcsú­szott, hanyatt vágódott és a fejé,, a lépcsőfokba oly erősen ütötte be> hogy attól koponyaalapi tírést szenvedett. Betegsége tovább komplikéló­dott, mert a tanitó fejsérülése miatt elmebeteggé vált, A felesége mint kirendelt gondnok a biztosítási kötvény alapján követelte a húszezer pen­gőt, de mert a biztosító nem fizetett, a budapesti kir, törvényszék előtt húszezer pengő tőke és járulékai iránt pert indított, Dr. Boga Bálint kir. törvényszéki biró előtt az alperes beismer­te a baleset megtörténtét, de azzal védekezett, hogy a biztosított tani­t ó állítólagos rokkantsága nincs okozati összefüggésben az elszenvedett balesettel. A biróság orvosszakértőket hallgatott meg, akik olyan véle­ményt terjesztettek a törvényszék elé, hogy a tanitó agysérüléses erede­tű elme gyönge s égben szenved. Az elme és ideggyógyászati szakértők is ugy nyilatkoztak, hogy a tanitó állapota belátható időn belül nem változik s gyógyíthatatlan elmebetegnek tekintendő. A törvényszék ez alapon ho­zott Ítéletet, amely arra kötelezi az alperest, hogy Simon Benedeknének, mint gondnoknak kezeihez fizessen a biztosító 2o.ooo pengő tőkét, 75o pengő perköltséget és 15o pengő orvosszakértői dijat. /MOT/G, ADÁS-VÉTELI ÜGYLETBE BURKOLT USSORA. Szálai Jenő 5o éves füszerkeresk edő Garai Elemérnek 7oo pengő kölosönt folyósított. Az adós fedezetül értékes festményeket és zálogcédulákat adott át. Szálai a kölcsönnel kapcsolatban olyan irást vett, hogy a ké­peket megvásárolta, de az eladónak joga van azokat záros határidő alatt visszavásárolni. Az adós elkésetten fizetett s a hitelező: a zálogba vett képek közül egyet már tovább adott, A bünte tő törvényszék Szálait sikkasz­tás vétsége miatt háromhónapi fogházra Ítélte, de Ü büntetés végrehajtá­sát háromévre felfüggesztette, A tábla Móricz a-tanács a dr. Lukács János főügyőszhelyettes felszólalása után a háromhónapos fogházbüntetést hely­benhagyta, azonban ennek % fielgüggsztését mellőzte. /MOT/G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom