Magyar Országos Tudósító, 1939. március/1

1939-03-16 [200]

A visszacsatolt Felvidék iparhatóságainak, ipartársulatai­nak, valamint kereskedelmi grémiumainak képviselői részvételével ma^a 'kidapesti Kereskedelmi és Iparkamarában. Éber Antal elnöklete alatt érte­kezlet volt. Az értekezlet célja az volt, hogy alkalmat adjon a magyar ipari közigazgatás rendszerére való áttéréssel kapcsolatban felmerülő kér­dések tisztázására, Lber Antal elnök mindenekelőtt üdvözölte az iparügyi mi­nisztérium részéről megjelent dr. Gyulai Akos miniszteri tanácsost és dr, Baitner Ottó miniszteri titkárt, valamint a kereskedelmi minisztérium képviseletében megjelent dr, Hidvéghy Ervint, mint-/titkárit. íAZ elnök rá­mutatott arra, hogy az értekezletet a gyakorlati munka jegyében hivták össze, azonban történelmi napjainkban nem lehet megemlékezés nélkül,hapy­ni, hogy az északkeleti Kárpátok vidéke visszatért az-anyaországhoz, est** zel megval ü sul a magyar-lengyel közös határ gondolata. Ennek nem csupán, a nemes lengyel nemzettel fenálló évszázados történelmi hagyományok szem­pontjából van nagy jelentősége, hanem közgazdasági szempontból is. Hogy ezt elérhett k, azt mindenekelőtt Kormány z° Urunk rendkívüli katonai e­rényeinek és mélységes államférfiúi bölcsességének köszönhetjük«/Az érte­kezlet tagjai viharosan éljenez ték, vitéz nagybányai Horthy Miklós kor­mányzót./ Lach Béla, a kassai iparosság nevében üdvözölte az érte!:oih­letet, j a ngha Fereaac kamarai titkár isnertette a hatályban levő ipartörvényeknek fontosabb intézkedéseit, Lach Béla a mestervizsgák ü­gyét hozta szoba, amire az elnök és Gyulay Akos minisztori tanácsos adtál* meg a felvilágositást„ Bombicz Vince, az érsekújvári ipartársulat elnöke, a cipőkereskedők eipőjavitasi jogára nézve kért tájékoztatást, amire az előadó és dr. 3 a intner Ottó miniszteri titkár adtak megnyugtató válás zt„ Dr e Ujlaky Géza győri kamarai titkár ismertette az* orromból ás kérdését, Dr, Koztff.itza Pál a Kisipari Kiviteli Intézet működését ismertette. F^y- egy kisiparosnak általában 3oo pengőnél nagyobb értéin gápet, illetve segélyt ny ujtani nem áll módjába ;,Dr, Y/olc zer karoly, ka­kamari titkávT, az Országos- és hetivásá-rok, valamint a záróra és p va­sárnapi munkaszünet kérdéseit ismertette, Dr, Klein Ödön, a kassai keres­kedelmi grémium titkára szólt a tárgyhoz, Dr. Vilkovszky József, a kassai kamara titkára a védjegy és mintaoltalmi kérdéseket ismertette, Dr t Bányász Jenő kamarai titkár a kereskedelmi és ipar; • ­maréknak az Igazságszolgáltatásban elfoglalt mur^aköréről tájékoztatta a felvidéki érdekeltségeket, Vilkovszky József felvidéki és a csonkaröaryai ­országi terület között felmerülhető védjegyjogi kollizió kérdésével fer— 1 alkozott, Székely Artúr dr* kamarai titkár a magyar és cselig..-! o."éJ vámügyi és külkereskedelmi joganyagot és rendszaoalyokat vetette egybe, Klein Ödön dr 0 kifogás tárgyává tette, hogy a. kassai vámhivatal meg Hindii; nincs teljes vámkezelési jogkörrel felruházva, Gyulay Ákos, miniszteri tanácsos helyesnek vélte, ha a kassai kamara az ügy elintézését a péi._é.t <J y­miniszteriumnál megsürgetné .Dr. Gertvay Zsigmond, miskolci kamarai tit­kár a kisipari ég kiskereskedelmi hitelakció célját és az engedélyezé-l ol.járást ismertette. Gyulay Akos dr. közölte, nogy a kormány az állami hozzájá­• rula:t fel fogja emelnie dr c . Eber Antal, kamarai elnök, a fedezetlen kisipari és ki~­kereskedelmi hitelakció több részletkérdését ismertette, "/ /Folyteköv,/

Next

/
Oldalképek
Tartalom