Magyar Országos Tudósító, 1939. március/1

1939-03-15 [200]

Budapest közönsége különös melegséggel és ünnepélyes­séggel ülte meg március 15-ét. A polgármester felhívására a budapesti középülete!; és magánházak kitűzték a nemzeti szinü zászlót, s már ked­den este ünnepi díszbe öltözött az egész város, A különböző hazafias és társadalmi egyesületek saját szókházukban rendeztek hazafias ünnep­ségeket, ugyanígy ünnepeltek Budapest iskolái is e Az ünnepségek minden­hol Istentiszteletekkel kezdődtek, ünnepi szentmise volt a helyőrségi templomban, a Kálvin-téri református templomban, a Bécsikapu-téri evangé­likus templomban, a Hőgyes Endre-utcai unitárius templomban és a Dohány­utcai zsidótemplombanc Az egyházak lelkészel mindenütt méltatták márci* us 15-ének jelentőségét és összehasonlítást tettek a kllencvenegy év­vel ezelőtti és a mai március 15-e között 0 A belügyminiszter egyedül az egyetemi ifjúság felvo­nulását engedélyezte, s ünnepségeiket a Magyar Nemzeti Diákszövetség rendezte, A szövetségbe tömörült bajtársi egyesületek már korareggel a Pázmány Péter-téren és a Turulváí előtt gyülekeztek. Az egyetemi templomban ünnepi szentmise volt, s annak befejezése után az egyetem tanári kara, élén Verebélyi Tibor dr,^ rektor-magnlficussal ós az if­júság, az egyetemi templom falában elhelyezett hősi emlékműhöz vonult, amelyre az egyetem tanácsának koszorúját v erebélyi Tibor dr, rector­raagnlficus, az'ifjúságét pedig Kozma Emil, a diákszövetség vezért ltlcá— ra helyezte el, A Póstászenekar eljátszotta a Magyar Himnuszt, majd a sokszár főnyi diákság a zenekar Indulóinak hangja mellett a Petőfi­szoborhoz vonult, ahol a Felvidéki Magyar Akadémikusok Szövetsége rendezett rövid ünnepséget és helyezett el koszorút Petőfi Sándor szob­rán, A diákság innen az Országzászló előtt, a Batthyány­örökmécs érintésével a Kossuth-szoborhoz menetelt, ahol az Emerlcana szeniorja mondott rövid beszédet. Hangoztatta,hogy olyan március 15-ének kell elkövetkezni, amelyen majd büszkén zeng fel a Himnusz a Kárpátok­tól az Adriáig. A Kossuth-szobor után a Felvidék visszavételének emlé­kére a diákok dlszmenetben vonultak el a Rákóczi-szobor előtt. Az egyes szobroknál tartott ünnepségeken az egyetem ifjúságának zászlóvivői félkörben helyezkedtek el a szobrok körül és a Póstászenekar mindenhol hazafias dalokat adott elő c A Rákóczi-szobor előtt történt díszmenet után az If­júság a Pesti Vigadóba vonult, ahol a meghivott előkelőségek előtt tartotta meg tulajdonképeni március 15-iki ünnepségét, /folyt, köv,/ -—MEGNYÍLT A BAROSS SZÖVETSÉG MAGYAROS DlVATKIÁ.JUTÁSA, A z Egyesült Baross Női Tábor a magyaros ruhadivat népszerűsítése érdekeien országos mozgalmat indított és ennek keretében magyaros ruhabemutatókat ós ki­állítást rendez a Baross Szövetség Muzeum-utcal palotájában 3 A magyaros divatklállltás szerdán délben nyílt meg ünnepélyes keretek között elő­kelő közönség jelenlétében 0 Többek között megjelent a kiállításon Da­rányi Kálmán volt miniszterelnök és felesége; vitéz Keresztes Fischer F erencné a belügyminiszter felee]s,ge és mások, A Hiszekegy eléneklése után Ilovszky János, a BaMö^s Szövetség országos elnökének beszéde ve­zette be a programmot, Hangoztatta, hogy a Bar ossjSzö vétség tagjai a . magyar élet, a haladás emberei és nem hajlandók lábhoz tett fegyverrel tétlenül nézni az események forgását, A Baross Szövetség erőteljes lép­pésekkel halad előre az uj magyar élet felé e Vitéz Bodor Aiadárné, Czeke Vilma köszöntötte ezután az előkelőségeket. Rámutatott arra, hogy r . keresztény magyar asszonytáborra milyen nagy feladatok várnak, ami- ,•; kor azt kívánják, hogy a keresztény magyar értékek érvényesüljenek a h maúyar élet egész felületén, f /Folyt, köv,/

Next

/
Oldalképek
Tartalom