Magyar Országos Tudósító, 1939. február/2
1939-02-24 [199]
FŐVÁR os FELKAY TANÁCSNOK ELŐADÁST TART A KASSAI RÁDIÓBAN. A'kassai rádióigazgatóság felkérésére és meghívására Felkay Ferenc dr* székesfővárosi tanácsnok február 25 n ón, szombaton délután 5 óra 10 perckor "Mit tett a székesfőváros a Rákóczi-kultusz érdekébe.'/ címmel nagy érdeklődéssel várt előadást tart a kassal mikrofon előtt* /MOT/Lá. Vr. A HADERŐN KÍVÜLI KIKÉPZÉS ÉS A KÖZIGAZGATÁS HONVÉDELMI VONATKOZÁSÚ ÜGYEINEK ELLÁTÁSÁRA HIVATOTT SZERVEK UJ ELNEVEZÉST KAPTAK. A honvédelmi minisztérium rendelkezésére a belügyminiszter átiratban értesítette Szendy Károly polgármestert, hogy a honvédelmi miniszter a haderőn kívüli kiképzés, valamint a közigazgatás honvédelmi vonatkozású ügyeinek ellátására hivatott varmegyei és városi testnevelési és népgondozói felügyelőségek, s a járási, Budapest székesfőváros kerületi, ezenkívül a megyei városi testnevelési és népgondozó kirendeltségek a jövőben "M.kir .vármegyei /városi/ katonai parancsnokság", illetőleg m ; klr ,j árási /megyei városi/ katonai parancsnokság elnevezés alatt folytatják működésüket. Ezek szerint felsőbb rendelkezésre "Budapest székesfőváros testnevelési és népgondozó f elügyelősége" most "M.kir .Budapest Székesfőváros Katonai Parancsnoksága" elmet vette fel. A rendelet értelmében a "testnevelési felügyelő" elnevezés ls "Budapest Székesfőváros katonai parancsnoka" elnevezésre változott. Az . . I-XIV.kerület 1 testnevelési népgondozó kirendeltségek uj elnevezése: "M.klr.budapest székesfőváros '.kerületi katonai parancsnokság." A polgármester közli, hogy a volt testnevelési és népgondozószervek ügyköre továbbra is változatlanul me gmar ad . /MOT/Lá. Vr„ —-Dr.KAÁN VIKTOR TANÁCSJEGYZŐ MEGBÍZATÁSA. Czebe Jenő dr. I kerületi előljáró előterjesztésére a polgármesteraz I.kerületi elöljáróságon szolgálatot teljesítő dr.Kaán Viktor tanácsjegyzőt az előljáró, valamint állandó helyettese akadályoztatása esetén helyettesítésükkel megbízta. /MOT/Lá. Vr. A POLGÁRMESTER UJBóL -RENDEZTE A MUNKAKÖRÖKET. Szendy Károly polgármester most kiadott rendeletében közli, hogy a számvevőségi ügyosztályok munkájának felülvizsgálását végző csoportvezető főtanácsosok személyében az utóbbi időben részint a nyugdíjazások, részben pedig a szolgálat érdekében szükségessé vált áthelyezések következtében olyan változások állottak be, amelyek szükségessé teszik a számvevőség egyes ügyosztályaira nézve a csoportvezető főtanácsosok személyének ós azok munkakörének uj megállapítását e A polgármester a központi számvevőség II.,X. és KIII.ügyosztályának felülvizsgálatával Czike Ferenc számvevőségi főtanácsost, akadályoztatásba esetére pedig Udvardy István számvevőségi tanácsost, a központi számvevőség Z 0 ,VI/B.*VII• és XII•ügyosztályának felülvizsgálatával Placht József számvevőségi főtanácsost.' akadályoztat sa esetére pedig L?Aunó Frigyes számvevőségi főtanácsost, a közponüii számvevőség IV.,Vl/a », VIII. és IX.ügyosztályának felülvizsgálatával osztályvezetői megbízatása alól való felmentése mellett - Raáb József számvevőségi főtanácsost, a akadályoztatásba esetére pedig Bisáhz Károly számvevőségi főtanácsost, a központi számvevőség III.,V.,VI. és XI.ügyosztályának felülvizsgálatával Boros István számvevőségi főtanácsost, akadályoztat áss esetére pedig Zachara Mátyás számvevőségi főtanácsost, \ s végül a közkórházak központi számvevőségi kirendeltségeinek felül— J vizsgálatával Tichler Károly számvevőségi főtanácsost bízta meg< 1/MOT/Lá. Vr. \T^v