Magyar Országos Tudósító, 1939. február/2
1939-02-23 [199]
ELEKES ZAJOS ELŐADÁSA A HMYADI KÉRDÉSRŐL. Csütörtökön délután tartotta felolvasó ölesét dr, Lukinich Imre egyetemi tanár, másodelnök elnöklésével a Magyar Történelmi Társulat a Tudományos. A kadémiáni Az ülésen dr* Elekes Lajos' ismertette " A Hunyadi kérdés " clmli tanulmányát. Megállapításai aaerlnt a'kérdés mai állapotában két külön részre választható, egyik a s 'r -ázás, a másik a'nemzeti hovatartozás problémája. Hunyadi apja előkelő. ir.v..= selvi bojár volt, 1395 táján költözőt t Magyarországra'Zs igmond király udvarába* 1309-ben kapta fiával együtt V a jdah'jmyad Várát, Pia, János 11C7 1 ' körül, valószínűleg a királyi Udvarban született, az az elgondolás azonban, hogy a király törvénytelen gyermeke volt, téves. Egyébként egész élete és mlnd_az, amit a nemzetiség kritériumának tarthatunk, kétségtelenné teszi, hogy a magyar nemzettest életével tökéletesen összeforrt. A nagy történelmi tudással készített és mindvégig uagyfi gye lemmel hallgatott felolvasást Lukinich Imre dr. köszönte meg .a megjelentek nevében. A felolvasó'ülés után a Társulat lg izgatóválasztmánya folyó ügyeket tárgyalt./M0T/j 9 A LÉGÓ''HALMI BÁBJÁTÉK SAJTÓ BEMUTAT ÓJA. Csütörtökön ástok a sajtó meghívott képviselői előtt bemutatták a "Légvédelmi Jóska és Légoltalmi Kati" oimü oktató bábjátékot i A bemutatón résztvett a Légoltalmi Liga és a Légvédelmi Parancsnokság vezetősége, .ismertették a sajtó képviselői előtt a bábjáték célját. A bábjaitokkal a gyermekek szórakoztató neveléséről kivannak gondoskodni, hogy légiriadó esetén Ismerjék kötelességüket. A bábjátékot Büky Béla festőművész tervezte és kivitelezte, a rendezés munkáját és a szöveglrást pedig Plsztray Géza látta el./MOT/j, CSENDŐRSÉG. HKLATJOS kOZUTI BAL ESET. Szőny község határában Löwinger Sándor aunaaaerdahelyi lakos az Sz,-13117, rendszámú személygépkocsival a lezárt vasúti sorompónak szaladt és az éppen akkor áthaladó személy vonat elé került, A gykeocsit a mozdony teljesen összetörte, A gépkocsiban ülők közül .Lőv/inger Sándor és Laszter Anna dunaszerdahelyi lakosok a helyszínen azonnal meghaltak, mig Spitzer Dezső és 4 társa súlyosan megsérültek,;A sebesülteket a mentők a komaromi ^atonai kórházba szállították., A csendőrség az ügyben nyomozást indított és az esetről a győri kir, ügyészségnek jelentést tetti/MOT/, —-BETÖRÖK JÁRTAK A MAGYARNÁNDORI VASÚTÁLLOMÁSON. A magyarná^ndori vasútállomás irodahelyiségébe ismeretlen tettesek betörtek, a falba erősiir+t pénztárszekrényt lefeszítették, a vasútállomástól kb, 400 méternyire a szántóföldre cipelték és ott feltörték, Szerencsére a pénztárszekrénybe pénz nem volt. Ezután a tettesek a vasútállomás raktárhelyiségét törték fel, de ott sem találtak értékasebb dolgot. A betörők - valoszinüleg balszerencse okozta dühükben - betörtek Kiss János magya.rnándori lakos korcsmajába is, ahonnan nagyobb mennyiségű rumot és má_s italneműt vittek magukkal, A csendőrség az ügyben nyomozást inditott. Az eddigi adatok szerint a betöréseket minden valószínűség szerint koborcigányok követték kl /MOT/. 1 KITETT PIUCSECSEMÖT TÁLALTAK FAKOSPALOTÁN, A ráksopalotai köztemetőben J egy érett újszülött fiúcsecsemő holttestét találtak meg, B ntény latszik 1 fennforogni ás annak .kiderítésére a rendőrség erélyes nyomozást inditott, VWMOT/.