Magyar Országos Tudósító, 1939. február/2

1939-02-22 [199]

-—LEGALÁBB TIZENKÉT ÉVIG TARTÓ SZIGORÍTOTT DOLOGHÁZRA ÍTÉLIK, Balog Károly rovottmultu 28 éves lakatos segéd és barátja Popovics Károly 24 éves asztalossegéd állásnélkül ődöngtek a fővárosban és kirakatlopások ból éltek. Tavaly tavasszal Balog Károly udvarolni kezdett a 16 éves Var­ga Rózsinak, aki azonban elutasította, mert megtudta^ hogy Balog Károly csavargó életet folytat és lopásokból ól. Június 23-an regga 1 ezt a fia­t al leányt a főváros határában egy réten holton találták. A külsérelml nyomok kétségtelen bizonyítékot szolgáltattok arra, hogy a leányt megöl­ték, A megindult bűnügyi nyomozás során a gyanú Balog Károlyra terelődött, akit elfogtak. Kihallgatása során tagadta, hogy ő ölte volna meg a leányt, de annyit beismert, hogy együtt volt Varga Rózsival, aki'elkérte az ő pia­tolyát és egy óvatlan pillán-tban halántékon lőtte magát. Később, a követ kező kihallgatása alkalmával már azt vallotta Balog Károly, hogy közös el­határozással öngyilkosságban állapodtak meg és a leány kérte, hogy ölje mag . Balog Károly ellen szándékos emberölés x i többrendbeli lopás büntette miatt adott vádiratot az ügyészség, de vádat emelt a sorozatos lopások miatt Popovics Károly ellen is. A főtárgyaláson Balog újra tagad­ta, hogy ő ölte volna meg a leányt. A büntetőtörvényszék azonban a hely­színi szemlejegyzőkönyv alapján tényként állapította meg, hogy a leány holttesté* dulakodásból származó sérülési nyomok is voltak. Tényként ál­1 alította meg a törvényszék azt is, hogy Balog Károly a leányt, aki akkor nég élt, mert kf* , g*ffct, otthagyta a réten, a pisztolyt magával vitte és azt a Margit-hidrol a Dunába dobta. Ezen adatok alapján, de a kihallga­tott tanuk vallomása nyomén a törvényszék bűnösnek mondotta ki Balog Ká­roly vádlottat a szándékos emberölés és többrendbeli lopás bűntettében és ezért tizenkétévi fegyházra Ítélte. Az ítélet indokolása terhére irta ennek a vádlottnak, hogy nem értesítette sem a rendőre get, sem a mentő­ket a leány halálos sérüléséről, hanem napokon keresztül bujkált, már ez is bizonyítékot jelent a bűnösségének megállapítására. Popovics Károly vádlottat a törvényszék a terhére beigazolt lopások miatt két és félévi fegyházra Ítélte el. Fellebbezés folytán ma tárgyalta ezt az ügyet a budapesti kir. tábla dr, Kesserü Lajos tanácselnök vezetésével, Dr, Temesváry Gyula kir, föügyészhelyett s f elszólalósa után a tábla megváltoztatta az első bitó­ság Ítéletét és Balog Károlyt a terhére rótt bűncselekmények miatt lega­lább tizenkét esztendeig tartó szigorított dolgoházra Ítélte és Popovics Károly büntetését is súlyosbította olyképpen, hogy ezt a vádlottat lega­lább háromévig tartó szigorított dologházra Ítélt e. Az Ítélet nem jogerős. /MOT/G, KÉNYSZEREGYEZSÉGEK, - Schneller Testvérek bej. norinbergi, papir és rövidáru nagy­kereskedő cég /Kertész u. 37./ valamint . O.K.E. orfeum, kabaré, étterem, kávéház, mulató kft. /Nagymező u. 3o./ kényszeregyezségi ügyében a tör­vényszék az eljárást befejezettnek nyilvánította, az elrendelt biztosí­tási intézkedéseket megszüntette ás a vagyonfelügyelőt tiszte alól fel­mentette. /MOT/.

Next

/
Oldalképek
Tartalom