Magyar Országos Tudósító, 1939. január/2
1939-01-19 [197]
ZU ÖRKÉNYI GYILKOSSÁG /2.folytatás/ -Később, már reggel fel* hallotta* keresztanyámnak* Muhari Jánosnénak a hangját, aki ereket mondta Murariknak: "Ha az Isten elé visznek, okkor is tagadj!,.." A keresztanyám ezután engem la megfenyegetett, semmit se áruljak el i csendőröknek s mondjam azt, hegv Murerik nem volt nálunk az előző este* Amikor a leány reggel bejött az istállóba, az apját kereste. Én persze okkor még nem tudtam a történteket s igy nem tudtom mit válaszolni. Pár pero múlva hallottam a leány sikoltozását: "Meghalt az édesapám, Jaj!..." Muhariné is odasietett és mind a ketten ugy viselkedtek, mintha csak akkor fedezték volna fel Muhari János holttestét. Az elrendelt szentesítések nem vezettek eredményre. Muhariné nem kívánta, hogy a tanú a szemébe mondja súlyosan terhelő állításait, Murarik pedig megmaradt; korábbi vallomása mellett, Kluge Endre dr, egyetemi magántanár, törvényszéki elmeszakértő terjesztette elő ezután szakvéleményét. Az előterjesztés tartamára a fogházőrök a vádlottakat kikísérték a tárgyalóteremből. Az elmeszakértő kiemelte, hogy a vádlottak részéről először mérgezési kísérletek történtek, majd murarik ebedül vállalta a gyilkosság elkövetését, utólag pedig abban állapodtak meg, hogy az eset kipattanása után ugy fogják beállítani a történteket, mintha Murarik jogos önvédelemből követte volna el tettét. A professzor megállapította, hogy Murarik vádlott idegrendszere teljesen ép, még idült alkoholistának sem mondható s a bűncselekm ény elkövetése időpontjában sem volt ittas. Muhari Jánosné védekezése során, a megfigyelés alatt, különböző pózokat vett fel, de ezekben is inkonzekvensnek bizonyult. Először méltatlankodott, hogy ő miképpen kerülhet ilyen szörnyű bünpör középpontjába, később teljesen stupidnak játszotta ki magét, de szerepeiből hamarosan kiesett, A vádlottak végeredményben sem a bűncselekmény elkövetésekor, sem jelenleg nem szenvednek olyan idegbajban, vagy elmekórban, ami akaratelhatározásukra korlátozó lenne, A tizennégy éves Muhari Imre, Muhariók kisfia a következő tanú. Az elnök kioktatja a rendkívül értelmes fiúcskát, hogy az édesanyja ellen nem köteles vallani. - Az édesapádat elvesztetted, az édesanyád olyan súlyos bűncselekményei van vádolva - hangzik az elnök komoly intőszava - hogy ennél c-sak a hazaárulás súlyosabb. Muhariné az elnöknek e szavalnál hirtelen zfckogni kezd, egész t estét rázza a hangtalan sirás. A főtárgyalás folyamán most sir először. A kis koronatanú határozott hangon kijelenti, hogy vallomást kivan tenni. Előadja, hogy szülei onnankezdve sürün veszekedtek egymással, amikor w urarik feltűnt a láthatáron. - Az anyám többször volt együtt %trarikkal, kettesben- folytat j a vallomását bátor hangon a fiúcska - sokszor csókolóztak is. Az elnök szembesítést rendel el, Murarik tagad, az asszony átkozódik éa azt hangoztatja, hogy a gyermekét minden bizonnyal "felbiztatták", hogy ellene valljon. Egyébként nem kívánj a, h ogy fia a szemébe mondja súlyos vádjait, - Az apám többször panaszkodott előttem íz édesanyámra - ál1 ltja a kis Mubaji Imre. Muhariné újra szitkozódni kezd, mire az elnök kivezetteti a teremből és innen kezdve a tárgyalás a vádlott asszony távollétében folyik, - Az anyám és M urarlk rendszeresen leveleztek egymással - vallja tovább a tanú - én gittem - hoztaji a leveleket. Murarik ezt Is tagadja, csupán egyetlen levélváltást ismer be, de a fiu könyörtelenül a szemébe mondja az igazat. - Az apámat az édesanyám tanácsára Murarik jelentette fel a csendőröknél, hogy fegyvereket rejteget a házánál és orvvadász, - hangzik Muhari Imre ujabb vádja, A fiatalkorú tanú ezután részletesen elmondta , h ogy az atyja és M urarik közt mikor és milyen természetű szóváltások folytak le, /Folyt. köv./Ky,
