Magyar Országos Tudósító, 1939. január/1
1939-01-16 [196]
--- Z.U Bál XOtiOVaDlíiUMJiIMxUo A ViíJL-UTAÜlttOŰAlJ ŰJUOTT /J. .1 Oiy^aiJas/ - Egy magas férfi volt, közelebbit nem tudok róla, - mondotta Verő. . - Krassótól nem vásárolt? - hangzott most Lengyel Ernő dr. kérdése, Dr, Verő először azt mondta, hogy nem, később, az elnök nyomatékos figyelmeztetése után kijelentette, hogy "nem emlékszik" . arra, Kras sótól vett-e valutát. Az elnök dr. Verőt nem eskette meg vallomására. Brück Sándort hallgatták ki ezután. Vallomása szerint Verő vósc rolta a valutákat, de hogy kitől, nem tudja, /Folyt,köv,/ Sy, — - POS TA TAKARÉKPÉNZTÁRI KÖNYVEK MEGHAMISÍTÁSÁÉRT KÉTÉVI FEGYHÁZRA ÍTÉLTEK EGY PALESZTINÁBÓL HAZATÉRT FIATALEMBERT. Dr, Héthelyi Ferenc tanácselnök vezetésével ma tartott tárgyalást a büntető törvényszék Surek Miklós foglalkozás nélküli egyén bűnügyében, aki ellen a királyi ügyészség 43 rendbeli közokirathanisitás büntette címén emelt vádat, A vád szerint Surek a postátakarékpénzt árbanegy-kétpengős összegeket helyezett el, a könyvet aztán meghamisította, ugy tüntetve fel, mintha száz pengőt helyezett volna el a takarékpénztárban és későbt e hamis könyv alapján száz pengőn aluli összegeket fölvett. Több mint negyven esetben járt el igy, mig aztán rájöttek manipulációjára és let artóztattak, A mai tárgyaláson Surek Miklós töredelmes beismerő vallomást tett. Elmondotta, hogy mint hadiárva nevelkedett fel Magyarországon, aztán Csehszlovákiába ment, ahol besorozták katonának. Innen azonban megszökött és különféle kalandok után Palesztinába sikerült kijutnia, ahol megnősült. Mivel azonban csak egyházi házasságot kötött, ezt a házasságát nem ismerik el'törvényesnek, Palesztinában nem tudott megfelelő módon elhelyezkedni & ezért visszatért Magyarországba, de itt sem tudott semmiféle keresethez jutni. Nyomorában határozta el magát arra, hogy ilyen módon szerez megélhetéséhez pénzt, A törvényszék lefolytatta a bizonyítási eljárást, amelynek során kiderült, hogy Surek Miklós a bűncselekmények elkövetésével körülbelül 25oo pengővel kárositotta meg a postatakarékpénztárt. Dr, Németh János királyi ügyész vádbeszéde és dr, Mühlrad Artúr védőbeszéde után a törvényszék a vadtól eltérőleg 43 rendbeli magánokirathamisitás bűntettében és csalás bűntettének kísérletében mondotta ki bűnösnek Surek Miklóst, akit ezért kétévi fegyházra itélt el, Enyhitő körülménynek vette a törvényszék büntetlen előéletét és szorult anyagi helyzetét, viszont sulyosbitónak a többszörös halmazatot. Az ügyész megnyugodott az Ítéletben, a vádlott és védője ellenben fellebbezett, A törvényszék végül ugy határozott, hogy Surek Miklós vizsgálati fogságát továbbra is fenntartja, /MOT/ Ma. — ZU EGY TÖZSDEBIZOMÁNYOS A VALUTABÍRÓSÁG ELŐTT /2. folytatás/ A bizonyító eljárás lefolytatása után Kleitsch Imre dr. kir. ügyész fenntartotta a vádat és megfelelő szigorú büntetés kiszabását kér teKrassóval szemben, de fenntartotta az elkobzásra vonatkozó indítvány' is,A bíróság a késő délutáni órákban hozta meg Ítéletét: bűnösnek mondt-ki Krassó Ferencet kétrendbeli, fizetési eaközzel elkövetett visszaéíós bűntettében és ezért kétévi fegyház- és 600 pengő pénzbüntetésre ítélte, továbbá 4oo pengő vagyoni elégtétel megfizetésére kötelezte,-Megállapította á birőság, hogy ugy Verő dr., mint Brück elkövették a valuták vásárlásával a vádszerinti ' kihágást,, de ez elévült s igy csak a lefoglalt valutáknak ós pengőösszegeknek elkobzását rendelte el. Elkobzásra Ítélte a bíróság a Krassó széfjében talált negyven darab százkoronás aranyat is. Az indokolás szerint "a bíróság nagyol jól tudja, mit jelent, ha egy tanvt azt mondja: nem emlékszem, vettem-e valutát Krassótól", Más adat is Krassó bűnösségét bizonyította, A vádhatóság képviselője súlyosbítás miatt, Krassó ős védője pedig felmentés céljából jelentettek be fellebbezést, Krassó tovább is fog vámárad, /MOT/ Sy,