Magyar Országos Tudósító, 1938. december/2

1938-12-16 [195]

A főváros az eladásra a Hsa Ima s telkeiből 210-et a Közsé­gi Takarékpénztár utján értékesít* az erre vonatkozó polgármesteri elő­terjesztést Kempelen ..goston tanácsnok ismertetése után a közgyűlés elfogadta, majd hozzájárult ahhoz, hogy a főváros a Cisztercita Rendnek eladja á XI, Ha^boldogasszony-utja és az Esze Tamás-utca közötti in­gatlant* A Baross-téri református missziói egyházközség c templom, paplak és egyházi hivatal felépítésére telket kért a fővárostól, a köz­gyűlés a módosított polgármesteri előterjesztést magáévá tette. Ezután báró Babarczy István tanácsnok a Beszkárt ós ér­dekkörébe tartozó közlekedési vállalatok módosított szolgálati és il­letmény szabályzatait' terjesztette elő. Az előterjesztésből kiderül, hogy a Beszkártnál 170 uj állást^szerveznek, s a'módosított szabályzat lehetővé teszi, hogy a diplomás és érettségizett, de munkásstátusban lévő allcalmazottak'tisztviselői státusba kerüljenek. Rendezi a módosí­tott iliotményszabályzat a szabadságidő és a gyermekpótlék ügyét is. A szakbizottsági üléseken elhangzott indítványok alapján egyébként 'a szolgálati- és illetményszabályzaton a polgármester több ujabb módo­sítást eszközölt. Miliők Sándonkz alkalmazottak érdekében, szociális hely­zetük javítása: a családi pótlék és az alkalmazottak gyermekeinek StSabadjegye ügyében több indítványt terjesztett elő. Szabó József megállapította, hogy a módositott szolgála­ti, és illetményszabályzat lehetővé teszi , hogy 125 végzett, de munkás­státusban lévő alkalmazott tisztviselői státusba kerüljön, de még min­dig 155 diplomás ós érettségizett tisztviselő marad munkásstátusban. Az előterjesztés enyhíti ugyan a jelenlegi helyzetet, de még nem végle­ges megoldás. Határozati javaslatot terjesztett a közgyűlés elé,s in­dítványozta mondja ki a közgyűlés, hogy a Beszkárt alkalmazottak ré-" szere javaslatba hozott gyermekpótlék rendszert - mint idejét multat ­tárgytalannak tekinti, az előterjesztésnek ezt a részét a napirendről' leveszi és felkéri a polgármestert, utasítsa a Beszkárt igazgatóságát, hogy halad élrtalanul készitsen javaslatot a családi munkabérrendszer be­vezetésére. A határozati javaslat leéri a polgármestert, sürgősen tegye meg a szükséges intézkedéseket, hogy az autóbuszüzem! alkalmazottak szolgálati és n'ugdijszabályzat életbeléptetését gátló akadályokat hárít­sa el és igy végre az autóbuszüzem! alkalmazottá]: szolgálati jogviszo­nya végleges rendezést nyerjen, Vály Ferenc megismételte a pénzügyi bizottság/Ülésén tett indítványát, s javasolta, hogy az Autóbuszüzemnél szervezzen a Beszkárt egy igazgatóhelyettesi és egy műszáki .' főtanácsosi állást. Megállapította, hogy rövidesen . .'. életbelép a családi munkabér-törvény tehát helytelen a családi pótlékokról vitatkozni, ez a törvény a Beszkártra is kötelező lesz, tehát minden sérelmet orvosol­ni fog. Az előtte felszólaló indítványait elfogadta. Miklós Ferenc egyenlő elbánást kert a hév alkalmazottak részére, a jelenlegi helyzet helytelen és igazságtalan, mert a hév al­kalmazottak nem kapnak üzemi pótlékot. A főváros^közlekedésl vállalatai állandóan fejlődne]:, a tisztviselők és az alkalmazottak létszámát ép­pen ezért szintén fejleszteni kell. A felszólalásokra bár-ó Babarczy István tanácsnok vála­szolt'és közölte, hogy á polgármester Szabó József indítványait elfo­gadta, több módosítást tett magáévá, az indítványok egyrésaót azonban a Beszkárt költségvetésére való tekintettel nem fogadhatta el, /folyt, köv./ ' .^B

Next

/
Oldalképek
Tartalom