Magyar Országos Tudósító, 1938. december/2

1938-12-29 [195]

SZÓCSATA A TELEKI-TÉREN. Nagy Gyula székesfővárosi tanácsjegyző nás hivatalos egyének kíséretében helyszíni szemlét tartott a,5ö>Lekl*térón az ott árusito ószeresek között. Ennek a szemlének az volt az eredménye, hogy több ószerest felirtak ? mert uj dolgokat is árusítottak, másokat pedig azért irtak fcl^ mert az ósze­res jelvényt és számot nem látható, feltűnő helyen viselteko Ezek az ósze­resek méltatlankodtak a hatósági eü •'árassal szemben és többen panasszal fordultak Fejér Lajos érotttféglt tett ^szeresnél, aki az ipartársulat el­nöke. Fejér Lajos nyomban közbelépett a felirt ószeresek érdekében, azon­ban a bizottság tagjai őt is felírták, mert az ószeresi jelvényt és szá­mot az elnök sem viselte feltűnő helyen. Ebből azután éles szócsata támadt. Fejér Lajos rátámadt a ta­nács jegyzőre : - Szegülje magát! Ebbe bele törik a bicskája I - Miért szégyeljem én magam?I - tudakolta a tanácsjegyző. - Majd illetékes helyen megadom erre a választ 1 Közben a vitatkozók között nagy csődület keletkezett ugyannyi­re, hogy a hivatalos bizottság a szemlét kénytelen volt abbakag-yzií. Je­lentést ^tettek az ügyről a polgármesternek ? akinek felhatalmazására hi­v atalból üldüzendő rágalmazás vétsége címen eljárás indult Fejér Lajos az ószeres ipartársulat elnöke ellen. A büntetőtörvényszék előtt megtar­tót, t főtárgyaláson a vádlott a valóság bizonyítását kérelmezte, azonban errevonatkozó indítványát elutasítottak és bűnösnek mondták ki a vádlot­tat rágalmazás vétségében és ezért 2oo pengő pénzbüntetésre Ítélték el. Fellebbezés folytán a budap-sti királyi tábla Harmath-tanácsa az első­bíróság Ítéletét megsemmisítette és bizonyítást rendelt el annak kivizs­gálása végett, hogy a hivatali eljárás miként folyt le, mert csak ennek ismerete mellett lehet eldönteni azt, hogy a vádlott tüllépte-e a bírálat körét a panasz tárgyává tett kifejezések használatával. /MOT/G. TILOS A KISKORGSMA, KISPÖRKÖLT. A Holnap Irodalmi Kör ez év február elején Irodalmi estet rendezett a Li­pótvárosi Társaskör helyiségében, amelynek keretében eljátszották többek között a"Kiskorcsma, kirpörkölt"kezdetü müdalt is. Mivel erre engedélyük nem volt, a'Magyar Zeneszerzők Szövetkezete kártérítési pert indított Gerő Sándor, az estély rendezője ellen. A budapesti kir. törvényszék az alperesét 3o pengő kártérítési tőke, továbbá 16o pengő perköltség meg­fizetésére kötelezte. /MOT/G. PENGÖKIAJÁNLAS. A budapesti királyi büntetőtörvényszék dr. Lengyel Ernő tanácselnök veze­tésével ma tárgyalta Silbermann Sámuelné, egy kisvárdai zsák- és ponyvái kölcsönző feleségének pengőkiajánlási bűnügyét* A vád szerint Silberman­né tavaly október 25-én a Belvárosi Takarékpénztár debreceni fiókjánál különböző nevekre különböző összegű pengőbetéteket helyezett el körülbe­lül 12oo pengőnyi összegben. E pénzeket á vádlottnő testvérétől Wieder Henrik debreceni sorsjegyügynöktől kapta, aki ellen egy nagyszabású peri­g^fclajánlási bűnügyben indult meg a nyomozás. Közben Wieder Henrik meg­szökött. A nyomozás adatai szerint a vádlottnó* által betétként elhelye­zett összegek is Wieder ^enrik pengőkiajánlási manipulációiból származ­tak. Ezért a büntetőtörvényszék Silbermann Sámuelnét, mint bűnsegéd! bűn­részest vétkesnek mondotta ki a pengőkiajánlás vétségében és ez^rt jog­erősen 2oo pengő pénzbüntetésre ítélte el. /MOT/G. nac7Áfínc l PUFI TÁR

Next

/
Oldalképek
Tartalom