Magyar Országos Tudósító, 1938. december/2
1938-12-21 [195]
—EMMILLI6 DARAB ARGENTÍNAI BÉLYEG HAMISÍTÁSA. Krausz Simon 58 éves szerelőmester esztendőkkel ezelőtt a Rákoczi-ut egyik kávéházában újságolta barátainak, hogy megérkezett Argentinéból egy ismerőse, aki onnan igen érdekes adóbély egeké t hozott. Inkább tréfás, mint komoly hangon hozzáfűzte Krausz Simon olboaeóléséhez azt is, hosy ha valaki ezeket az adóbélyeseket itt megcsináltatná, nagyon sok pénzt kereshetne vele. Ezt a tanácsot Krausz Simon - mint a későbbiek során kiderült - önmasának adta, mert egy nyomdásznál az átadott adóbélyegminta .szerint egymillió darab adóbélyeg nyomását rendelte meg. Grünwald Ödön nyumdász azonban gyanút fosott. Megkérdezett epv sp nyolul beszélő szállodaportást, hosy miféle bélyeg az, amit mintául Krausz Simontól kapott. A portás lefordította a bélyeg spanyol szövegét, majd közölte a nyomdásszal, hogy ennek előállítása veszedelmes dolog lehet^ ajánlotta, hosy ilyen nyomtatvány előállításával ne foslalkozzék. Grünwald Ödön vissza is adta a mintadarabot azzal, hogy az egymillió d< — r ab bélyeget nem tudja előállítani. Krausz Simon ezek után egy kőnyomdászhoz fordult, akit ugy informált, hosy á mintabéjyesek a tengerentúl előállított gyógys zercsomasok lezárásához szükségesek s rendelt belőlük a kőnyomdasznál egymillió darabot 25o pengőért. A kőnyomdész is gyanút fogott s mielőtt leszállította volna az esymillló darab argentin ni bélyeget, óvatosságból jelentést tett a rendőrségen. A detektívek tettenérték Krausz Simont, amikor néhány nap múlva a bélyegeket el akarta vinni. A nyomozás sorén azzal "tédekezett, hogy a bélyegek megrendelésénél csak szívességből járt el, mert Braun Helén buenos ayresi lakos, aki feleségének a rokona, a tulajdonképpeni megrendelő. A kir. ügyészség bélyeghamisítás vétsége cimén adott vádiratot Krausz Simon ellen. A büntetőtörvényszék előtt megtartott főtárgyaláson a vádlott védekezése megcáfolást nyert, mert ideérkezett Buenos Ayresból a hivatalos jelentés, hogy ott a mesadott cimen Braun Helén teljesen ismeretlen. A törvényszók ezekután Krausz Simont bűnösnek mondotta ki a bélyeghamisítás vétségében és ezért hathónapi fogházán Ítélte el. Fellebbezés folytán a kir. Ítélőtábla az elsőbiróság Ítéletét megváltoztatta és a vádlottat fölmentette a bélyeghamisítás vádja alól olyan indokolással, hogy idesen állam által kibocsátott bélyegek csak viszonossás esetén részesülnek büntetőjogi védelemben, Magyarországnak Argentinéval Ilyen viszonossási szerződése a cselekmény elkövetése idejében nem volt s ezért a vádlott bűnösségét megáll pit ani nem lehet. A főügyészség semmisségi panaszafolytán most tárgyalta ezt nz ügyet végső fokon a kir, kúria dr, Bolla Árpád tanácselnök vezetése és dr. Bán József kir. kúriai biró előadása mellett. A legfelsőbb bíróság a tábla felmentő Ítéletét megsemmisítette és a törvényszék hathónapi fogházat kiszabó büntetését helyezte hatályába. A kúria Ítéletének indokolása szerint a viszonosság megállapítása a szóbanforgó két állam kormányénak nyilatkozata alapján történhet. Mivel a magyar igazságügy* miniszter és az argentínai kormány egyezően nyilatkoztak akként, hogy a két állam között a bélyeghamisításra vonatkozóan a viszonosság fennáll, ennélfogva tévedett a tábla, amikor a viszonosság hiánya okából a vádlottat a bélyeghamisítás vádja alól fölmentette. /MOT/ G. — KARÁCSONYI SZÜNET A FELSŐBÍRÓSÁGOKNÁL. A magy-r királ kúrián és a budapesti királyi Ítélőtáblán a karácsonyi szünet december 24-én kezdődik és 1939 január 6-ig tapt. Ezen idő alatt at itélőtanácsok üléseket és tárgyolásokat nem tartanak. A tanácselnökök azonban gondoskodnak arról, hosy a süegős természetű ügyek a szünet tartama -latt is elintézést nyerjenek. /MOT/ G,