Magyar Országos Tudósító, 1938. december/1
1938-12-07 [194]
—ZU RABLÓGYILKOS SÁG ,*./l. folytatás*/ ^ . forduljon obben az ügyben bizalommal Szolnok'Ignác vármegyei fogház őrhöz, fizessen a fogházőrnek egy-két fröocsöt,"adjon neki öt pengő készpénzt és Szolnok majd "elintézi" a dolgot ugy, hogy Készei Józsefnők egyetlen napot'som kell a büntetésből leülnie. Készei József megfogadta ezt a tanácsot, mindenben Kóber Boldizsár útmutatása szerint járt el és Szolnok fogházor valóban ugy "intézte el" az ügyet, hogy Készei megkapta a szabályszerű olboosáto igazolványát, anélkül, hogy szabadságvesztésbüntetését leülte volna. Ez természetesen Csakis ugy történhetett meg, hogy Szolnok Ignác a kapott néhány fröccs,és pár pengő ellenében, Készei javára közokirathamisitást követett el. Koszéi József ezon a módon kitűnő alibi bizonyítványhoz jutott, ugy hogy ennek birtokában most már végképp elhatározta, hogy a Stumpf Mihály kereskedő ellen tervezett rablást végrehajtja. Készei József evégből ezévi mároius hé 26« napján elutazott Soroksárra, ott - az alkonyat óráiban - elbujt Stumpf Mihály lakóházának udvarán és Stumpf Mihály kereskedőnek innet(kezdve úgyszólván minden mozdulatát szemmel tartotta. Csak másnap délután nyilt alkalma a tervbe vett bűncselekmény elvégzésére. Készei ekkor magához vett az'udvaron egy baltát, beóvakodott Stumpf Mihály lakószóbájába és lesbcállt* Amikor a gyanútlan kereskedő a szobában megjelent. Készei hátulról hatalmas csa- ' pást mért a koponyájára. Irtózatos küzdelem keletkezett a két férfi közt, do a jó erőben lévő Készei mindenképpen fölényben volt a teljesen fegyvertelen, idős Stumpf Mihállyal szemben. Készei József egymásután még több csapást mért a szerencsétlen kereskedő fojóro s amikor ez véresen összeesett és hörögni kezdett. Készei nyomban hozzálátott a szekrények * felfeszitéséhez és a lakás átkutatásához. Amit kezeügyóbe kaparinthatott, mindazt Összeszedte és magával vitte, Stumpf Mihály néhány' pillanat múlva kiszenvedett s Készei elrabolta 436 pengő készpénzét, egy drágaköves aranygyűrűjét s ezüyt Doxa^óráját. Még megivott a helyszínen kö-' rülbelül másfél liter bort, valamin^ egy üveg sört s ezután elmenekült. Készei József elfogatása után töredelmes beismerő vallomást tett s azt is elismerte, hogy a rablógyilkos ságot előre megfontolt szándékkal követte el. Később azonban, a vizsgálóbíró előtt ezt a'beismerő vallomását - minden különösebb megokolás nélkül - visszavonta, A bűnügyet ma tárgyalta a pestvidéki törvényszék Nagy Miklós-' tanácsa. Készei József vádlottat hallgatta ki elsőnek a biróság. Az elnök megállapította, hogy Készei különböző lopások miatt több izben büntetve volt. Készei részletes vallomást tett és kijelentette^ 1 hogy bűnösnek érzi magát, A bűnügy előzményeit nagyjában'ós általában a vádiratban foglaltakkal megegyozóleg adta elő. Beismerte, hógy amikor iSzékely Jánosnóval a jövőjük megalapozása felől tervezgettek, neki rögtön Stumpf Mihály jutott az "eszébe. - Gyerekkoromban - mondotta a vádlott - ott laktunk Soroksárott, Stumpf Mihály szomszédságában. Ismertem jól az öreg kereskedőt, a szokásait és az'ogósz lakóházát.'A tervem az volt, hogy amikor egyszer az esti órákban, üzletzárás után, az öreg elmegy sétálgatni! azalatt én betörök hozzá es Igy megszerzem a nekünk szükséges pénzt. Gyilkosságra egyáltalán nem gondoltam... A vádlott részletesen elmondta ezután, miképpen jutott kitűnő "alibi igazolványhoz" a Szolnok Ignác vármegyei fogházör megvesztegetóso róvén. Beismerte, hogy Kóber Boldizsár nevü barátja tanácsára fordult Szolnok Ignáchoz a szabadságvesztés-büntetésénok a dolgában, Szolnok Koszéi József állítása szerint - öt pengőért ós néhány fröocsért vállalkozott rá, hogy elintézi az ügyöt ugy, hogy Készeinek nem kell leülnie az ötnapos büntetését és mégis megkapja a szabályszerű fogházigazolványt• Készei részletesen elmondta, miképpen mászott be, háztetőkön, kerítéseken, ólakon keresztül Stumpf Mihály sorokházi lakóházának udvarára^ ahol másfél napon keresztül várakozott türelmesen a kedvező állta lomra, - A második nap délutánján lopództam be Stumpf Mihály lakószobájába - vallotta Készei - elbújtam az ajtó mögött és megvártam, amig Stumpf hazajött. Az öreg kereskedő hamarosan levetkőzött és lefeküdt aludni. Megvártam, amig elalszik, azután a sötétben óvatosan felöltözködtem az o levetett ruháiba. /Eolyt.köv./