Magyar Országos Tudósító, 1938. december/1
1938-12-07 [194]
ZU: X$C$ÉDV%M1 GYAKORLATi A légvédelmi gyakorlatok alatt a Légoltalmi Liga Irányi-tása mellett mar az egész főváros területén a lakosság is elvégezte a házakon belül önvédelmi munkáját. Ennek a lehetőségét az adta meg^hogy a Légoltalmi Liga javaslata alapján a hatóságok a fővárosban már majdnem minden ház légoltalmi őrségének a parancsnokát és helyettesét kinevezték ós kötelezték a rendeletükben előirt házoh belüli légoltalmi tetendők Irányítására, Az első riadónál a Légoltalmi Liga budapesti főcsoportjának vezetősége az országos elnökség képviselőivel együtt az Üllőiut 44.sz#házban nézte végig a lakóház gyakorlatát* Az ötemeletes bérpalotában mintha csak mint agyakorlatot végeztek volna, tökéletesen és teljesen harcszerüen folyt le a gyakorlat. Egy-két perő alatt megtörtetit a lakók fegyelmezett levonulása az óvóhellyé átalakított pincehelyiségbe, elfoglalták őrhelyüket a házirend őrök, hogy a nyitott lakásokba a kapu alatt gyülekező.' idegenek közül senki se Juthasson fel. Az Őrség tagjai gázálarccal és a legszükségesebb felszereléssel ellátva dolgoztak. A ház légoltalmi őrségparonosnoka mintaszerűen irányította munkáját, A sisakos ház itülolt óknak nehéz feladatuk volt, mivel a padlás három helyeh tüzet fogott, a gyújtóbombák becsapódása nyomán,A műszaki osztag Is serényen dolgozott, hogy a romboló bomba hatására félszakadt csővezetéket helyrehozza. Az egészségügyi szolgálatra beosztott nők szakértelemmel ápolták a "sérülteket", s a lakók óvóhely-csomagjaikkal felszerelve fegyelmezetten várták a fejleményeket. Az udvaron gázbomba vágott le,s messziről csillogtak a mustárgáz veszedelmes olajszerű cseppjei, A gázvédelmi osztag hamarosan beszórta a fertőzött területet klórmeszes homokkal és sárga zászlókkal határolták el a helyet, amerre senkinek sem szabad járni. Pillanatok alatt deszkákat fektettek végig az udvaron és a"légiveszély"és a "légiveszély megszűnt" jelre a lakók a deszkákon lépkedve távoztak a gázveszélyes területen keresztül az óvóhelyről, A gyakorlat jól sikerült, bizonyságául annak, hogy a Légoltalmi Liga sokszájt felvilágosító tanfolyamának megvan a kellő eredménye, A házi őrség felszerelése még Itt-ott hiányos volt, de a hiányokat szükségmegoldásokkal pótolták-r A gázvédelml osztag tagjai vastag deszkadarabokat kötöttek a cipőjük alá, hogy a mustárgáznak a cipotdpon is átszlvódó cseppjei ellen védekezzenek. Még mindig nehézséget okoz az óvóhellyé átalakított pincehelyiség berendezési tárgyai között található és a padlások lomtalanítása^következtében lekerült régi ülőbútorok, szalmazsákok és egyéb berendezési tárgyak sora. De az itt látott jelenségek nem egysed ül ál ló a k, viszont a vidék és a főváros minden házában folyik a munka ezeknek a megszüntetésére* A Légoltalmi Liga budapesti főcsoport elnöksége a körlet Ügyvezető elnökök és a csoport-elnökök a riadó alatt meglepetásSzerüeh ellenőrizték a házakan belül folyó munkát és az az általános tapasztalat, hogy a lakosság nemcsak a törvény által előirt kötelességének tesz eleget, hanem mage is lelkesen végzi az Önvédelem munkáját, /MOT/OJ — A MAGÁNALKALMAZOTTAK NEMZETI SZÖ VÉTSÉGÉN AK TJJÍ ÁCSÜLÉSE. A MÁGNES elnöki tanácsa Szablya János kormányfő tanácsos elnöklete alatt megtartott ülésén a legnagyobb szeretettel, tisztelettel és hűséges ragaszkodással emlékezett meg a Kormányzóról, név ünnepe alkalmából. Az elnöki tanács a különböző ügyek letárgyalása után foglalkozott a családi tcunkabérrendszer életbeléptetésével ós arra az álláspontra helyezkedett, hogy annak kiterjesztését a köztisztviselőkhöz hasonlóan, a magyar magántisztviselőkre is feltétlenül szükségesnek tartja. Foglalkozott rz elnöki tanács az álláshalmozás és f izetesmajsimádiás kérdésével I.S,valai mint a magán alkalma zott 1 kamara megalkotásának s züks éges s egével« Elhatározták,'hogy állásfoglalásukat illetékes helyen újólag kifejezésre A. juttatják. Az elnöki tanács végül örömmel üdvözölte a felvidéki magyar 'iMképvlselőknek, Jaross Andorral az élen a magyar Képviselőházba való \l bevonulását és Darányi Kálmánnak a Képviselőház elnökévé való megváV lasztqsát. /MOT/B. ^ rí ORSZÁGOS LEVÉLTÁR