Magyar Országos Tudósító, 1938. november/2
1938-11-18 [193]
FŐVÁROS /ÜLÉST TARTOTT A KÖZLEKEDÉSI SZAKBIZOTTSÁG. Folytatás 1,/ Miliők Sándor az üzemi pótlékok kérdését tette szóvá, az alkalmazottaktól 15*000 pengőt meg akarnak takarítani, ez a Beszkárt részérói nem méltányos eljárás« Még több felszólalás hangzott el, az indítványok felett véglegesen a törvényhatósági köz t ;vülés fog dönteni. Napirend után Lázár Emil elismeréssel beszélt az autóbusz vezetőkről, 'legutóbb is két szerencsétlenséget hárítottak el lélekjelenlétükkel. Kerté* hogy a 3-as. autóbusz végállomását a Déllvasuttól helyezzék ki a NemetvöÍgyi-ut környékére.-, az l-es autóbusz végállomása pedig a Széchényi-fürdő előtt legyen. Az elnök közölte, hogy a Beszkárt foglalkozik a 3-as vonal 'végállomásának kihelyezésével,; az l-es autóbuszt téli időben nem lehet, a n agy költségek miatt;,- a Széchényi-fürdő elé vezetnie /MOT/Lá-Vr. NAGY RÉSZVÉT MELLETT TEMETTÉK EL SÜMEGI VILMOST. Sümegi Vilmost, a "Magyarország" felelős kiadóját, az Újságkiadó Tisztviselők Nyugdíjintézetének alapításától fogva elnökét pénteken délután nagy részvét mellett temették el a Kerepes 1-temetoben. A gyászszertartáson az elhunyt szűkebb osaládján, özvegyén s leányán, Balázs Eleknén kivül nagyszámú gyászoló közönség jelent meg. Balatonboglárt Gaál Olivé, országgyűlési képviselő és Vargha Béla* a kisgazdapórt elnöke, Valamint Berkes Ferenc községi biró vezetésével népes küldöttség képviselte. Ott volt a temetésen Ugrón Gábor ny* miniszter, Karafiáth Jenő titkos tanáesos, főpolgármester, Lázár Ferenc dr c felsőházi tag, Rákóczy Imre miniszteri osztályfőnök, Urmánczy Nándor, Praznovszky Iván, a Budapesti napilapok testülete 'képviseletében, Schuler Dezső alpolgármester ? Légrády Ottó főszerkesztő, Magyar Elek>. Vázsonyl János országgyűlési képviselő, valamint a Magyarország szerkesztőségének tagjai 0 A gyászszertartást P« Bohnert Valérián, a budai ferencesek plébánosai végezte, majd Pajzs Ödön, a Magyarország szerkesztősége és kiadóhivatala!, valamint az Est Lapok nevében búcsúzott el Sümegi Vilmostól, akí~mlntj_mondotta - igazi magyar ember volt, nemcsak hirdette, de hitte is 8 hogy a magyarság mindenekfölött való. Igazán a Rákosi Jenő magyarjaiból való, akik harmincmillió magyarról álmodtak. Trianon érvényességét sohasem ismerte el s a gyergyószentmiklósí kerület képviselője maradt haláláig. Fél évszázad munkássága van mögötte. Aki ennyit alkotott, aki eszményeit ilyen eredményesen tudta hirdetni, arra nem érvényesek a természet rideg szabályai, Sümegi Vilmos bátyám: Neked néra lehet utolsó Istenhczzádot mondani, magyar lelked tovább él bennünk. Ezután Berkes Róbert, az Újságkiadó Tisztviselők Nyugdíjintézetének alelnöke mondott búcsúbeszédet, hangsúlyozta, 'hogy Sümegi" Vilmos nem élt hiába, ernyedetlen munkája gyümölcsözni fog 0 Hálával fognak gondolni majd -• úgymond - 8 szlklarepesztő,s Kossuth szellemével ébresztő karakán magyarra, Özvegyek és árvák köszönik Neked, hogy jó voltál hozsájukc A gy észbe szedek után kivitték Sümegi Vilmos koporsóját a főváros által felajánlott díszsírhelyhez!, ahol Ney Ákos miniszteri tanácsos a Baiatonboglári Fürdőegyesület neveben mondott búcsúbeszédet, majd Sándor László ny« főkapitány a cs.ikvármegyei székelység revében búcsúzott.- Végül Bohnert Valéria:- plébános hos zent elte és megáldotta a koporsó-;, anelyet leboosátottak a sírba. /K0T/Vr c