Magyar Országos Tudósító, 1938. november/2

1938-11-17 [193]

RÓMÁN BÁLINT A BUDAPESTI HANGVERSENYZENEKAR DISZELNÖKE. Csütörtökön délelőtt fogadta Hótnan Bálint ny. vallás és közoktatásügyi miniszter az ország zenei'életében előkelő helyet elfoglaló Budapesti Hangverseny Zeneka. küldöttségétj amelyet dr, Schiller Rezső, a Nemzeti Múzeum igazgatója, az egyesület tb. alelnöke vezetette A küldöttség a zenekar díszelnökségét a­jánlotta fel a #olt miniszternek, aki megköszönve a müvés ztest ület ra­gaszkodását, diszelnökké választását elfogadta* Hóman Bálint volt az, aki a zenekar ezidei diadalmas olaszországi hangversenykörutját hathatósan előmo zd i t o 11 a,/MOT/Sze. A LENGYEL KÖZIGAZGATÁSI BÍRÓSÁG ELNÖKE BUDAPESTEN 0 Bronislav Eelczynsk* a lengyel közigazgatási bíróság elnöke, "Honoris causa" egyetemi tanár, Magyary Zoltán egyetemi tanár, a magyar kö z igazgat ás tudományi Intézet igazgatója meghívására csütörtökön déli 2 órakor a budaőrsi repülőtérre érkezette Fogadására megjelent a repülőtéren Leon Orlovski budapest len­gyel követ és Magyary Zoltán egyetemi tanár, Csütörtökön e3te Magyary Zol­tán látta vendégül az előkelő lengyel vendéget, aki péntek délelőtt láto­gatásokat tesz, majd délután hat órakor a Pázmány Péter tud omány egy etem aulájában előadást tart német nyelven "A végrehajtóhatalom fejlődése" öIra­méi,, Az e lő cl ás t a jogi kar vacsorája követ i ./ivIOT/Sze, ROTHERMSRE LORD ÉS ^AZ IPARMŰVÉSZETI TÁRLAT. Lord Rothermere budapesti tartózkodása alatt, bár ideje Igen kiszámított volt ós a hivatalos fogad­tatások, látogatások minden percét jóformán igénybevették, mégis megláto­gatta a nerarég megnyílt Iparművészeti Tárlatot és körülbelül egy óra hosz­szélg gyönyörködött a kiállított remekművekben. A lord a látogatás után a tárlat rendezőségének nagy elismeréssel nyilatkozott a látottakról és sajnálkozását fejezte ki, hogy csak egyetlen és rövid alkalma vryilt a. tárlat megtekintéséreo A tárlat rendezőbizottsága már jóelőre gondoskodott valami kedves és maradandó emlékű meglepetésről a magyarság nagy barátja számá­ra és Rothermere lordnak ajándékképpen felajánlotta a tárlat egyik legnagyő sikerű darabját,, Ráthony 1 Frigyes magy^ar szőnyegét.. Rothermere lord az ajándékot a legnagyobb örömmel elfogadta s k i ny 1 Ív én ltot í; a, hogy ezt min­dig a legnagyobb becsben fogja tartani e Elutazása előtt a tárlat vezető­sége át is akarta adni az ajándékot a lordnak, ő azonban kedves figyelem* mel kijelentette, hogy a tárlatot nem fosztja meg egyik vonzóerejétől s kéri a rendezőséget, hogy a szőnyeget csak a tárlat bezárása után juttas­sa el hozzáo Igy azután a remek darab ma is, már mint Lord Rothermere tulajdona, megtekinthető az Iparművészeti Tárlaton, a Mária Valérj a-u« 12 • szám alatti kiállító helyiségek d 1 szcsamokábrn o/MOT/Vro BORNEMISZA GÉZA VOLT IPARÜGYI MINISZTER NYILATKOZATA AZ G.ÍBZAGOS MAGYAR IPARMŰVÉSZETI TÁíSUIATRóL,> Bornemisza Géza volt iparügyi alaiszter lemondási alkalmából a következő levelet intézne az Országos Magyar Iparművészeti Társulat elnökségéhez? "Az iparügyi tárcától való megválásom alkalmából indíttatva érzem magamat, hogy a társulatnak megér hő támogat ásáért, amely­ben nehéz ós felelősségteljes munkám során részesített, báján köszönetet mondjak. Több, mint; három és féléves miniszterségem elatt alkalmam volt meggyőződni arról, hogy a társulat az ország közgazdasága szempontjából­nagyjelentőségű munkáját mindig feladata magaslatán állva és eredménye* sen látta el« Szívélyes üdvözlettel? Bornemisza Géza s e k* ,? /KOT/? ;

Next

/
Oldalképek
Tartalom