Magyar Országos Tudósító, 1938. november/2
1938-11-30 [193]
A NEMZETI EGYSÉG FŐVÁROSI PÁRTJÁNAK KERÜLETI SZERVEZETEI LELKESEN ÜNNEPLIK A MINISZTERELNÖKÖT. A Nemzeti Egység Fővárosi Pártjának kerületi szervezetiben élénk pártélet van már'napok óta. A VI; kerületi szervezetben vitéz Tóth András országgyűlési képviseld és dr. Vályi Lajos ügyvezető-elnök beszéltek s a megjelent sokszáz főnyi közönség nagy lelkesedéssel tüntetett a miniszterelnök programmja mellett. Követelték a párt tagjai, hogy a kilépett képviselők ós bizottsági tagok ne térjenek többé vissza a pártba s mandátumukról mondjanak le . A IX. és a VIII. ke rületi pártszervezetben éles kritika hangzott el Usetty Béláról ós-PŐze.i Istvánról, s a közönség követelte, hogy a két országgyűlési képviselő, valamint a kerületi bizottsági tagok adják vissza mandátumukat. A IX. kerületben vitéz Tóth András ós Kövesllgethy Miklós, a VIII. kerületben pedig Katona János, Hajnóczy Béla ós Füredy Lajos Ismertették a politikai helyzetet. A XIV. kerület pártszervezet Szántay István bizottsági tag elnöklésével tartott ülést, amelyen Pad ány i Gulyás Jenő a miniszterelnök célkitűzéseit Ismertette s annak a véleményének adott kifejezést, hogy a pártból kilépett képviselők meg akarták akadályozni a miniszterelnököt reformjainak végrehajtásában. A kerület bizottsági tagja, Vályl Lajos.dr. ügyvezető elnök, részletesen beszámolt a várospolitikai helyzetről, majd több. felszólalás után táv iratban üdvözölték a miniszterelnököt s egyhangúlag azt az : akaratot nyilvánították, hogy a városházi' politikában meg kell .gátolni a szabadkőműves eszmék uralomra jutását. A II. kerületi szervezetben dr., Hivert-Dezső elnöki megnyitója után vitéz Tóth András országgyűlési képviselő, Brózlk Félix és TÓth. Gábor bizottsági tagok vázoltak a politikai helyzetet, a X. kerületben Dongó Orbán* és Halpert Károly bizottsági tagok szólaltak fel. /MOT/ A. VILLAMOSVASÚTI ALKALMAZOTTAK ÜDVÖZLŐ TÁVIRATOT INTÉZTEK A MINISZTERELNÖKHÖZ. A Villamos és Helyiérdekű Vasúti Alkalmazottak OrszágosNemzeti Szövetségének tisztikara táviratot intézett a miniszterelnökhöz, közölve, hogy határozatllag kimondották a szerdán tartott ülésükön, hogy a .minis zterelnököt nemzetvédő reform-törekvéseiben minden ere j ükkel' támogatják s a miniszterelnök munkájára az Isten áldását kérték. A szövetségnek Usetty Béla országgyűlési képviselő volt az elnöke, de miután kilépett a Nemzeti Egység Partjából, elnöki tisztségéről a villamosvasúti alkalmazottak tisztikara lemondatta, /MOT/ §§ Faikérték a Magyar Országos Tudósítót a következők közlésére : Preszly Elemér titkos tanácsos, a Nemzeti Egység Pártjából történt kilépésével kapcsolatban a következő nyilatkozat közlését kéri : "A oártbói való kilépésem alkalmával semmiféle pártba, * csoportba be nem léptem, a jövőben sem óhajtok belépni, mert a politikai élettől teljesen távol óhajtok maradni."