Magyar Országos Tudósító, 1938. november/1

1938-11-07 [192]

BUDAFOK VÁROS LELKES TÜNTETÉSE A BUDAFOKI ORS Z ÁG ZÁSZLÓN ÁL. Nagy ünnepe volt vasárnap Budafok megyei városnak, az ottani társadalmi egyesületek, Intézmények és a hatóságok a Felvidék visszacsa­tolását ünnepelték. Reggel tiz órakor ünnepélyes Istentisztelet volt az egy^es felekezetek templomaiban s a város közönsége az istentiszteletek után zárt sorokban vonult fel a budafoki országzászlóhoz, hogy megünne­pelje a husz évig rabságban sínylődő egymillió magyar visszacsatolását. Sokezerfőnyi közönség vette körül az országzászlót, a leventezenekar el­játszotta a Magyar Hiszekegyet, ami után dr. Hockel Emil városi'ügyész a budafoki frontharcos főcsoport elnöke mondott ünnepi beszédet. Beszédé­ben Budafok város örömének adott kifejezést, hogy újra magunk között üdvö­zölhetjük felvidéki testvéreinket s hálás szavakkal emlékezett meg Magyar­ország kormányzójáról, Imrédy Béla miniszterelnökről, Kánya Kálmán és gróf Teleki Pál miniszterekről, akikének türelme és tudása végül ls meghozta húszéves álmunk valóraválását. Hasonlóképpen Budafok város háláját tolmá­csolta az olasz, a német és a lengyel nemzet vezérelnek, ckiknek baráti támogatása nélkül nem ünnepelhetnénk. Sokszor szakította félbe az ünnepi szónokot a közönség lelkes tüntetése, majd a Himnusz eléneklésóvel a gyű­lés véget ls ért. Az Ország zászlón ál tartott ünnepség után a közönség az újonnan épült Iparos székházba vonult, ahol az iparügyi minisztérium képviseleté­ben Messlk Vilmos miniszteri tanácsos avatta fel a Budafok-Albertfalvai Általános Ipartestület uj székházát. Itt Csik József dr. apátplébános, or­szággyűlési képviselő mondott ünnepi beszédet, amelyben felhívta s város m lnden p olgárát arra, hogy tehetségéhez mérten adakozzék a kormányzó hit­vese és a miniszterelnök felesége által megindított Magyar a magyarért mozgalomnak. Méltatta az Iparosság szerepét a magyar társadalomban s azt kívánta, hogy a küszöbön álló szociális reformok hozzák meg a magyar Ipa­rosság sorainak jobbrofordulását is* Eber Antal a Budapesti Kereskedelmi és Iparkaraara elnöke be­szélt még, Záborszky Nándor polgármester a város nevében üdvözölte az ipartestületet s felszólalt az Ipartestületek Országos Szövetségének kiküldötte is. A székházavatón befejezésül a megjelentek elénekelték a Himnuszt, majd Pongrácz Gyula Ipartestületi elnök zárószavalval az avató­ünnepség véget ért. Utána a megjelent elő .előségek és kiküldöttek tiszteleté re a székház dísztermében közös ebéd volt. /MOT/J, HÍREK ELTEMETTÉK BŐRÖSÖK ANDORT. Vasárnap délután hatalmas részvét kisérte utolsó útjára Börcsök Andor titkos tanácsost, az Országos Földbirtok­rendező Biróság másodelnökét. A temetési szertartáson megjelentek Mattya­sovszky Miklós OFB tanácselnök vezetésével az OFB bírái és tisztviselői, Hutás József kúriai másodelnök vezetésével a kúriai birák, Sipeky Bálás íózsef közigazgatási biró vezetésével a Közigazgatási Biróság bírái, ott voltak Wladár Gábor kúriai tanácselnök, Karaf láth Jenő titkos tanácsos, főpolgármester, vitéz Igmády Hegyessy Géza ny. testőrtábornok és vitéz Tookos Gyula ny. tábornok vezetésével a Vitézi Szék küldöttsége, Ghiczy Dénes, Könye Győző miniszteri tanácsosok és Béza Jenő min. oszt lytanácsos az Igazságügyminisztérium képviseletében és sokan mások. A sírnál Mattya­sovszky Miklós OFB tanácselnök mondott búcsúztatót, majd a kórus gyászéne­kének hangjai mellett elföldelték Börcsök Andor koporsóját. A ravatalra koszorút küldtek a kormányzón kívül, József kir. herceg tábornagy, Auguszta kir. hercegasszony, Teleki Pál gróf, Mikecz Ödön, Reményi-Schneller Lajos és Kunder Antal miniszterek, vitéz Helle­brondt Antal ny. tüzérségi tábornok, Fabinyi Tihamér ny. miniszter, Kara­fiáth Jenő főpolgármester, űsvald István és Juhász Andor a Kúria volt el­nökei, Jakabb Oszkár, Vargha Imre és ÁLgyay-Hubert Pál államtitkárok, Perczelly Jenő és sokan mások, /MOT/J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom