Magyar Országos Tudósító, 1938. november/1
1938-11-10 [192]
HÍREK ELEKES DEZSŐ ELŐADÁSA BERLINBEN. A berlini Lessing főiskola "A mai Magyarország" cimü. előad áss sorozatában 'november 10-én nagyszámú közönség előtt Elekes Dezső miniszteri titkár, egyetemi magántanár atounamedenJte gazdasági helyzetéről tartott előadást* A Dunamedence jelenlegi helytelen állambeosztásából származó gazdasági hátrányok Ismertetése után azt fejtegette, hogy a. kis államokból felépült Dunamedenoe gazdasági jellege a közelmúlt eseményei folytán lényegesen átalakult. Az ipari Ausztriának ás Csehszlovákia iprvi ldé keinek Németországhoz való csatolása következtében a dunai államok területe ma szinte kizárólag agrárterület* Azok az együttműködési tervek teli t, anelyek a dunai államokat kölcsönös kiegészülés céljából akarták egy nagyobb szerves gazdasági egységbe összefogni, ti^ár^rv % fcalanokká lettek. Adunál állon ok az Ipari kiegészülés lehetőségeit a ^ dunai téren belül hiába keresik. A dunai kis államok kooper'ciója a jövőben csak arra irányulhat, hogy ez államok mezőgazdaságát emelje ás a Dunavölgy agrártermékei és nyersanyagai szamara kedvezőbb értékesítési lehetőségeket biztosítson. Az igy létMát agrár blokknak kellene az után az ipari államokkal való együttmöködést keresnie. Az agrárállamok Ily megszervezése az európai ipari államok szempontjából sem jelent hátrány t^ mert ipari kivitelük nagyobb felvevőterülethez jut, amelynek v ás árlókepcssége emelkeóf'i fog. Közérdek, hogy a Dunamedence bénultságából magához térjen s a Nyugat áruinak, kultúrájának jobb felvevője Iehessen•,/MOT/B• T ö R V É N Y S Z É K IT "LET A ZSIRDRÁGITÁSI ÍGY BEN. / Eieje a vény s zéki kiad ásóikban./ Délután fél 5 órakor hirdette ki dr. Lengyel E r nő tanácselnök az Ítéletet. A törvényszék árdrágító visszaélés bűntettében mondotta kl bűnösnek Friedmann Kornélt, és ezért másf élóvl börtönig 1,000 pengő p^nz- ' büntetésre Iterbe és kötelezte 1.000 pengő vagyoni elégtétel megf Ifeetésére^ Pérl Perlesz Dezső büntetései két évi börtön, 600 pengő pénzbüntetés és ÍÖÖTHpen^o' vagyoni elégtétel megfizetése. Föl diák Istvánt a törvényszék ' két évi es három hónapi börtönnel ós 1500 pengő ; pénzbüntetéssel sújtotta, kötelezve őt 6 .000 pengő vagyoni elégtétel megfieztósére, Pürner Józsefet a törvényszék 6 Hónapi börtönre 600 pengő pénzbüntetésre Ítélte ás kötelezte 500 pengő vagyoni elégtétel megfizetésére, TomasoV Sándor* Szegedi György és Szegedi Béla' v ód lőtt ak egyenként 10 hónapi börtönbüntetést kaptak. Elítélte a törvényszék Franyó Bála vallottat 6 hónapi börtönre, 300 pengő pénzbüntetésre és kötelezte 300 pengő v gyonl elégtétel megfizetésére. Végül . . Nagy Vilmos és Kammer György vádlottakat árdrágító visszaélés vétségében mondotta ki bűnösnek a törvényszék és ezért- Őket fejenként hárem hónapi fogházra itelte el. Kötelezte egyuttel a vádlottakat, hogy az Ítéletet hiríapilr-g ás plakát utján nyilvánosságra hozzák a jogerőre emelkedés után. Az Ítélet Indokolása előbb:, • - Friedmann és Pérl Perlesz vádlottak szerepével foglalkozott és rámutatott, hogy ez a két nagykereskedő elsősorban exportőr volt, de a szeptember végi zsIrkon j un ktur a arra bírta mindkettőjüket, hogy kivételesen a belföldi piacon is megpróbálkozzanak zsir adás-vételével. Megállapítja az Ítélet, hogy Friedmann ós Pérl Perlesz rendkívül magas nagybani áron, kilonklnt 180-200 fillérjével árusították belföldön a sertészsírt. A két vádlott nem vette figyelembe a beszerzési árat sem, céljuk a minél nagyobb haszon elérésé Vjolt«, A kalkulációk tekintetében a törvényszék teljes egészében magáévá teszi a hivatalos szakértők véleményét. Hogy Friedmann és Pérl Perlesz _ mennyire magas áron hozták forgalomba a zsirt, arranézve döntő bizonyíték^" hogy a környékbeli kishenteseknél általában olcsóbb árért lehetett kicsinyben zsirt vásárolni, mint nagyban ezeknél a nagykereskedőknél. Tény( ként áll rfltja meg az uzsorablróság, hogy Friedmann és Pérl Perlesz indokolatlanul magas nagybani áraikkal, megnehezítették az egyik legszükségesebb Aélelmlszcrnek, a sertészsírnak beszerzési lehetőségeit s igy tevékenységükkel Indokolatlanul veszélyeztették a közellátás za.v artalans ágát ./Folyt .köv ./