Magyar Országos Tudósító, 1938. október/2

1938-10-22 [191]

LÉGVÉDELMI HÍREK. HÁROM NÁP ALATT KI .KELL JELÖLNI A BUDAPESTI LAKÓHÁZAK LÉGOLTALMI ŐRSÉ­GEINEK PARilICSNOKlIT -38 HELYETTEStKET. Budapest Székesfőváros valamennyi kerületén eh elöljárója a kerület valamennyi háztula jdonosához felhívást Intézett, hogy a lakóház légoltalmi őrség parancsnokok és helyetteseik ki­jelöléséhez szükséges adatokat ás javaslatukat három napon belül a törvé­nyes következmények terhe mellett az elöljáróságon a felhíváshoz csatolt javaslati lapon jelentsék be. Ez a rendelkezés a honvédelmi miniszter 62.000 /eln.lgv. 1938 számú rendelet 23»,. 27-§-aln 'lapul./: A rendelet megjelent a Belügyi Köz­löny 4 4. s zám áb an • if A tudnivalókat az Országos Légvédelmi Parancsnokság október hó 25-én, kedden d'lután 16 óra 10 perckor rádió előadásban /Budapest I./ fogja részletesen ismertetni. A lakóház légoltalmi őrség parancsnok ki­jelölésével kapcsolatosan a rendelet ugy intézkedik, hogy minden olyan lsíkóházban, melynek lakóinak száma a 20-at meghaladja, külön légoltalmi őrséget kell alakítani, mig azokban a házakban, ahol 20-nál kevesebb a lakók száma; házcsoportonkent kell egy-egy házcsoport légoltalmi őrséget felállítani. A lakóház légoltalmi orségparancsnnk'fel adat a a lakóház lég­olt almi előkészületeiben /berendezés, felszerelés, őrség megalakítás stb./ való kezdeményező közreműködés, a légoltalmi őrség kiképzése, a lakók fel­világosítása; továbbá gyakorlatok és légitámadás esetén a ház lógóit almá­nak v ezetése./MOT/Ba FŐVÁROS N'GYOBB INGATLAN ELADÁSOK A FŐVÁROSBAN. A főváros területén október 10-től 16-ig a következő nagyobb ingatlanok cseréltek gazdák! Özv. Czillér Józsefnéro'l Csonka Károlynéra I,, Böszörményi-ut 8261/5.hrsz, 48.000 pen­gőért. Dr. Tholt István és birtokt irsairol kk. gróf Eszterh 'zyxMonlkára I., Attila-utca 71.sz. 6779 hrsz. 02»000 pengőért. Singer Lászlóról Geren­csér Arnold Sándornéra I e? Maros-utca 54/b.sz. 6852/2. hrsz. 25.OOOpengőőrt özv. dr. Bársony Jánosnérói Schlosser Béla s nejére I., Hidegkút i-ut 82. sz. 11193 hrsz. 56.000 pengőért. Angol Megy r Bank Rt. cégről Nagy László és nejére II,, Pasarét 1-ut 5/b.sz. 13045/5. hrsz, 33.350 pengőért. Sóly­mos Elemérről illetősége Katnmermayer Alfrédnéra II., Fő-utca 37.sz. 14440/ 25-20 hrsz., 23.000 pengőért. Soiesz-Lehner Ferenc ás nejéről Kiss Gyula ós birtoktársára III*, Filatorl-dülö, 18623/1 hrsz, 14.400 pengőért. Sin-' ger'és Wolfner Irodalmi Intézet Rt ;-rél Ern énuel Béláné ás birtoktársára III., Pusztaszeri-ut 15382/18 hrsz 0 13,000 pengőért. Wehrmann Béla és ne­jéről dr. Iv ányi Jánosra XI., Nagyboldogasazony-ut ja 57.sz. 5119/12 .hrsz. 38.000 pengőért* Majorovlts Lajosról Froemel Károly és nejére XI., Sas ad 1­ut 2323/9 hrsz. 12 «915 pengőért. Szabady Ferenc és bírt okt ársáról illető­sége Hachenberger Gézára XI., Németvölgy 8179/4/5#b.hrsz, 14.000 pengőért. Magyar Köztisztviselők Fogyasztási, Terme].;.' és Értékesítő Szövetkezete elismert nyugdíjpénztáráról Csaj áh Kaim'-nnóra XI,, Budaörs 1-ut 2777/7 hrsí 10.500 pengőért. Budapest Székesfővárosi községi takarékpénzt árról Somor­jay Ödönre XI c, Budaörs i-ut 113<.sz. 2548/11« hrsz, 13.706 pengőért. Y/ör­ner J. és Társa Gépgyár Rt.-ról Arányi Árpádra V., Visegrádi-utca 25459/53 . hrszo 17,000 pengőért a Somogyi Erzsébet Sváról Láczi Lászlonéra V., Ipoiy­utca llosz. 25449, hrsz 25.000 pengőért,, Haberfeld Miksáról 72/1000 része Csősz Józsefné re V., Hollán-utca 46«sz, 25260/45* hrsz 22.350 pengőért. Dr. Németh Alférdnóröl Országos Ipcrbcnk Rt ,-ra V., Bank-utca 7.sz, 24.771 hrsz 150.000 pengőért a Breslmayer Pálról illetősége Sülner Géza és nejére VI. a Podmaniczky-utca 57.sz. 28.569 hrsz., 23 .500 pengőért. . . fi .; jr:r.*;..... .. • Vida Jenőné és-birtoktársáról Grcsz Béla­I! ra VII., Dembinski-utcj 48. 33Ö&6 hrsz 210,000 pengőért. Fleischmann Manó­I né és birtoktársáról Budapesti Fodrászok Ipartestülete és birtoktársára 1* VII.. Hársfa-utca 43 „sz. 33895.hrsz. 94.000 pengőért •/ Folyt, köv e /

Next

/
Oldalképek
Tartalom