Magyar Országos Tudósító, 1938. október/2
1938-10-20 [191]
A FITT URA KÖZGY ÜLÉSE é A Futura a Magyar Szövetkezeti Központok Ártíforgalmi Részvénytársasága f, évi október 20-án tartotta meg XIX. évi rendes közgyűlését 0 A közgyűlésen Ipolyi Kóller Gyula ny, államtitkár elnök távollétében Térfi Béla ny, miniszter elnökölt és kegyeletes szavakkal emlékezett meg almási Balogh Elemér m,kir, titkos tanácsosról, aki a Futurának alapításától kezdve egyik alelnöke volt, A közgyűlés ezután behatóan foglalkozott az igazgatóság évi összefoglaló jelentésével* Darányi Béla miniszteri tanácsos-vezérigazgató részletesen ismertette az intézetnek a magyar terményértékesites minden ágát felölelő sokoldalú tevékenységét és további fejlődése terén elért ujabb értékes eredményeito Bár az 1937, évi búzatermés lényegesen alatt maradt a meg^ előző év eredményének, az intézet tevékenysége ugy bel-, mint külföldi viszonylatban mégis változatlanul nagyarányú volt és bevásárló hálózatát is erősen fejlesztette. Az Olasz-, illetve Németország felé irányuló buzakivitelt ez évben is a Futura bonyolította le s tetemes mennyiséget helyezett el az úgynevezett szabad piacokon is, A Futárának a hazai gyapjutermés érté késitésóben is változatlanul vezetőszerepe volt. Kovács János m 0 kir e kincstátri főtanácsos, az Országos Központi Hitelszövetkezet helyettes vezérigazgatója a részvényesek' köss ö» netét tolmácsolta az intézet vezetőségének az elért eredményért, A közgyűlés örömmel vette tudomásul, hogy az igazgatóság dr c Darányi Bélát, az Intézet vezérigazgatóját a vállalat erőteljes fejlesztése körül szerzett kiváló érdemei elismeréséül alelnökévé válaatotta c A megüresedett igazgatósági tagsági helyet oppavári dr, Nickl Alfréd rendkivüli követ és meghatalmazott miniszterrel töltötte be, A közgyűlés a mérleg szerint mutákozó 328.651 pengő 80 fillér tiszta nyereségből a részvényeseknek az 1937/38. üzletévre, miként az előző években, 3 % osztalékot állapított meg, az Elianert Vállalati Nyugdíjpénztárnak 40.000 pengőt juttatott, mig az alapszabályszerü juttatásokon felül maradó összeget a jövő év számlájára vitette át, A Futura érdekeltségéhez tartozó Nostra Általános Áruköaraktárak és Kereskedelmi R.Trfy valamint az intézet által irányított Mezőgazdasági Termelők Egyesült Szövetkezete és az Olajmag Értékesítő Szövetkezet ugyancsak kedvező eredménnyel zárták üzletévüket. A közgyűlés előtt a Futura gazda választmány a - amelyen a nagy- és középhirtokoaokj valamint a kisgazdák képviselői nagyszámban vettek részt - tartotta meg évi ülését és ezen a felszólalók kivétel nélkül teljes elismeréssel nyilatkoztak a Futura gazdavédő munkásságáról. Biztosították a Futura vezetőságét teljes mértékű támogatásukról és kérték, hogy a jövőben is « ug^y, mint eddig - teljes mertekben álljon .a gazdák rendelkezésére,, /fcíOT/Bo A VÁíiDOR ORSZÁGZÁSZLÓ ZARÁNDOKAI ÚTBAN IPOLYSÁG FELÉ. A Budapesten keresztül Ipolyság felé vitt vándor Országzászló, melyet a Szabadságtéren kedden délután nagyszabású ünnepség keretében köszöntött az Országzászló Nagybizottsága, ma reggel Vácról indult tovább, ahol előzőleg a székesegyházban volt ünnepi Istentisztelet, majd Váo lakossága köszöntötte az első fe3.vidéki Országzászlót tüntető lelkesedéssel. A vándor Országzászló most Rétság fele menetel, majd onnan szombaton érkezik Ipolyság eléé Ipolyságon vasárnap lesz az ünnepélyes átadás, melyen a göböljárásiak nevében Haám Artúr országgyűlési képviselő mond beszédet,'majd az Ereklyés Országzászló Nagyblzottság nevében ftiszár Aladár ny 0 főpolgármester, országos társelnök adja át az Országzászlót az első felszabadult felvidéki magyar városnak. /MOT/B* * SÚLYOS VILLAMOSGÁZOLÁS* Csütörtökön délután a Hidegkuti-ut 2. szám előtt Baki Alajos 30 éves kubikost, aki a Mese-utca 6.számú házban lakik, a 44-es villamos elütötte, A kihívott tűzoltók emelték ki a villamos alól. A mentők agyrázkódással és súlyos sérülésekkel az Uj Szent János kórházba szállították. /MOT/M.