Magyar Országos Tudósító, 1938. október/2

1938-10-19 [191]

— KILENCHÓNAPI BÖRTÖNRE ÍTÉLTEK ÁRDRÁGÍTÁSÉRT EGY SERTÉSNuGYVÁGóT. Lengyel Ernő dr, elnöklése mellett az árdrágítás! ügyekkel foglalkozó uzsorabiróság ma tárgyalta Steiner Zoltán harmincéves sertésnagyvágó ügyét, A királyi ügyészség árdrágító visszaélés büntette miatt emelt el­lene vádat, mert - miként a vádiratában kifejti - szeptember 19-én és 22-sén a sertésháj kilogrammját 158 fillér helyett 17o-18o fillérért áru­sította s ilymódon a méltányos hasznot meghaladó nyereséget biztosított magónak, A vád szerint cselekménye üzletszerű, a közellátás érdekeit sú­lyosan veszélyeztette, A vádhatóság Steinerrel szemben kétszáz penge va­gyoni elégtétel kiszabását is indítványozta, A letartóztatásban lévő nagyvágó nem ismerte be bűnösségét. Vé­dekezésében elmondta, hogy 1927 ótn foglalkozik sertésvágással, egyik vál­lalkozása a közvágóhídon, . üzlete pedig, amit szülei vezetnek, a Vám­héz-köruti vásárcsarnokban van. Hangsúlyozta, hogy nem követett el árdrá­gítást, jóhiszeműen adta a háj kilóját a jelzett árért. Védekezése sze­rint a kérdéses napokban a vásárlók mindegyike csak zsirt akart venni, a húst nem keresték. Kénytelen volt a sertéshúst feldolgoztatni, ami tete­mes rezsiköltséggel járt. A 18o filléres ár nem is fedte a valójóban fel­merült kiadásokat. Utalt arra is, hogy az élősertés ára is rohamosan emel­kedett és kénytelen volt drágán vásárolni, ami szintén indokolttá tette a néhány filléres áremelést. Kihallgatták az árkormánybiztosság revizorát, majd az ellenérző szakértő tette meg észrevételeit, Mankovics ^ntal dr, ügyészségi alelnök vádbeszédében szigorú büntetés kiszabását kérte. A törvényszék végül bű­nösnek mondta ki "teiner ^oltánt a terhére rótt árdrágító visszaélés bün­tettóben és ezért őt kilenchónapi börtönbüntetésre és 3oo pengő pénzbün­tetésre itélte, de kötelezte ezenkívül 3oo pengő vagyoni elégtétel megfi­zetésére és az Ítéletnek hirlapi és plakát utján való közzétételére. A törvényszék Ítélete szerint Steiner Zoltán elkövette a vád szerinti árdrá­gitást, vele szemben üzletszerűséget kellett megállapítani és ennek meg­felelően megbüntetni. Az itélet nem jogerős, Steiner továbbra is fogva marad, Grosz Béla Kádár-utcai hentes volt a másik árdrágitási ügy vád­lottja. Ellene is árdrágító visszaélés büntette miatt emelt a kir. ügyész­ség vádat, mert az utóbbi időkben 1 pengő 8o fillér helyett két pengőért árusította a zsir kilogrammját, Grosz is tagadta bűnösségét s azzal véde­kezett, hogy kénytelen volt ezt az árat megszabni, mert drágán tudta ven­ni n sertést és az előállítási és rezsiköltségek ie felszaporodtak, , Meghallgatta a törvény szók., az árellenőrző kormánybiztosság re­vizorát és az ellenőrző szakértőt, majd Mankovics Antal dr. ügyészségi al­elnök védbeszál e és a védőbeszéd elhangzása után árdrágító visszaélés vét­ségében mondta ki bűnösnek Grosz Bélát és négyhónapi fogházbüntetésre,15o pengő pénzbüntetésre itélte, továbbá száz pengő vagyoni elégtétel megfize­tésére is kötelezte. Az itélet nem jogerős. /Folyt.köv,/ Sy. ZU JORGOVICS SZEVÉR ÉS TÁRSAI.., /l.folytatás»/ Vitéz Vass biró a vádlottak kihallgatása után közölte ez érde­k eltekkel, hogy a tárgyalást pénteken reggel folytatja, ekkor kerül sor a tanuk kihallgatására. /MOT/ Sy.

Next

/
Oldalképek
Tartalom