Magyar Országos Tudósító, 1938. október/2

1938-10-19 [191]

• A BUDAPESTI FILOLÓGIAI TÁRSASÁG ÜLÉSE, A Budapesti Filológiai Társaság szerdán délután öt órakor a Magyar Tudományos Akadémia üléstermében fel­olvasóülést tartott, amelyen Vajda László"Rétor, rétori műveltség és rétorl életforma" címmel, Papp János pedig Uhgvárnémeti Tóth László magyar köl­tőről tartott előadást, aki százötven évvel ezelőtt született és jeles görögül verselő magyar költő volt ./MOT/Sze. TEA A SVÁJCI DALOSOK TISZTELETÉRE. Ugrón Gábor, az Országos Irodalmi és Művészeti Tanács elnöke és felesébe szerdánf délután félhat órakor a belügyminisztérium dísztermében teára látta vendégül a zürichi Harmonle énekkar Budapesten tartózkodó tagjait. Megjelent a teán dr. Jaeger MaXi­millen svájci köVet és felesége, Klenast Ferenc főkonzul és felesége, Trösbh Frigyes, a svájci kolónia elnökei dr. Torraay Géza államtitkár, dr, Bogsdh Aladár, az Idegenforgalmi Hivatal alelnöke, vitéz Haász Aladár min, osztályfőnök, Tihamér Lajos mini tanácsos, ©ohnáriyi Ernőés felesége, továbbá a budapesti társadalmi és zenei élet több előkelősége, A vendége­ket a diszterem bejáratánál Ugrón Gábor ás felesége fogadta, a díszterem­ben és a belőle nyiló kisebb teremben a vendégek számára teát szolgáltak fel, A svájci vendégek, akik közül több nő nemzeti viseletben jelent meg, a magyar meghívottakkal . ^ igen jó hangulatban, mintegy félhét óráig maradtak együtt,/MOT/Sze. A SZEPESI SZÖVETSÉG tagjai ós barátai október 20-án,, csütörtökön dél­utón félnégy órakor találkoznak VIII,, Vas-utca 11, szám alatt, ahonnan Bem apó szobrához vonulnak a Pálffy-térre, a közös lengyel határ ügyében t art and ó n agy gy ülé s re 0 /MOT/B. A MAGYAR ASSZONYTÁBOR MEGKEZDI GíulTTÉSÉT A FELVIDÉK MEGSEGÍTÉSÉRE, Az ETNESZ /Elszakított Területekről Származó Nőegyesületek Szövetsége/ szer­dán este az egyetemi hallgatók szövetségének helyiségében dr, Eöttevényl Ollvérné elnöklése mellett népes ülést tartott, amelyen más társadalmi egyesületek kiküldöttel i3 resztvettek, Eöttevényiné elnöki megnyitójában lelkes felhívást intézett a megjelent asszonytestvérekhez és felkérte őket arra, hogy mint a magyar haza asszonykatonái, vonuljanak be a magyar nők táborába és kezdjék meg az odaadó munkát a felvidéki testvérek meg­segítése érdekében. Ma - mondotta többek között - mindenkinek áldozatot kell hozni a szent ügyért 0 Amint a katona nem válogat a munkában, ott áll őrt és harcol, ahová azt a parancs rendelij ugy a magyar asszony ls a^ legnagyobb odaadással foglalja elposztját és vegye kl részét a Felvidék megsegítéseié irányuló nagy munkában: szivével, szeretetével felfegyver­kezve küzdjön a Felvidékért. Az elnökno hálás köszönetet mondott a délvidéki, erdélyi asszonyoknak, akik a legnagyobb megértéssel csatlakoztak a z országos mozgalomhoz. Bejelentette, hegy a magyar nők "Magyar a magyarért" akció sikeréért gyűjtést indit és máris nagyon sokan jelentkeztek munkára. Az Actio Gatholica Ferenc lek-tere Jl a szamu hely ségében osztják ki az egyes területcsoportokat a jelentkezők között. Ezután dr„ Bárdi Ödönné a délvidéki asszonyok elnöknője nagy tetszés mellett jelentette be- hogy sikerült egy hatalmas nemzetiszínű Zászlót szerezni, amit eljuttatnak a Felvidékre. - Dr, Ertl Jánosné a Felvidéki Egyesületek Szövetségének elnöknője közölte, hogy ezldelg 120^000 lángoló szív? "Fejvidékért"-jelvény került forgalomba és a mai napon 7500 penget juttatott a szövetség Illetékes helyre a jelvényekből. Egymást követően szólaltak fel ezután a különböző szövetsé­gek kiküldöttei, akik a nagy ügy iránti lelkes odaadással jelentették be és ajánlották fel szolgálataikat. Végül az ETNESZ elhatározta., hogy ,/ táviratot intéz Mussolini olasz miniszterelnökhöz, Hitler vezér és kanoel­Li lárhoz és Mosczlczky lengyel köztársasági elnökhöz és egyrészt megköszönik / a magyar ügyért eddig tanúsított megértő támogatásukat, másrészt pedig a l( magyar haza szent ügyének acvábbí felkarolását kérik, /MOT/SY.

Next

/
Oldalképek
Tartalom