Magyar Országos Tudósító, 1938. október/2

1938-10-25 [191]

HÍREK A FŐVÁROS ÜNNEPSÉGE^A VILÁGHÁBORÚ HŐSI HALOTTAINAK EMLÉKÉRE, A B%éV kesfóvár os november 1-én, délután félőt órakor a hősök-temetőjében lévő hősi emlékoszlopnál a világháború hősi halottainak emlékére ünnepséget rendez. Az ünnepség a Himnusszal kezdődik, amelyet a honvéd zenekar ját­szik. Utána a székesfőváros és az egyes testületek megkoszorúzzák az emlékmüvet, majd a honvéd zenekar a Szózatot jótsza. A főváros ünnepsé­ge után a római katolikus tábori püspökség tartja minden évben szokásos gy ászzsolozsmáj át a hósihalottak emlékére. A gyászbeszédet dr.Hász István tábori püspök mondja, utána elhangzik a gyászzsolozsma a hósihalottak lelkiüdvéért és ezalatt a zenekar régi egyházi dalokat játszik.Végül a Magyar Hiszekegy fejezi be a kegyeletes ünnepséget. /MOT/B. EGY SOMOGYMEGYEI SVÁB KÖZSÉG ÁLLÁSFOGLALÁSA A MAGYAR CÉLOK MELLETT. Somogyhárságy község országzászlót avatott, s ebből az alkalomból a község magyarérzésü németajkú lakossága lelkesen tüntetett a magyar cé­lok mellett és követelte a .Felvidék mielőbbi visszacsatolását. Az ava­tási ünnepségen ott volt a község minden lakosa. Kereky Zoltán körjegy­ző szavai után dr.Sárközy Béla főszolgabíró beszélt, majd Festetics Domo­kos országgyűlési képviselő tartott ünnepi beszédet. Az Országzászlót az EONB nevében dr.vitéz Horváth Béla székesfővárosi főjegyző avatta fel.A gyermek szavalókórus irredenta költeményt adott elő,Keren Ferenc biró pedig a község hűségét tolmácsolta ez Országzászló Iránt. Végül izzó hazafias beszed kíséretében Kuraly György plébános szentelte fel az uj orszá az ászlót. /MOT/B, -­A TERMESZETTUDCMÁNYI TÁRSULAT SZAKOSZTÁLYI ÜLÉSE. A Királyi Magyar Természettudományi Társulat mezőgazdasági szakosztálya október 27-én, csütörtökön délutón hat órakor ülést tart, amelyen Ballenegger Róbert, Kövessi Ferenc és Kulin István • tartanak előadást, /MOT/B. ÉLET ÉS ÉLETaTELENSÉGEK. A Népegészségügyi Múzeum szociális előadás­sorozatában október 26-án, szerdán este hét órakor Lengyel Júlia dr. egyetemi adjunktus tart vet it ettképes előadást "Élet és élet jelenségek" címmel. /MOT/B. A KERESZTIÉN' IFJÚSÁG ÁLLÁSFOGLALÁSA. A Keresztyén Ifjúsági Egyesü­letek Nemzeti Szövetségének elnöki tanácsa ünnepélyes nyilatkozatot tett, amelyben közlik jelmondatukat "Hogy mindnyájan egyek legyenek..." A keresztyén ifjúság missziós munkát folytat, s az egységet szolgálják Krisztussal. Egyek akarnak lenni a haza védelmében, népünk szereteté­ben, vezetőink iránt való bizalomban, nemzetünk parancsszavainak engedel­mes megfogad ásában és mindabban, amit e kötelességek teljesítésére erőt Megváltónktól kaptak: áldozatban, fegyelemben, a rend fent art ás ában, ^ türelemben, odaadásba! , szenvedésben, halálban, sírásban, Örömben,'győ­zelemben, megúnkodaszentelésben, hitben, reményben és szeretetben. Ha > Isten megad ja, hogy átlépjük hazánk mostani határait, érezze át mindenki hogy Krisztus jó vitéze, Isten gyermeke és ismét csak személy szerint, egyenként es összesen képviseli az egész magyar nemzetet. /MOT/B.

Next

/
Oldalképek
Tartalom