Magyar Országos Tudósító, 1938. október/1

1938-10-15 [190]

A DERMATOLóGUSOK MAGYGYÜLÉSE. ^Pénteken és szombaton tartotta ezévl nagygyűlését Nékám Lajos elnöklésével a Magyar Dermatológiai Társulat. A nagygyűlés fő­témája, tekintettel a Szent István-évre, a magyar nép bőrgyógyászati nenerológial sajátossága volt. - Neuber Ede a magyar nép- és nemibeteg­ségekről tartott beszámolójában kimutatta, hogy hazánkban már régi ke­letű a nemibetegségek elleni küzdelem* de eredményesnek csak azóta mond­ható, amióta nagyobb csoportokat és rétegeket vetnek rendszeres vizsgá­lat alá. Ma már az egész országban megvizsgálják ebből a szempontból ' az elemi iskolásokat, a középiskolásokat, az egyetemi hal Igátokat,stb. Az eredményes küzdelem azonban kormánytámogatás nélkül szinte elképzel­hetetlen és örömmel jelentette be, hogy a nemibetggtörvény, amelynek tervezetét az antivenereás bizottság évtizedek munkájával készítette elő, rövidesen s parlament elé kerül, s remélhető, hogy rövidesen érez­teti majd áldásos hatását, - Melczer Miklós megállapította, hogy a bőr­betegségek közül nálunk az ekzéma a legelterjedtebb és ennek oka a népesség eliparosodása. - Berde Károly a bőrgyógyászatnak azokat a magyar népies vonatkozásait ismertette, amelyek az orvosokat legin­kább érdeklik. Török Lajos a bőr különböző hatásairól tartott előadás á­ban azt tárgyalta, miként viselkedik a bőr, ha ismételten kémiai és eromüvl ingerek érik. ' A társulat ugyancsak most tartotta tízéves jubiláris köz­gyűlését is. A társulat az 1935-ben tartott nagysikerű nemzetközi kongresszus megrendezésével bebizonyította, hogy egy kis ország is al­kothat szépet es maradandót, he egységes, elszánt es áldozatra kész. A tisztújítás során a távozó Nékám Lajos elnök helyére Neuber Edét, Huszmann József főtitkár helyére pedig Ballá Istvánt választották meg. /MOT/Vr, CSERKÉSZLEÁNYOK A FELVIDÉKÉRT. A Magyar Cserkászleány Szövetség országos Intézőbizottsága egyhangú lelkesedéssel elfogadta Lindenmeyer Antónia országos elnök indítványát, hogy a. szövetség munkaerejét a Felvidék visszacsatolásának munkájába állítsa. A felhívásra a budapes­ti és vidéki csapatok elvállalták a katonai fehérnemük varrását és a Felvidéki Szövetség szivjelvényének árusítását, anelynek jövedelmét a felvidéki Ínségesek felsegltesbre fordítják. Ugyancsak felajánlották r cserkészlányok munkájukat vitáz nagybányai Horthy Miklósnó által indított Magyar a magyarért-mozgalomnak és a Fehérház Bajtársi Egye­sület rendezésében meginduló szociális akciónak. Megfogadták a cserkész­lányok, hogy bárhová állítják őket, mindenütt fegyelmett, jó munkával szolgálják a haza ügyét. N a gy lelkesedéssel fogadta a bizottság az el­nőknónek azt a tájékoztatását is, hogy a cserkészlányok világszövet­ségének határozata értelmében a megszállt területeken nemzetiségi cser­készlány csapatok működnek. Igy a jelenleg csehekhez tartozó magyar te­rületeken is több m°gyar cserkészlánycsapat dolgozik. Ezeket a területek ' felszabadulása után a magyar szövetségbe kapcsolják be, s közreműködé­sük bizonyára hathatósan segíti elő majd a haza ügyét. /MOT/B. ADOMÁNYOK A f FELVIDÉKIEK RÉSZÉRE. A Felvidéki Egyesületek Szövetsé­géhez a felvidéki menekültek segélyezésére és zászlók céljaira Jász­apáti község 225 pengőt, a Keresztényszocialista Magántisztviselők xgxxz: Egyesülete 25 P.60, a Magyar Papíripar P.1000.-, a Beresényl 'tüzérezred j nemezetes asszonyai P.115.-, vitéz Irsay Jánosné P.lO.-, özv .Köszeghy Béláné P.2.-t, Fodor tanár 10 P-t, Bedics Mária 2 P-t, dr.Belthazár ! Zoltánná 50 P-t és vitéz Solth Imre alezredes 9 P-t küldtek be, A /MOT/B.

Next

/
Oldalképek
Tartalom