Magyar Országos Tudósító, 1938. október/1
1938-10-04 [190]
— - ZU HATHÓNAPI FOGHÁZRa ÍTÉLTEK EGY GYÁRIGaZGATóT /l.folytatás/ Izgalmas szembesítés következett a grófné ós a vádlott között, majd a törvényszék mind a három tanút megeskette vallomására. A bizonyító eljárás lefolytatása után Kovács Péter dr. királyi ügyészségi alelnök vádbeszédében hangsúlyozta, hogy a vádlott kijelentései tékintélyrombolók és vele szemben megfelelő súlyos büntetésnek van helye,, Ezután a védő szólalt fel, majd a törvényszék Ítéletében bűnösnek mondta ki Füredi Bélét felhatalmazásra hivatalból üldözendő rágalmazás vétségében és ezért hathónapi fogházra és háromezer pengő pénzbüntetésre Ítélte,amely nemfizetés eseten szazpengSnfcént további egynapi fogházra változik át. Az Ítélet indokolása szerint nyomatékosan súlyosbító körülmény a vádlott terhére, hogy cselekményét a magyar nemzet hányatott életének olyan szakában követte el, amikor a magyar nemzet létérdekét és biztonságét jelentő magyar fegyveres haderő felépítése és támogatása és a haderő, valamint az intéző tisztviselők tekintélyének maradéktalan biztosítása a magyar állam és a magyar nemzet biztonságának fokozottan lényeges feltételét képezi s amelynek megvalósítása és támogatása minden igaz magyar állampolgárnak elsőrendű feladata és erkölcsi kötelessége. Az Ítélet ellen Füredi fellebbezést jelentett be, /MOT/ Sy, PERES BONYODALMAK"A SZABADKŐMŰVESEK BŰNEI" CIMÜ KÖNYV KÖRÜL. Palatínus József hírlapíró "A szabadkőművesek bűnei" cimü könyvében foglalkozik r. Grill könyvkereskedés tulajdonosával, Gergely Grill Rezsővel is, aki a könyvben foglaltak miatt sajtó utján elkövetett rágalmazás cimén pert inditott ellene. A könyv szerint Prágában jelennek meg a szabadkőműves lapok cseh, német és magyar nyelven és a magyarországi szabadkőművesek ottani szervezetének megbízottja Gergely Grill Rezső. 0 továbbítja az itt gyűjtött előfizetéseket is. Miután a szabadkőműves lapra nincs szállítási engedély , becsempészik a példányokat ós boritókban küldik küIÖIIÜOZO cimekre. Az előfizetési dij évi ötven pengő, de husz pengőt fe elfogadnak. Ma tárgyalta a sajtópert D 0 rosy Dezső dr, elnöklésével a büntetőtörvényszék. Palatínus József kihallgatása során azzal védekezett, hogy közérdekből irta a könyvet és annak egyes részleteit is és állításai igazolására kéri a valóság bizonyításának elrendelését, A bizonyitási indítványt Budinszky László dr, védő terjesztette elő és ebben iratokra hivatkozott, amelyek szerint Gergely Grill Rezső a szabadkőműves szervezet tagja volt, a prágai szabadkőművesek főkönyvtárosa, ő a csehszlovákiai magyar szabadkőműves szervezet budapesti megbízottja. Gergely Grill Rezső képviseletében Palégyi Róbert dr., mint a főmagónvádló ügyvédje felszólalásában ki fej tette, hogy a legteljesebb mértékig hozzájárul a valóság bizonyításának elrendeléséhez, annál is inkább, mert Gergely Grill sohasem volt szabadkőműves, nem is ismeri a szabadkőlr <>,-.- x-r^zitaTíETfeg-t; | s so hasem volt semmiféle megbízottjuk. , * törvényeik végül is helytadott a valóság bizonyítására irányuló Inditványnak és ugy határozott, hogy a jelzett llw^v hesíerrií-o tváu-h intézkedik 60 q tárgyalást elJtorwO**- '/tor&ij ^.