Magyar Országos Tudósító, 1938. október/1

1938-10-12 [190]

ZU ZSIRDRÁGITÓK..,/l. folytatás./ Dr. GlMchmann Lajos védő beszédében azt fejtegette,^hogy a vád­lott, aki egyszerű hentesmester, nem tartozik azok . közé^akikről a vádha- i tóság képviselője védbeszédében megemlékezett. Éppen o lyan kisember, mint a vásárlói és teljesen érthető, hogy a vádlott a váratlanul reá zúduló események hatása alatt épp ugy meg volt zavarodva, mint maga a közönség. Meg kell különböztetni ezt a vádlottat azoktól az árdrágítóktól, akik cél­tudatosan/széles perspektívával rendelkezve, ismerve a p olitikal viszonyo­kat, használják ki a kedvező konjunktúrát csak azért, hogy jogtalan vagyo­ni hasznot szerezzenek* A védő szerint védencét nem szándékos árdrágitó célzat vezette, azt sem lehet megállapítani, hogy üzletszerüleg követte volna el a bűncselekményt. Felmentést kért. Rövid tanácskozás után a. törvény szék bűnösnek mondotta ki Weisz Bélát árdrágité visszaélés vétségében és ezért az enyhítő k örülmények mér­1 egelés ével négyhónapi fogházra ÍM ISp pengő pénzbüntetésre Ítélte el, Kö­t élezte loo pengő vagyoni elégtétel megfizetésére és arra, hogy az Ítéle­tet jogerőre emelkedés után falragaszokon és hirlapilag közzé tegye. A vizsgálati fogsággal hat napot kitöltöttnek vett. Egyúttal a védő kérésé­re szabadlábra helyezte, Schindler dr. ügyész emiatt felfolyamodást jelen­t ett be. Az Ítélet nem jogerős, Ezt^kcvetőleg került sor Varga Lajos hentesmester bűnügyének tárgyalására. Öt is árdrágitó visszaélés büntette cimén kérte felelősség­re vonni Schindler Dezső királyi ügyész, A vád szerint szeptember 24-én a sertés zsir kilójáért a maximális 169 fillér helyett két pengőt követelt, az ügyész kérte, hogy a törvényszék Ítéletében 2oo pengő vagyoni elégté­tel megfizetésére is kötelezze a vádlottat. Varga Lajos tagadta bűnösségét. Arra a kérdésre, hogy m i ér t adta k ét pengőért a zsir kilóját, azt adta elő, hogy a kalkuláció eredményekép­pen állapította meg ezt az árat, - Olyan kalkulációt nem tud itt előterjeszteni, amely ezt a magas árat indokolttá tenné, - jegyezte meg az elnök, - De kérem, méltóságos uram , - válaszolta Varga - abban az ido­ben a hus jóval olcsóbb lett,,, - Dehogy lett olcsóbb, - vágott közbe az elnök, - Ezt senkisem tapasztaltam ez t a mesét csak maguk találták ki. Wachtel Ernő árkormánybiztossági revizor, szakértő adta ezután elő, hogy a vádlott legfeljebb 18o fillért számíthatott volna fel a zsir kiló jóért, Kelecsényi Sándor hentes, a hentesmestervizsga bizottság elnö­ke, mint ellenőrző szakértő viszont azt a véleményt adta, hogy a vádlott kalkulációja elfogadható, A perbeszédek elhangzása utón a törvényszék bűnösnek mondotta ki Vargát árdrágitó visszaélés vétségében és ezért nógyhónapi fogházra, és loo p engő pénzbüntetésre Ítélte el. Kötelezte 5o pengő vagyoni elégté­tel megfizetésére és arra, hogy az Ítéletet jogerőre emelkedése után hir­lapilag és plakátok utján tegye közzé. Az eddigi fogsággal hatnapot kitöl­töttnek vett a törvényszék, egyúttal szabadlábra helyezte a vádlottat, Ez az Ítélet sem jogerős, /Folyt,k öv-/Ma,

Next

/
Oldalképek
Tartalom